A 2020-as WTA-szezon a WTA, azaz a női profi teniszezők nemzetközi szövetsége által szervezett versenysorozat 2020-as évada. A szezon magába foglalja a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) által felügyelt Grand Slam-tornákat, a Premier tornákat, az International tornákat, az ITF által szervezett Fed-kupát, valamint a két év végi versenyt, a WTA Elite Trophy tornát, és a WTA Finals világbajnokságot.

A 2020-as szezonban összesen 60 tornán indulhattak volna a versenyzők, ebből 55 torna a WTA szervezésében, ez egészült volna ki a négy Grand Slam-tornával, valamint az olimpiai játékok teniszversenyeivel. A Covid19-pandémia miatt a versenynaptár év közben módosításra került: több torna, köztük a wimbledoni teniszbajnokság, valamint az olimpiai tenisztorna elmaradt, és több torna áthelyezésre került új időpontra. Az év végi világbajnokság, valamint a WTA Elite Trophy tornák is elmaradtak, ezért az éves pontverseny (race) számolását március 9-én leállították. A pontverseny március 9–augusztus 3. között befagyastásra került. Elmaradt a Budapesten megrendezésre tervezett Fed-kupa-csapatverseny is.

Az év kiemelkedő magyar eredményei

Tornagyőzelem (2) Január: Babos Tímea – Australian Open – női páros

Szeptember: Babos Tímea – Roland Garros – női páros

Versenynaptár A WTA 2020-as teljes versenynaptára, feltüntetve benne a legalább negyeddöntőbe jutott versenyzőket. A színjelölések Grand Slam-tornákWTA Premier 5WTA PremierWTA InternationalWTA FinalsWTA Elite TrophyOlimpiaCsapatversenyek

Rövidítések: KM=körmérkőzés; E=egyéni; Q=kvalifikáció; P=páros; (f)=fedett pályán.

Január KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökJanuár 6. Brisbane, AusztráliaWTA Premier – Kemény – 30E/32Q/16P Karolína Plíšková 6–4, 4–6, 7–5 Madison Keys Petra Kvitová Ószaka Naomi Jennifer Brady Danielle Collins Kiki Bertens Alison Riske Hszie Su-vej Barbora Strýcová 3–6, 7–6(7), [10–8] Ashleigh Barty Kiki BertensShenzhen Open Sencsen, KínaWTA International – Kemény – 32E/16Q/16P Jekatyerina Alekszandrova6–2, 6–4 Jelena Ribakina Garbiñe Muguruza Kristýna Plíšková Zarina Dias Vang Csiang Elise Mertens Katerina Bondarenko Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková6–2, 3–6, [10–4] Tuan Jing-jing Cseng Szaj-szajASB Classic Auckland, Új-ZélandWTA International – Kemény – 32E/32Q/16P Serena Williams 6–3, 6–4 Jessica Pegula Amanda Anisimova Caroline Wozniacki Laura Siegemund Eugenie Bouchard Julia Görges Alizé Cornet Asia Muhammad Taylor Townsend 6–4, 6–4 Serena Williams Caroline Wozniacki Január 13.Adelaide International Adelaide, AusztráliaWTA Premier – Kemény – 30E/24Q/16P Ashleigh Barty 6–2, 7–5 Dajana Jasztremszka Danielle Collins Arina Szabalenka Markéta Vondroušová Belinda Bencic Donna Vekić Simona Halep Nicole Melichar Hszü Ji-fan2–6, 7–5, [10–5] Gabriela Dabrowski Darija JurakMoorilla Hobart International Hobart, AusztráliaWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Jelena Ribakina 7–6(7), 6–3 Csang Suaj Heather Watson Veronyika Kugyermetova Elise Mertens Lizette Cabrera Lauren Davis Garbiñe Muguruza Nagyija Kicsenok Szánija Mirza 6–4, 6–4 Peng Suaj Csang SuajJanuár 20.Január 27.Australian Open Melbourne, AusztráliaGrand Slam – Kemény128E/128Q/64P/32V Egyéni  – Páros  – Vegyes páros Sofia Kenin 4–6, 6–2, 6–2 Garbiñe Muguruza Ashleigh Barty Simona Halep Petra Kvitová Unsz Dzsábir Anett Kontaveit Anasztaszija Pavljucsenkova Babos Tímea Kristina Mladenovic 6–2, 6–1 Hszie Su-vej Barbora Strýcová Barbora Krejčíková Nikola Mektić 5–7, 6–4, [10–1] Bethanie Mattek-Sands Jamie Murray

