Andreas Miroslav Palicka (Lund, 1986. július 10. –) Európa-bajnok svéd válogatott kézilabdázó, a Kolstad Håndball játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában, a H43 Lundban kezdett kézilabdázni. 2002-ben került a Redbergslids csapatához, ahol bemutatkozhatott a felnőttek között és pályára léphetett a svéd élvonalban is. 2003-ban bajnoki címet nyert a csapattal. 2008-ban szerződött a német Bundesligába, a THW Kiel csapatához, ahol honfitársa, Mattias Andersson utódja lett. A Kiellel 2010-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben bajnoki címet, 2009-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban pedig Német Kupát nyert. 2010-ben és 2012-ben Európában is csúcsra ért csapatával, a Kiel mindkét alkalommal megnyerte a Bajnokok Ligáját. 2015 nyarán a dán Aalborg Håndboldhoz igazolt,www.handball-world.com Kieler Palicka wechselt nach Dänemark , 2015. január 15. majd egy szezon elteltével visszatért Németországba, a Rhein-Neckar Löwen csapatához.handball-world.com: Nach Ristovski-Abgang: Rhein-Neckar Löwen verpflichten Ex-Kieler fürs Tor , 2016. április 28. 2021 decemberében személyes okokra hivatkozva felbontotta szerződését a német csapattal. Úgy döntött, hogy a szezon hátra lévő részét a korábbi svéd csapatánál, a Redbergslids IK-nál tölti, majd 2022 nyarától a Paris Saint-Germain Handball játékosa lesz. Három francia bajnoki cím után 2025 nyarán a norvég bajnok Kolstad Håndballhoz igazolt.

A válogatottban A 2007-ben Macedóniában rendezett U21-es világbajnokságon aranyérmet nyert a svéd korosztályos csapat tagjaként. A felnőtt válogatottban 2007. december 7-én mutatkozott be. 2018-ban ezüstérmes volt a Horvátországban rendezett Európa-bajnokságon. A 2021-es világbajnokságon szintén ezüstérmet szerzett, és a torna All-Star csapatába is beválasztották. A 2022-es Európa-bajnokságon a francia válogatott elleni győztes elődöntőn védései mellett három gólt is szerzett. Ezzel ő lett az első kapus, aki Európa-bajnoki mérkőzésen három találatot is el tudott érni. A spanyol válogatott elleni döntőn is szerzett egy találatot, emellett 11 védéssel segítette csapatát a bajnoki címhez.

Magánélet Édesapja Csehszlovákiából települt Svédországba.Näst flest guld i Bundesliga – nu jagar Palicka polaren, Handbollskanalen.se, 2017. október 24. Nős, két gyermeke van.Andreas Palicka zum ersten Mal Papa, thw-provinzial.de, 2013. január 13.

Sikerei, díjai Svéd bajnok: 2003 Német bajnok: 2008-2009, 2009-2010, 2011-2012, 2012-2013, 2013-2014, 2014-2015, 2016-2017 Francia bajnok: 2023, 2024, 2025 Német Kupa-győztes: 2008-2009, 2010-2011, 2011-2012, 2012-2013, 2017-2018 Német Szuperkupa-győztes: 2009, 2012, 2013, 2015, 2017, 2018 Bajnokok Ligája-győztes: 2010, 2012 All-Star csapat tagja világbajnokságon: 2021

Jegyzetek

További információk

Kategória:Svéd kézilabdázók Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kézilabdakapusok Kategória:Svéd olimpikonok Kategória:Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázók Kategória:Európa-bajnok kézilabdázók