Lord Paddy Ashdown (Új-Delhi, Brit India, 1941. február 27. – Bristol, 2018. december 22.) brit politikus és a Liberális Demokraták egykori vezetője volt. balra|bélyegkép|Paddy Ashdown mellszobra, Szarajevó

Életpályája 1959 és 1972 között a brit királyi haditengerészetnél, majd annak különleges feladatokra kiképzett egységénél, az SBS-nél szolgált. 1962-ben vette feleségül Jane Courtenay-t. Gyermekük Simon Ashdown.

Paddy Ashdown nagy szerepet vállalt 1988-ban a brit Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülésében, amelyet követően létrejött a Liberális Demokraták pártja. A párt élén 1988 és 1999 között Paddy Ashdown állt.

Lord Ashdown 2002 és 2006 között a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője volt. A vád egyik tanújaként szerepelt Slobodan Milošević néhai szerb államfő perében a hágai Nemzetközi Törvényszéken. A 2015-ös nagy-britanniai parlamenti választásokon ő irányította a Liberális Demokraták választási kampánycsoportját.

2018 őszén bejelentette, hogy rákbetegséggel kezelik. 77 éves korában érte a halál.

Emlékezete Szarajevóban mellszobor állításával örökítették meg az emlékét. Jegyzetek

Források haon.hu

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Az Egyesült Királyság parlamentjének tagjai Kategória:Brit diplomaták Kategória:20. századi brit katonák Kategória:Brit haditengerészek Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:A Lordok Házának tagjai Kategória:A Liberális Demokraták (Egyesült Királyság) tagjai