Február KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökFebruár 3.Fed-kupa kvalifikációEverett, Egyesült Államok – Kemény (f)Hága, Hollandia – Salak (f)Kolozsvár, Románia – Kemény (f)Florianópolis, Brazília – SalakCartagena, Spanyolország – SalakBiel/Bienne, Svájc – Kemény (f)Kortrijk, Belgium – Kemény (f)Pozsony, Szlovákia – Salak (f) A kvalifikációs kör győztesei 3–2 3–2 3–2 4–0 3–1 3–1 3–1 3–1A kvalifikációs kör vesztesei Február 10.St. Petersburg Ladies Trophy Szentpétervár, OroszországWTA Premier – Kemény (f) – 28E/24Q/16P Kiki Bertens 6–1, 6–3 Jelena Ribakina María Szákari Jekatyerina Alekszandrova Belinda Bencic Océane Dodin Petra Kvitová Anasztaszija Potapova Aojama Súko Sibahara Ena 4–6, 6–0 [10–3] Kaitlyn Christian Alexa GuarachiHua Hin ChampionshipsHuahin, Thaiföld WTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Magda Linette6–3, 6–2 Leonie Küng Hibino Nao Patricia Maria Țig Elina Szvitolina Vang Csiang Cseng Szaj-szaj Vang Hszi-jü Arina Rodionova Storm Sanders 6–3, 6–3 Barbara Haas Ellen PerezFebruár 17.Dubai Duty Free Tennis Championships Dubaj, Egyesült Arab EmírségekWTA Premier – Kemény – 28E/32Q/16P Simona Halep 3–6, 6–3, 7–6(5) Jelena Ribakina Jennifer Brady Petra Martić Arina Szabalenka Garbiñe Muguruza Anett Kontaveit Karolína Plíšková Hszie Su-vej Barbora Strýcová 7–5, 3–6, [10–5] Barbora Krejčíková Cseng Szaj-szaj Hungarian Ladies Open Debrecen, MagyarországWTA International$275,000 – Kemény (f) – 32E/24Q/16P Törölve a helyszínnel kapcsolatos problémák miatt.Február 24.Qatar Total Open Doha, KatarWTA Premier 5 – Kemény – 56E/32Q/28P Arina Szabalenka6–3, 6–3 Petra Kvitová Ashleigh Barty Szvetlana Kuznyecova Garbiñe Muguruza Unsz Dzsábir Belinda Bencic Cseng Szaj-szaj Hszie Su-vej Barbora Strýcová 6-2, 5-7, [10-2] Gabriela Dabrowski Jeļena Ostapenko Acapulco, MexikóWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Heather Watson 6–4, 6–7(8), 6–1 Leylah Fernandez Renata Zarazúa Vang Hszi-jü Tamara Zidanšek Anasztaszija Potapova Christina McHale Csu Lin Desirae Krawczyk Giuliana Olmos 6–3, 7–6(5) Katerina Bondarenko Sharon Fichman

Március KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökMárcius 2.Lyon Open Lyon, FranciaországWTA International$ – Kemény – 32E/24Q/16P Sofia Kenin 6–2, 4–6, 6–4 Anna-Lena Friedsam Alison Van Uytvanck Darja Kaszatkina Océane Dodin Caroline Garcia Camila Giorgi Viktória Kužmová Laura Ioana Paar Julia Wachaczyk 7–5, 6–4 Lesley Pattinama Kerkhove Bibiane Schoofs Monterrey, MexikóWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Elina Szvitolina 7–5, 4–6, 6–4 Marie Bouzková Arantxa Rus Konta Johanna Leylah Fernandez Rebecca Peterson Vang Ja-fan Anasztaszija Potapova Katerina Bondarenko Sharon Fichman 4–6, 6–3, [10–7] Kato Miju Vang Ja-fanMárcius 9.Március 16. Indian Wells Masters Indian Wells, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA Premier Mandatory$ – Hard – 96E/48Q/32P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Március 23.Március 30.Miami Open Miami, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA Premier Mandatory$ – Kemény – 96E/48Q/32P Törölve a koronavírus-járvány miatt.

Április KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökÁprilis 6.Volvo Cars Open Charleston, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA Premier – Salak (zöld) – 56E/32Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Claro Open Colsanitas Bogotá, KolumbiaWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Április 13.2020-as Fed-kupa-fináléBudapest, MagyarországSalak (f), 12 csapat Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.Április 20.Porsche Tennis Grand Prix Stuttgart, NémetországWTA Premier$ – Salak (Vörös) (f) – 28E/32Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Április 27.J&T Banka Prague Open Prága, CsehországWTA International – Salak – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Istanbul Open Isztambul, TörökországWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Áthelyezve szeptember 7-re.>

Május KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökMájus 4.Mutua Madrid Open Madrid, SpanyolországWTA Premier Mandatory$ – Salak (Vörös) – 64E/32Q/28P Áthelyezve szeptember 14-re.Május 11.Internazionali BNL d'Italia Róma, OlaszországWTA Premier 5$ – Salak (Vörös) – 56E/32Q/28P Áthelyezve szeptember 21-re.Május 18.Internationaux de Strasbourg Strasbourg, FranciaországWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Áthelyezve szeptember 21-re. Rabat, MarokkóWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Május 25.Június 1.Roland Garros Párizs, FranciaországGrand Slam Elhalasztva szeptember 27-re a koronavírus-járvány miatt.

Június KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökJúnius 8.Nature Valley Open Nottingham, Nagy-BritanniaWTA International – Fű – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Libema Open ’s-Hertogenbosch, HollandiaWTA International – Fű – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Június 15.Nature Valley Classic Birmingham, Nagy-BritanniaWTA International – Fű – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Grass Court Championships Berlin, NémetországWTA Premier$ – Fű – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Június 22.Nature Valley International Eastbourne, Nagy BritanniaWTA Premier$ – Fű – 48E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Bad Homburg Open Bad Homburg, NémetországWTA International – Fű – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Június 29.Július 6.Wimbledon London, Nagy-BritanniaGrand Slam Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.

Július KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenElődöntősökNegyeddöntősökJúlius 13.Bucharest Open Bukarest, RomániaWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Ladies Open Lausanne Lausanne, SvájcWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt. Július 20.Baltic Open Jūrmala, LettországWTA International – Salak (Vörös) – 32E/24Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Július 20.Palermo Ladies Open Palermo, OlaszországWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Áthelyezve Augusztus 3-ra.Július 29. Tenisz a 2020. évi nyári olimpiai játékokonTokió, JapánNyári olimpiai játékok Kemény – 64E/16P/32VEgyéni – Páros – Vegyes páros Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.

Augusztus KezdésTornaGyőztesekEllenfelek a döntőbenwidth=180 ElődöntősökNegyeddöntősökAugusztus 3.Mubadala Silicon Valley Classic San José, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA Premier$ – Kemény – 28E/16Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Citi Open Washington, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA International – Kemény – 32E/16Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Palermo Ladies Open Palermo, OlaszországWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Fiona Ferro6–2, 7–5 Anett Kontaveit Petra Martić Camila Giorgi Aljakszandra Szasznovics Elisabetta Cocciaretto Sara Errani Dajana Jasztremszka Arantxa Rus Tamara Zidanšek7–5, 7–5 Elisabetta Cocciaretto Martina TrevisanAugusztus 10.Rogers Cup Montréal, KanadaWTA Premier 5$ – Kemény – 56E/48Q/28P Elhalasztva 2021-re a koronavírus-járvány miatt.Prague Open Prága, CsehországWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Simona Halep6–2, 7–5 Elise Mertens Irina-Camelia Begu Kristýna Plíšková Magdalena Fręch Sara Sorribes Tormo Eugenie Bouchard Ana Bogdan Lucie Hradecká Kristýna Plíšková6–2, 6–2 Monica Niculescu Raluca OlaruTop Seed Open Lexington, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA International – Kemény – 32E/24Q/16P Jennifer Brady6–3, 6–4 Jil Teichmann Shelby Rogers Cori Gauff Serena Williams Catherine Bellis Marie Bouzková Unsz Dzsábir Hayley Carter Luisa Stefani6–1, 7–5 Marie Bouzková Jil TeichmannAugusztus 21.Cincinnati Open New York, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA Premier 5$ – Kemény – 56E/32Q/28P Viktorija Azaranka játék nélkül Ószaka Naomi Elise Mertens Konta Johanna Jessica Pegula Anett Kontaveit María Szákari Unsz Dzsábir Květa Peschke Demi Schuurs 6–1, 4–6, [10–4] Nicole Melichar Hszü Ji-fanAugusztus 24.Albany OpenAlbany, Amerikai Egyesült ÁllamokWTA International$ – Kemény – 30E/48Q/16P Törölve a koronavírus-járvány miatt.Augusztus 31.Szeptember 7.US Open New York, Amerikai Egyesült ÁllamokGrand Slam – Kemény128E/32PEgyéni – Páros Ószaka Naomi<br/ > 1–6, 6–3, 6–3 Viktorija Azaranka Jennifer Brady Serena Williams Julija Putyinceva Shelby Rogers Cvetana Pironkova Elise Mertens Laura Siegemund Vera Zvonarjova 6–4, 6–4 Nicole Melichar Hszü Ji-fan

Szeptember