A Föld növényzeti övei (a zonobiomok) az éghajlati öveknek megfelelően kialakult fitocönológiai formációcsoportok.Tuba Z., Szerdahelyi T., Engloner A., Nagy J. (2007): Botanika III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 527-551.
Minden éghajlati övnek megvan a maga sajátos növényzete. Az éghajlati és növényzeti övek elvileg párhuzamosak az Egyenlítővel, a valóság azonban jócskán különbözik ettől az elvi képtől. Az eltérés két fő oka: a tengerek és a szárazföldek egyenlőtlen területi megoszlása és a domborzat.
Főként ezek alakítják ki azokat a légkörzési rendszereket és tengeráramlatokat, amelyek jelentősen módosítják a szárazföldek klímáját. Az egyes éghajlati öveknek megfelelően alakulnak ki a Föld növényzeti övei.
A domborzat hatására a növényzetnek vertikális zonalitása is kialakul. Ezek az úgynevezett orografikus növénytársulások egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben fejlődnek ki a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására. Ugyancsak intrazonálisak a különböző speciális élőhelyeken (zömmel különleges talajokon) létrejött edafikus társulások.
Az egyes éghajlati öveket számos szerző jellemző növényzetük alapján nevezi meg, emiatt a kétféle terminológia gyakran keveredik.
bélyegkép|középre|1000px|A Föld növényzeti övei
A globális éghajlati öveket az egyes kontinensek sajátosságai, az éghajlat kisebb különbségei szerint kisebb egységekre osztják. Az egyes övek határain átmeneti zónák alakultak ki — ilyen például a füves puszták és a lombhullató erdők között az erdős sztyepp; ebbe az átmeneti zónába tartozik Magyarország területének nagyobb része.
Minden éghajlati övnek (és persze minden átmeneti zónának) megvannak a maga jellemző haszonnövényei, emiatt az egyes növényzeti övekben más-más, az adott övre jellemző mezőgazdasági kultúra alakult ki.
thumb|right|222px|Trópusi esőerdő (Nyugat-Jáva) thumb|right|222px|Ligetes szavanna akáciákkal (Burkina Faso, Fada N'Gourmától délre thumb|left|222px|Atacama sivatag, Chile, Valle de la Luna thumb|right|222px|La Palma szigetén thumb|left|222px|babérlombú erdő thumb|right|222px|Dél-szibériai tajga thumb|left|222px|Tundra (Kelet-Grönland)
A trópusi éghajlati öv növényzeti övei
Trópusi esőerdő
A trópusi esőerdők (Kevey), más néven sík- és dombvidéki esőerdők (TAMOP) formációcsoportja az Egyenlítő mentén, a kontinensek belsejében kb. a 10. szélességi fokig, azok partvidékein és az óceáni szigeteken jóval északabbra, illetve délebbre húzódik. Dél-Amerikában ilyen az Amazonas-medence, az Andok északi részének csapadékosabb keleti lejtői és Északkelet-Brazília (ami az Orinoco és több kisebb folyó vízgyűjtőjéhez tartozik); Közép-Amerikában a Kordillerák alacsonyabb részei és az Antillák hegyvidékei; Afrikában: a Guineai-öböl partvidéke, a Kongó-medence, a kelet-afrikai szigethegyek és vulkánok; Ázsiában: a Nyugati-Ghátok, a Himalája középső és keleti részének déli lejtői, Asszám, Hátsó-India és az indonéz szigetvilág csapadékosabb területei; ÉK-Ausztrália; valamint Óceánia szigetvilága.
A nagy esőerdők közül a legősibbek a hátsó-indiaiak. Az Amazonas-medence trópusi esőerdei a pleisztocén eljegesedések alatt 19 viszonylag kis refúgiummá zsugorodtak össze; ezek napjainkban kiugróan nagy biodiverzitásukról ismerhetők fel.
