Stefano Sensi (Urbino, 1995. augusztus 5. –) olasz válogatott labdarúgó, középpályás, a CSZKA Szofija játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Az Urbino városában született Sensi hatéves korában kezdte labdarúgó pályafutását a helyi Urbania csapatában, ahol fiatalabb testvéreivel is együtt játszott. 2007-ben csatlakozott a Riminihez, ahol három évet töltött. A klub a 2009–2010-es szezon végén csődbe ment, Sensi pedig a Cesena játékosa lett.

2012. november 28-án egy Olasz Kupa-mérkőzésen került be először a felnőtt keretbe, de nem lépett pályára az Atalanta elleni találkozón.

2013. július 23-án kölcsönadták a San Marino Calcio együttesének. Szeptember 8-án mutatkozott be új csapatában, amikor végigjátszotta a Reggiana elleni negyedosztályú bajnokit. Egy héttel később a Como ellen 2–0-ra megnyert találkozón első gólját is megszerezte. 2014. március 16-án a Cremonese elleni mérkőzésen kiállították. 26 találkozón lépett pályára első profi szezonjában, az utolsó játéknapon újabb gólt szerezve a Vicenza elleni mérkőzésen.

2014. július 7-én klubja újabb egy évre kölcsönvette a Cesenától. 33 bajnoki mérkőzésen szerepelt a 2014-2015-ös idényben és hat gólt szerzett, azonban csapat így is kiesett a bajnokság végén a negyedosztályból.

Sensi 2015. augusztus 20-án debütált a Cesena első csapatában egy Catania elleni kupamérkőzésen. Szeptember 5-én a bajnokságban is bemutatkozhatott, amikor a Cesena 2–0-ra legyőzte a Bresciát a Seria B nyitófordulójában a Dino Manuzzi Stadionban.

2016. január 13-án a Sassuolo szerződtette. A 2016–17-es szezon nyitófordulójában bemutatkozhatott a Seria A-ban, miután végigjátszotta a Palermo ellen 1–0-ra megnyert bajnokit. 2016 októberében a Crotonének lőtte első gólját, csapata 2–1-re nyert. Első élvonalbeli szezonjában 19 alkalommal kapott játéklehetőséget. A 2017–18-as szezonban két gólt szerzett 17 bajnoki találkozóján. Alapemberré a 2018–19-es szezonban vált a csapatnál, 30 tétmérkőzésen kétszer volt eredményes.

2019. július 2-án az Internazionale bejelentette, hogy kölcsönvette Sensit a Sassuolotól, akinek végleges megvásárlására 25 millió euróért opciót szerzett. 2020. augusztus 31-én érvényben léptették a megvásárlási opciót.

2022. január 29-én kölcsönbe került a Sampdoria csapatához. 2022. július 2-án egy évre kölcsönben csatlakozott az élvonalba újonnan feljutott AC Monza csapatához. Augusztus 8-án debütált a csereként a kupában a Frosinone elleni 3–2-re megnyert mérkőzésen. A 2023–24-es szezonban az Internazionale csapatával megnyerte a bajnokságot, majd 2024. augusztus 8-án egyéves szerződést írt alá a Monzával. 2025. szeptember 30-án a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu csapatába igazolt.Κύριος ο Stefano Sensi!Stefano Sensi rinasce a Cipro: gol, assist e la nuova sfida con Camoranesi 2026. június 24-én a bolgár CSZKA Szofija szerződtette.Sensi arrives at CSKA in Austria

A válogatottban 2018 novemberében hívták be először az olasz válogatott keretébe. November 20-án az amerikaiak elleni felkészülési mérkőzésen a kezdőcsapat tagjaként mutatkozott be címeres mezben, 2019 márciusában a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőn pedig első válogatott gólját is megszerezte. Roberto Mancini 2021 júniusában beválogatta az Európa-bajnokságra nevezett keretbe, azonban sérülés miatt nem vehetett részt a kontinenstornán.

Statisztika Klubcsapatokban 2019. május 26-án frissítve.

KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólSan Marino Calcio2013–14Lega Pro26100——2612014–1533811——349Összesen5991100006010Cesena2015–16Serie B31410—10334Sassuolo2016–17Serie A1611020—1912017–1817220——1922018–1928220——302Összesen615502000685Karrier összes1511871201016119

A válogatottban 2020. szeptember 4-én frissítve. OlaszországÉvPályára lépésGól201810201931202011Összesen51

Góljai az olasz válogatottban Az eredmények az olasz válogatott szempontjából értendőek. Gól Dátum Helyszín Ellenfél Eredmény a gólt követően Végeredmény Versenysorozat1. 2019. március 26. Ennio Tardini Stadion, Parma, Olaszország 1–0 6–0 Európa-bajnoki selejtező2. 2020. szeptember 4. Stadio Artemio Franchi, Firenze, Olaszország 1–1 1–1 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája

Sikerei, díjai Internazionale Serie A: 2020–21, 2023–24 Olasz szuperkupa: 2021, 2023

Jegyzetek

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Urbinóiak Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az AC Cesena labdarúgói Kategória:A San Marino Calcio labdarúgói Kategória:A Sassuolo labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Monza labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:A CSZKA Szofija labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek