bélyegkép|Thoroczkay Gábor (jobbra) baráti társaságban (2019). A kép bal szélén Hegyi W. György ókortörténész ül Thoroczkay Gábor (Budapest, 1971. január 4. –) történész, az ELTE Történeti Intézetének habilitált docense, a Középkori magyar történelem doktori program vezetője. Fő kutatási területe az Árpád-kor állam- és egyháztörténete, valamint historiográfiája.

Élete Szülővárosában végezte általános iskolai, valamint gimnáziumi tanulmányait is: 1989-ben érettségizett a Budapesti József Attila Gimnáziumban. Történelem–latin szakon szerzett tanári diplomát az ELTE-n 1994-ben. A Szegedi Tudományegyetemen elvégezte a medievisztika PhD-programot, és 2004-ben “summa cum laude” minősítéssel megvédte Egyháztörténeti és forrástanulmányok a XI. századi magyar történelemről című, Kristó Gyula témavezetésével készült doktori disszertációját.

1993 és 1998 között az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszékén (jelenlegi nevén: Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék) tanított latin nyelvet, 1998 óta az ELTE Történeti Intézetében tanít.

2009-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját

Habilitációs előadását 2014-ben tartotta meg az ELTE-n A székesfehérvári prépostság és bazilika korai története címmel.

Nős, három leánygyermek (2011, 2013, 2015) édesapja.

Könyvei szerzőként

Ismeretlen Árpád-kor: Püspökök, legendák, krónikák. Budapest, L'Harmattan Kiadó (2016), Székesfehérvár története az Árpád-korban. Székesfehérvár, Városi Levéltár és Kutatóintézet (2016), (Zsoldos Attilával és Kiss Gergellyel) Írások az Árpád-korról: Történeti és historiográfiai tanulmányok. Budapest, L'Harmattan, ELTE Történelemtudományi Doktori Iskola (2009), A középkori Magyarország. Állam és ideológiák. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar (2020),

Könyvei szerkesztőként

Írott források az 1116–1205 közötti magyar történelemről. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely (2018), Auxilium historiae, Tanulmányok a hetvenesztendős Bertényi Iván tiszteletére. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar (2009), Írott források az 1050-1116 közötti magyar történelemről. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely (2006), (Makk Ferenccel) A kalocsai érseki egyház története. II. kötet, Kalocsa, Kalocsai Múzeumbarátok Köre (2003), (Romsics Imrével és Tóth Gergellyel) Magyar történeti szöveggyűjtemény 1000-1526. Budapest, Osiris Kiadó (2000), (Bertényi Ivánnal és Dreska Gáborral) R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv, születésének 70. évfordulója ünnepére. Budapest, ELTE Bölcsészettudományi Kar (1998), (Rihmer Zoltánnal és Tusor Péterrel)

Folyóiratcikkek, könyvrészletek (válogatás) László király szentté avatása, In: Kerny Terézia; Mikó Árpád; Smohay András (szerk.) Szent László kora és kultusza, Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum (2019), 60–66. Az első magyarországi szentté avatásokról, In: Kincses, Katalin Mária (szerk.) Hadi és más nevezetes történetek, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (2018), 559–565. Megjegyzések a 11–12. század fordulójának magyar egyháztörténetéhez, In: Papp Sándor; Kordé Zoltán; Tóth Sándor László (szerk.) Urbs, civitas, universitas.Ünnepi tanulmányok Petrovics István 65. születésnapja tiszteletére, Szegedi Tudományegyetem Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék (2018), 295–300. Die Legendenliteratur und Geschichtsschreibung Ungarns bis zur Mitte des 14. Jahrhunderts., Bullettino dell'Istituto stroico italiano per il medio evo 118, 217–248. Szent István legendái a 19–20. századi tudományos kutatások fényében, In: Déri Balázs (szerk.) Ernst-kódex (OSZK, Cod. Lat. 431), Országos Széchényi Könyvtár; Pannonhalmi Főapátság (2016), 51–82. Dono pontificio alla chiesa prediletta di Santo Stefano agli inizi del secolo XI? (I „razionali” di Székesfehérvár) Rivista di studi ungheresi 13 (2014), 7–26. La storiografia del diploma di Pannonhalma di Santo Stefano In: Pál József; Somorjai Ádám (szerk.) Mille anni di storia dell'Arciabbazia di Pannonhalma, Pannonhalma, Roma, Pannonhalmi Főapátság, Accademia d'Ungheria in Roma (1997), 39–82. Szent István pannonhalmi oklevelének historiográfiája In: Takács Imre; Monostori Martina (szerk.) Mons sacer 996–1996 : Pannonhalma 1000 éve Pannonhalma, Pannonhalmi Bencés Főapátság (1996), 90–109. Az Anonymus-kérdés kutatástörténeti áttekintése (1977–1993) I–II. Fons: Forráskutatás és Történeti Segédtudományok 1 (1994) 93–149. és 2 (1995) 117–173.

Jegyzetek

További információk Magyar Tudományos Művek Tára – Thoroczkay Gábor Országos Doktori Tanács – Thoroczkay Gábor Interjú Thoroczkay Gáborral (valaszonline.hu) Előadása A magyarok története a IX-X. században címmel. Az augsburgi csatáról a 24.hu-nak

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A budapesti József Attila Gimnázium diákjai