A 2020-as Eurovision: Australia Decides egy ausztrál zenei verseny volt, melynek keretein belül a közönség és a zsűri kiválasztották, hogy ki képviselje Ausztráliát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon Hollandiában. A 2020-as Eurovision: Australia Decides volt a második ausztrál nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatban ezúttal is tíz dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ezúttal is egyfordulós volt; csak egy döntőt rendeztek, 2020. február 8-án, ahol a közönség és a zsűri döntött mindenről.
A verseny győztese Montaigne lett, aki a Don’t Break Me () című dallal képviseli az országot Rotterdamban.
Helyszín Immáron másodjára rendezte a gold coast-i Kongresszusi és Kiállítási Központ a versenyt. Érdekesség, hogy ugyanez a központ adott volna helyszínt az első Eurovíziós Ázsia-dalfesztiválnak. Legutoljára 2019-ben rendezte ugyanez a helyszín a versenyt, amikor Kate Miller-Heidke nyerte a versenyt Zero Gravity című dalával. Kate végül 9. helyen végzett Tel-Avivban összesen 284 ponttal.
300px|link=bélyegkép|right|300px|A verseny helyszíne, a Gold Coast Kongresszusi és Kiállítási Központ
A műsorvezetők A műsor házigazdái ebben az évben sem változtak, ismét Myf Warhurst és Joel Creasey töltötték be ezt a szerepet. A páros közösen 2017 óta kommentálja az eurovíziós adásokat Ausztrália számára.
Zsűri Josh Martin Kate Miller-Heidke Måns Zelmerlöw Milly Petriella Paul Clarke
A résztvevők Az SBS 2019. augusztus 29-én jelentette be hivatalosan, hogy ismét lehet jelentkezdni a dalválasztó műsorba. A dalok beküldésének határideje 2019. szeptember 30. volt.
Az műsorsugárzó 2019. november 7-én, november 19-én, december 5-én valamint 16-án jelentette be az élő műsorba jutottak névsorát a dalválasztó online felületein.
Előadó Dal Nyelv Szerző(k)Casey DonovanProudangolJustine EltakchiDiana RouvasCan We Make HeavenangolDiana Rouvas, Louis SchoorlDidirriLike Things BlackangolDidirri Peters, Oscar DawsoniOTALifeangolJesse WattJack VidgenI Am King I Am Queen angol Andrew Lowden, Jack VidgenJaguar JonzeRabbit HoleangolAidan Hogg, Deena LynchJordan Ravi Pushing StarsangolMattias Lindblom, Tania Doko, George Sheppard, Martin ErikssonMitch TamboTogetherangol, gamilaaryRoberto De Sa, Isabella Kearney-Nurse, Andy HopkinMontaigneDon’t Break MeangolJessica Cerro, Anthony Egizii, David MusumeciVanessa AmorosiLessons of LoveangolVanessa Amorosi, Aleena Gibson, Trevor Muzzy
Döntő A döntőt február 8-án rendezte az SBS tíz előadó részvételével a Gold Coast-on, a Kongresszusi és Kiállítási Központban. A végeredményt a zsűri és a nézők szavazatai alakították ki. Az est folyamán extra produkciót adott elő Dami Im, a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál második helyezettje és Kate Miller-Heidke, az előző év győztese, valamint a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál kilencedik helyezettje. A két ausztrál meghívott előadó mellé a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a svéd Måns Zelmerlöw is csatlakozott, aki még duettet is énekelt Damival.
# Előadó Dal Zsűri Nézők Összesen Eredmény01iOTALife1913329.02Jordan RaviPushing Stars11122310.03Jaguar JonzeRabbit Hole1828466.04Jack VidgenI Am King I Am Queen1915348.05Vanessa AmorosiLessons of Love4240823.06Diana RouvasCan We Make Heaven2418427.07Mitch TamboTogether2433575.08Casey DonovanProud40601002.09MontaigneDon’t Break Me54531071.10DidirriLike Things Black3924634.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon Ausztráliának 2020-ban is részt kell vennie az elődöntőben. 2020. január 28-án osztották fel a résztvevő országokat az elődöntőkbe, az ausztrál előadó az első elődöntő első felében léphet a színpadra.
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Eurovision: Australia Decides Ausztrália az Eurovíziós Dalfesztiválokon 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál
További információk 🅦 Weboldal
Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Ausztrál zene