Garay Béla (Szabadka, 1895. február 14. – Szabadka, 1987. február 2.) jugoszláviai magyar színész, rendező, szakíró, állami díjas rendező (1950), Sterija-díjas (1981).
Életútja bélyegkép|balra|Garay Béla 1913-ban, színészi pályája kezdetén Apja Garay Aladár (1870–1916), rendőrbiztos, anyja Szalay Etelka. 1919. június 26-án Budapesten feleségül vette Pénzes Sára (Békés, 1895. június 26.) kisasszonyt, Pénzes Endre és Weil Hermina lányát.
Pályáját 1913-ban szülővárosa társulatánál Nádassy József színigazgatónál segédszínészként kezdte. A társulat Szabadkán, Makón és Szentesen működött. 1915–17-ben katona volt, 1918–ban Heltai Nándorhoz szerződött, 1922-ig vidéki társulatoknál működött (Csongrád, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas). 1918. december 10-én rendezői vizsgát tett. 1919–1920-ban színigazgató a Dunántúli Színikerületben Zalaegerszegen, később Zalaszentgróton. Kiadta és szerkesztette a zalaegerszegi Színházi Újságot, valamint szerkesztette a dombóvári Színház c. lapot. 1920 áprilisától Radó Bélánál szerepelt, ősztől pedig a dunántúli színikerületnél, Halmi Jenő társulatánál lépett fel. 1921 őszétől 1924-ig Pécsett működött, majd 1924-ben hazatért szülővárosába, hogy újraszervezze a Népkör színitársulatot, ahol játszott és rendezett 1941-ig. 1945-től a helyi Népszínház színész-rendezője, alapító tagja volt. Itt már kevesebb szerepet vállalt, inkább mint rendező ténykedett. 1954-ben nyugdíjba vonult, továbbra is rendezett a szabadkai Népszínházban (1964-ig), bácstopolyai Járási Magyar Színházban, az Újvidéki Rádió Ifjúsági- és Rádiószínházában, a szabadkai Gyermekszínházban, valamint rendezett operettet Belgrádban. 1965–67-ben a színház színészképző stúdióját vezette. Színdarabokat fordított magyarra szerbhorvát nyelvből. Színházi tárgyú írásokat jelentet meg.
Fontosabb szerepei
Osvald (Ibsen: Kísértetek); Liliom (Molnár Ferenc); Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia); Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája); Bánk bán (Katona József); Glembay Ignác (Krleža: A Glembay-urak); Sárkány Mihály (Quasimodo Braun István: A Magdics-ügy); Iván gróf (Bródy Sándor: A szerető); Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi); Nagyherceg (Jakobi Viktor: Sybill); Kárpáthy Zoltán (Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán); Mercutio (W.Shakespeare: Hamlet) Főbb rendezései
Priestley: Váratlan vendég; Shaw: Warrenné mestersége; Jacobi V.: Leányvásár; Nash: Az esőcsináló; Szirmai Albert: Mágnás Miska; Leo Fall: Sztambul rózsája; Jean Baptiste Moliére: Dandin György; Branislav Nusic: A gyászoló család; Kálmán Imre: Marica grófnő; Zilahy Lajos: Zenebohócok; Kertész Imre: Csacsifogat
Könyvei
A színjátszók kézikönyve. (Újvidék, 1950); A színjátszás művészete. (Újvidék, 1950); A színpadi beszéd. (Újvidék, 1952); Az ekhósszekértől a forgószínpadig. A szabadkai magyar színjátszás története. (Újvidék, 1953); A kulisszák világában. (Szabadka, 1970); Színészarcképek. (Újvidék, 1971); Festett világ. (Szabadka, 1977); Magyar műkedvelők az őrhelyen. (Szabadka, 2012) Források
Jegyzetek
Kategória:1895-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Szabadkaiak Kategória:Magyar színészek