Gombosi Ottó János, külföldön Otto Johannes Gombosi (Budapest, Terézváros, 1902. október 23. – Natick, Massachusetts, 1955. február 17.) magyarországi születésű amerikai zenetörténész, zenekritikus, Gombosi György művészettörténész bátyja, Bogyó Samu matematikus unokája.

Élete Gombosi József Lipót egri születésű hivatalnok és Bogyó Erzsébet zongoraművész és -tanár elsőszülött fia. Édesapját egy „csillagos házból” hurcolták el, és Gödöllő környékén 1944 novemberében vagy decemberében eltűnt. Édesanyját a nyílt utcáról vitték el, és 1944-ben nyoma veszett.

Fiatal korában édesanyja, 1915 és 1920 között a Fodor Zeneiskolában Kovács Sándor növendéke volt. 1919–1921-ben a Zeneakadémián kezdte meg felsőfokú tanulmányait Weiner Leó és Siklós Albert irányítása alatt, akiktől zeneelméletet és zeneszerzést tanult. 1921-től a Berlini Egyetemen Curt Sachs és Erich Moritz von Hornbostel növendéke volt, majd Johannes Wolf közreműködésével 1925-ben jelent meg „Jacob Obrecht, eine stilkritische Studie’’ című doktori disszertációja. Ugyanebben az évben visszatért Budapestre, ahol szerkesztőként és újságíróként tevékenykedett. 1926-ban megalapította a Crescendo című folyóiratot, melyet rövid fennállása alatt szerkesztett is. 1927 és 1933 között Berlinben élt, s különböző folyóiratok munkatársaként tevékenykedett. A nácik hatalomra kerülését követően Rómába költözött, ahol a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. 1936-ban Bázelbe ment, ahol megismerte későbbi feleségét, Anne Tschopp hegedűművésznőt, akivel egy évvel később Budapesten kötött házasságot. 1939-ben az USA-ban tartózkodott, amikor kitört a második világháború, s ott telepedett le. Egyik testvére és szülei a holokauszt áldozatai lettek. 1940 és 1946 között a Seattle-i Washington Egyetemen tanított, majd a Michigani Állami Egyetemre került. 1949-ben elnyerte a Guggenheim Alapítvány ösztöndíját, melynek köszönhetően rövid időre visszatért Európába és a Berni Egyetem zenetudományi tanszéken oktatott. 1949–1951-ben a Chicagói Egyetem, 1951–1955-ben a Harvard Egyetem zenetudományi tanszékeinek adjunktusa volt. 1954-ben elvált első feleségétől, és Marilyn Purnell-lel (1925–1998) kötött új házasságot

Munkáiban elsősorban a középkori és reneszánsz zenével foglalkozott. Munkatársa volt a Zenei lexikonnak.

Művei

Jakob Obrecht (Budapest, 1925) Zenei élet Mátyás király udvarában (Muzsika, 1929; olaszul: Vita musica alla corte di re Mattia. Corvina, 1929) Die ältesten Denkmäler der mehrstimmigen Vokalmusik aus Ungarn (Ungarische Jahrbücher, 1931) Quellen aus dem XVI–XVII. Jahrhundert zur Geschichte der Musikpflege in Bartfeld – Bártfa – und Oberungarn. (Ungarische Jahrbücher, 1932) Zur Vorgeschichte der Tokkate (Acta Musicologica, 1934) Bakfark Bálint élete és művei (Budapest, 1935) Studien zur Tonartlehre des frühen Mittelalters (Acta Musicologica, 1938–39) Tonarten und Stimmungen der antiken Musik (Budapest, 1939) Machaut's Messe Notre-Dame (The Musical Quarterly, 1950) Moyen Age et Renaissance (Journal of the American Musicological Society, 1955)

Jegyzetek

Források Lebon, Daniel-Frédéric: Otto Gombosi = Maurer Zenck, Claudia–Petersen, Peter–Fetthauer, Sophie (Hg.): Lexikon verfolgter Musiker und Musikerinnen der NS-Zeit. Hamburg, 2015. Universität Hamburg Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967-1969 A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Budapest, Havas Ödön, 1936 Életrajza a Névpont oldalán Otto Gombosi (zeneakademia.hu) Otto Stolberg-Wernigerode: Neue deutsche Biographie, Berlin, 1964. 638-639. o. Online elérés

Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar zenetörténészek Kategória:Magyar zenekritikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1955-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:Református hitre tért személyek