Trópusi lombhullató zárt erdők
A trópusi lombhullató zárt erdők (TÁMOP) a trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők (Kevey) (Hiemilignosa) formációcsoportjának trópusi tagjai. Legnagyobb területet borító képviselőik a monszunerdők és a száraz trópusi erdők: Elő- és Hátsó-Indiában nagy összefüggő területeken, a Maláj-szigetvilágban, Afrika DK-i és Ny-i tájain, ÉK-Ausztráliában és Brazília K-i részén a tengerpartokon terjedtek el.
Szavanna
A szavanna a trópusi erdők övét szegélyezi vagy nagy területen helyettesíti. Kialakulásuk feltétele a hosszú és határozott száraz évszak, az erdő életéhez szükségesnél kevesebb csapadék(<1000mm/év) és nagyobb napi, illetve éves hőingás.
Legnagyobb kiterjedését Afrikában éri el, ahol széles sávként szegélyezi a Kongó-medence és Nyugat-Afrika erdeit; emellett Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva), Amerikában: Orinoco vízgyűjtője, Kelet-Brazília, a közép-amerikai földhíd szárazabb Ny-i fele, az Antillák esőárnyékos tájai és Észak-Ausztráliában is előfordul.
Intrazonális növénytársulások
Helyi okok miatt a trópusi éghajlati övben (is) többféle, a növényzeti övben dominálótól eltérő előforduló növénytársulás tűnik fel szigetszerűen. Közülük a legáltalánosabbak az orografikus növénytársulások, amelyeket a növényzet vertikális zonalitása cím alatt ismertetünk részletesebben.
A további intrazonális társulások többnyire edafikus jellegűek, tehát talajtani okok miatt alakultak ki. A trópusok legjellemzőbb ilyen társulásai: a mangroveerdő, a trópusi sziklanövényzet, a keranga (trópusi fenyérerdő), a folyóparti mocsárerdő, a várzeaerdő, a szudd és a a tengerparti pálmaliget.
Mangroveerdő
A mangroveerdők a trópusi folyók torkolataiban és az egyéb, a hullámtöréstől védett tengerpartokon alakulnak ki. Fafajaik többsége elevenszülő, azaz nem magokat, hanem félig fejlett csíranövényeket potyogtatnak el, és azok a puha iszapba fúródva rögtön meggyökeresednek. Hogy az iszapból ki ne forduljanak, a fákat többnyire rugalmas horgonygyökérzet rögzíti. Az időszakos elöntések miatt a törzseket az iszapszint fölött szellőzőgyökerek (pneumatofórák) sokasága veszi körül. A mangrove (Rhizophora spp., Avicennia spp.) fajok előfordulása függ az árapály erejétől és a száraz évszak hosszától is. Legnagyobb magasságukat (35–40 m) a nedves trópusokon érik el. Gazdasági jelentőségük főként a szénégetés alapanyagaként van.
Trópusi sziklanövényzet
A trópusi sziklanövényzet fő növénytársulásai a legfeljebb embermagas cserjések (bozótok) és a sziklagyepek. Karakterfajai többnyire: kemény levelű pozsgás vagy félszukkulens növények, kúszónövények, bambuszok és üstökösfák.
Sok növényfaj endemikus.
Keranga
A keranga (trópusi fenyérerdő) az ásványi tápanyagok – elsősorban a nitrogén – szűkössége miatt limitált növekedésű,, erdő jellegű életközösség. A fák satnyák, lombkoronájuk letörpült. Többnyire savanyú homoktalajon jelenik meg.
Folyóparti mocsárerdő
A folyóparti mocsárerdő a trópusi fenyérerdő nagyon nedves, vízben bővelkedő, tőzeges változata. Talaját az év nagy részében víz borítja. Aljnövényzetében sok a páfrány.
Várzeaerdő
A várzeaerdők a sok üledéket és tápanyagot szállító, ún. fehér vizű folyók (például Rio Blanco, Amazonas) ártéri lagúnáinak periodikusan elárasztott peremén alakultak ki.
Szudd
A szudd avagy trópusi ingóláp az álló vagy lassan folyású vizekben, különösen ez utóbbiak kiterjedt mocsaras deltáiban alakult ki nagy területeken összefüggő, rendkívül sűrű növényközösségekkel. Legjellemzőbb képviselője a társuláscsoport nevét is adó Szudd Dél-Szudánbanérdekes világ.hu: Szudd — a legnagyobb mocsár a világon
Tengerparti pálmaliget
A tengerparti pálmaligetek nyílt, homokos tengerpartokon, illetve trópusi homokpadkákon tűnnek fel.
Másodlagos növénytársulások
A másodlagos növénytársulások az emberi tevékenység következményei. A letarolt síkvidéki és hegyi trópusi esőerdők helyén alakulnak ki a másodlagos esőerdők — ezek fajdiverzitása korábbinál jóval kisebb. A síkvidékeken másodlagos szavannák alakulnak ki vagy olyan, óriás füvek dominálta társulások, mint például az indomaláj alang-alang.
A szubtrópusi éghajlati öv növényzeti övei
A trópusi és mérsékelt öv széles határzónájában átmeneti (trópusi és mérsékelt) klímahatások érvényesülnek. E területeket összefoglalóan szubtrópusoknak nevezzük, és közös jellemzőjük, hogy a meleg éghajlat ellenére enyhe fagyok előfordulhatnak. Három élesen eltérő típusa az állandóan száraz éghajlatú sivatag, az esős nyarú szubtrópusi monszun és az esős telű mediterrán terület.
A szubtrópusok növényföldrajzi formációcsoportjai:
a Ráktérítő és a Baktérítő mentén, az állandóan száraz területeken (zonális) sivatag, (zonális) félsivatag;
az esős nyarú (szubtrópusi monszun) területek fitocönológiai formációcsoportjai szubtrópusi esőerdő, babérlombú erdő,
az esős telű mediterrán területek természetes növényzete a keménylombú erdő; az ennek degradálása után kialakult másodlagos növényzet a macchia; szélsőséges esetben a garrigue.
A mérsékelt éghajlati öv formációcsoportjai
A mérsékelt éghajlati és egyben növényzeti övek két oldalról széles sávban szegélyezik a szubtrópusi öveket. A kontinensek úgy helyezkednek el, hogy az északi féltekén a mérsékelt öv sokkal nagyobb, mint a délin.
A trópusi és a szubtrópusi övben a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a vegetáció folyamatosan fejlődjön, a mérsékelt övben azonban a fagyponthoz közeli vagy az alatti hőmérséklet téli nyugalomba (dormancia) kényszeríti a növényeket. Ez hasonlít a trópusi területek száraz évszakához, hiszen a fagy éppen úgy a folyékony vizet veszi el a növényektől, mint a szárazság. A növények áttelelő szerveket fejlesztettek ki a kedvezőtlen időszakra. Életfolyamataik ilyenkor sem állnak meg, csak lelassulnak. Az északi mérsékelt öv négy fő növényzeti zónája:
sztyepp (mérsékelt övi füves puszta), mérsékelt övi lombhullató erdő, tajga (a tűlevelű erdők, azaz fenyvesek zónája), kontinentális (mérsékelt övi) sivatag.
A déli mérsékelt övben kiterjedt tűlevelű erdőzóna nincsen, mert az ennek megfelelő földrajzi szélességeken jelenleg nincs kontinens.
A hideg éghajlati öv növényzete
A hideg éghajlati öv növényzeti öve a tundra; azon túl már a sarki jégsivatag következik.
További információk
vegetáció éghajlat trópusi és szubtrópusi lombhullató erdő sztyepp mediterrán éghajlat szavanna
Jegyzetek
Források Kevey: Kevey Balázs: Növényföldrajz és társulástan
TAMOP: TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei > … > Növénytan. Botanika: 3. A Föld növényzeti övei
Kategória:Természetföldrajz