Zagrađe falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Pleterniceszentmiklóshoz tartozik.
Fekvése Pozsegától légvonalban 14, közúton 18 km-re délkeletre, községközpontjától 5 km-re délre, a Dilj-hegység nyugati lejtőin fekszik.
Története Zagrađe területe már a történelem előtti időkben is lakott volt, ezt igazolják a határában talált őskori település maradványai. A „Selište” nevű határrészen a mai település középkori előzményének a kétségtelen nyomait is megtalálták, de a középkori név ismeretének hiányában még nem sikerült azonosítani a középkori forrásokban szereplő településnevekkel. Erre Csánki Dezső tett kísérletet Pozsega megyéről szóló munkájában, melyben a mai Zagrađét esetlegesen a Garai család egykori birtokával a középkori Orlyava menti Gradpatakával azonosítja (1275:„Gradpotok”), mely Komoricával volt határos.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye.] A középkori település templomának romjai a 20. század elején még látszottak. A „Kućište” nevű lelőhelyen középkori használati tárgyakat, fegyvereket és pénzeket ástak ki.Glas-koncila.hr:Župa Preobrazenja Gospodnjega u Bučju. Prometno »desničarenje« slavonskoga Beča! A település neve arra utal, hogy egykor a közelében vár is állt.Várnak itt egyelőre nem bukkantak a nyomára.
1536 körül foglalta el a török és uralma 150 évig tartott. 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1698-ban „Zagragy” néven 10 portával a hajdútelepülések (pagus haidonicalis) között szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. A Gradiskai határőrezredhez tartozott, majd a katonai közigazgatás megszüntetése után Pozsega vármegye része lett.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Sagradie” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Zagradje” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 751. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Zagradje” néven összesen 80 házzal, 398 katolikus és 4 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 162. o.
1857-ben 373, 1910-ben 702 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 94%-a horvát, 4%-a magyar anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Bródi járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 98%-a horvát nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 492 lakosa volt. Temploma, iskolája, tűzoltószerháza van.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 373 392 398 481 528 702 706 812 845 809 780 692 612 556 569 492
Nevezetességei Szent Rókus tiszteletére szentelt római katolikus kápolnája a bučjei plébánia filiája. Védett lakóépületek a 19. 63. 96. 99. 128. és 134. számok alatt.
Oktatás A településen a pleternicai elemi iskola négyosztályos alsó tagozatos területi iskolája működik.
Sport A Graničar labdarúgóklub csapata a megyei 2. ligában szerepel.
Egyesületek A „Vesela Šokica” nőegyletet 2014-ben alapították.
Jegyzetek
Források Pleternica város hivatalos oldala Pleternica turisztikai irodájának honlapja Az első katonai felmérés térképe Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – Pozsega vármegye. Glas-koncila.hr: Župa Preobrazenja Gospodnjega u Bučju. Prometno »desničarenje« slavonskoga Beča!
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine – diplomamunka Hrvoje Potrebica: Požeška kotlina – Europsko kulturno središte (arheološko perspektiva) Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Pleternica kulturális emlékei
Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései