Bouna Sarr (Lyon, 1992. január 31. –) francia születésű szenegáli válogatott labdarúgó, a Bayern München játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Hatéves korában, szülővárosában, az FC Gerlandban kezdte pályafutását, majd tizennégy éves korában csatlakozott az Olympique Lyon akadémiájához.
2011 és 2015 között 96 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Metz csapatában, amellyel a francia harmadosztályból az élvonalba jutott, miközben a 2013–2014-es szezonban bajnoki címet nyert a Ligue 2-ben, azaz a másodosztályban.RC Lens barred from Ligue 1 entry getfootballnewsfrance.com, 2014. július 15.
2015. július 3-án szerződtette az Olympique Marseille. A sikeres orvosi vizsgálatokat követően öt évre szóló szerződést írt alá új csapatával, amely 1,5 millió eurót fizetett érte. A következő szezonokban alapembere lett a kikötővárosi csapatnak, amellyel legnagyobb sikerét a 2017–2018-as szezonban érte el, amik bejutott az Európa-liga döntőjébe. Az Atlético Madrid ellenében elveszített döntőben is pályára lépett, míg a Salzburg elleni elődöntő visszavágóján öngólt vétett.
2020. október 5-én a Bayern München igazolta le 10 millió euróért cserébe.
A válogatottban Édesapja révén szenegáli, édesanyja révén pedig guineai származású. 2014 decemberében meghívták utóbbi ország válogatottjába, de pályára nem lépett a csapatban. 2018 áprilisában a szenegáli válogatottba is meghívták, ő azonban visszautasította a lehetőséget.
Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb 2021. december 17-én lett frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólMetz2011–12Ligue 29110––001012012–13Championnat National29310––303332013–14Ligue 228110––103012014–15Ligue 130221––10333Összesen9675100501068Marseille2015–16Ligue 12523030213332016–172601000212912017–1829030151104812018–192911060103712019–202714100103222020–212000000020Összesen1364121241721798Bayern München2020–21Bundesliga802050001502021–2240114010101Összesen 120319010251Teljes karrier 2441120333113231017
A válogatottban Legutóbb frissítve: 2021. november 14-én lett.
Nemzeti csapatÉv(ek)Pályára lépés(ek)Gól(ok)202140Összesen40
Sikerei, díjai Marseille Európa-liga-döntős: 2017–18
Bayern München Bundesliga: 2020–21 Német szuperkupa: 2021 FIFA-klubvilágbajnokság: 2020
Szenegál Afrikai nemzetek kupája: 2021
Jegyzetek
Források
Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Lyoniak Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Szenegáli labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az FC Metz labdarúgói Kategória:Az Olympique Marseille labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Ligue 2 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Afrikai Nemzetek Kupája-győztes labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek