Balogh László (Szentendre, 1930. január 12. – 2023. június 11.) magyar festő, grafikus.

Életpályája Szülei: Balogh József és Tompa Márta voltak. 1949–1951 között a Magyar Acélárugyárban volt segédmunkás. 1951–1957 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Barcsay Jenő és Konecsni György oktatta. 1956-tól kiállító művész. 1957-től tagja a Művészeti Alapnak és a Fiatal Művészek Stúdiójának. 1958–1965 között a szentendrei művésztelep tagja volt. 1962-ben Olaszországban volt tanulmányúton. 1965-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. 1966-ban Lengyelországban, 1969-ben pedig Romániában volt tanulmányi úton. 1970-ben Jugoszláviában tanulmányutat tett. 1981-ben a Szentendrei Grafikai Műhely alapító tagja volt. 2004-ben portréfilm készült róla.

Festészeti munkái mellett könyvborítókat, plakátokat, településcímereket készített. A sokféle törvényt feltáró szentendrei piktúra képviselője; művein szilárd, racionális módon idézi fel anyagi és szellemi környezetét. Sokoldalúan felkészült grafikus, a színellentétek dinamikus kihasználója.

Artendre.hu

Magánélete 1969-ben házasságot kötött Balázs Judittal. Egy lányuk született: Anna (1979).

Kiállításai Egyéni 1964 Budapest 1967, 1975, 1982, 1990, 1998 Szentendre 1972 Rákosliget 1973 Esztergom 1986 Százhalombatta Válogatott, csoportos 1961 Moszkva 1963 Párizs, Bukarest 1978 Berlin 1979 Potsdam 1981 Bécs 1983 Ankara, Isztambul, Athén 1984 Madrid 1988 Helsinki 1990 Amszterdam 1993 Los Angeles, Washington 1995 Párizs

Művei Sikátor (1960) Golgota (1980) Mozaik (1986) Játékos formák (1994) Érintés (1994) Ünneplők (2007)

Kötetei Balogh László. Beszélgetés a művésszel; riporter Hann Ferenc; Interart, Budapest, 1990 A formák költészete; Pauker Holding Kft., Budapest, 2019 (Pauker collection)

Díjai a Dunakanyar Nyári Tárlat díja (1980) Pro urbe Szentendre (1982) a Mozaikpályázat I. díja (1985) a Szentendrei Grafikai Műhely nívódíja (1986, 1989) Magyar Arany Érdemkereszt (1994) Szentendre díszpolgára (1995) Pest Megye Művészetéért díj (1997) Neufeld Anna-díj (1998) a Szekszárdi Országos Festészeti Kiállítás díja (2002) a MAOE alkotói nagydíja (2005) Munkácsy Mihály-díj (2006) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2013)

Jegyzetek

Források

Artendre.hu Artportal.hu

További információk Haulisch L.: Balogh László (Művészet, 1962/8.) Barcsay Jenő: Balogh László grafikái (Élet és Irodalom, 1971. június 15.) Mucsi A.: Balogh László (Művészet, 1975/8.) Szeberényi L.: Szentendre festője (Új Tükör, 1983. augusztus 14.) Hann Ferenc: Balogh László kismonográfia (Szentendre, 1990) Hann Ferenc: A rend csendjei (Hitel, 1998/5.) Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23–március 15., MűvészetMalom, Szentendre; kurátor Török Katalin; Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2010

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Szentendreiek Kategória:Szentendre díszpolgárai Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei