2019-es W Series szezonElőző: nincsKövetkező: 2020 Egyéni bajnok: Jamie Chadwick További sorozatok: DTM A 2019-es W Series szezon az első idénye volt a kizárólag nőknek induló formulaautós versenysorozatnak, ahol egyenlő szintű Tatuus T-318 Formula–3-as modellekkel versenyeztek, amelyben egy Alfa Romeo által biztosított 1,8-literes turbómotor dolgozott.
Az első évbajnoka a brit Jamie Chadwick lett, Keszthelyi Vivien öt versenyen vett részt (melyből egy bajnokságon kívüli volt), 1 szerzett ponttal a 17. helyen zárta a bajnokságot.
Versenyzők A szezon előtti teszteken, amelynek célja az volt, hogy a legalkalmasabb résztvevőket válasszák ki, 54 jelentkező vett részt. Január 26. és 28-a között tartották meg a teszt első szakaszát a Wachauringen. A háromfős zsűri (David Coulthard, Alexander Wurz és Lyn St. James) választotta ki azt a 28 versenyzőnőt, akik a következő szakaszba léphettek, amelyet a Circuito de Almeria versenypályán tartottak meg. A március 22. és 27-e között megtartott utolsó teszten derült ki a 18 főből álló versenyzőknek a névsora, akik a sorozat legelső szezonjában részt vehettek. Az selejtező előtt visszalépett versenyzők Az alábbi felsorolásban azok a hölgyek találhatóak, akik jelentkeztek, azonban még a selejtező előtt visszaléptek az indulástól:
Amna Al Qubaisi Michelle Gatting
Angelique Germann Michelle Halder
Carmen Jordá Sheena Monk
Carrie Schreiner
Az első selejtező után kiesett versenyzők Az alábbi felsorolásban azok a pilóták láthatóak, akik az első selejtező kör után búcsút intettek a sorozatnak:
Ayla Ågren Chelsea Angelo Carmen Boix Toni Breidinger Alessandra Brena Ivana Cetinich Veronika Cichá
Courtney Crone Mira Erda Carlotta Fedeli Cassie Gannis Samin Gómez Fabienne Lanz Milla Mäkelä
Alexandra Marinescu Marylin Niederhauser Lyubov Ozeretskovskaya Taegen Poles Charlotte Poynting Sharon Scolari Doreen Seidel
Siti Shahkirah Sneha Sharma Inès Taittinger Bruna Tomaselli Hanna Zellers
A második selejtező után kiesett versenyzők A második felvonáson 8 versenyzőnek ért véget az indulásért folytatott verseny:
Natalie Decker Grace Gui
Natalia Kowalska Stéphane Kox
Francesca Linossi Milou Mets
Shirley van der Lof Alexandra Whitley
A szezonban résztvevő összes versenyautót a Hitech Racing készítette fel. Rajtszám Versenyző Forduló 2 Esmee Hawkey Összes 3 Gosia Rdest Összes 5 Fabienne Wohlwend Összes 7 Emma Kimiläinen 1, 4–6 11 Vicky Piria Összes 19 Marta García Összes 20 Caitlin Wood Összes 21 Jessica Hawkins Összes 26 Sarah Moore Összes 27 Alice Powell Összes 31 Tasmin Pepper Összes 37 Sabré Cook Összes 49 Megan Gilkes 1–3, 5-6 55 Jamie Chadwick Összes 67 Shea Holbrook Összes 85 Kojama Miki Összes 95 Beitske Visser Összes 99 Naomi Schiff Összes Tesztpilóták 58 Sarah Bovy 2–3, 6 77 Keszthelyi Vivien 2–4, 6 Forrás:
Versenynaptár Az összes versenyhétvége a DTM betétprogramaként szerepelt. Forduló Helyszín Pályarajz Dátum 1 Hockenheimring, Németország 50px|Hockenheim Május 4–5. 2 Circuit Zolder, Belgium 50px|Zolder Május 18–19. 3 Misano World Circuit Marco Simoncelli, Olaszország 50px|Misano Június 8–9. 4 Norisring, Németország 50px|Norisring Július 6–7. 5 TT Circuit Assen, Hollandia 50px|Assen Július 20–21. 6 Brands Hatch, Nagy-Britannia 50px|Brands Hatch Augusztus 10–11.
Eredmények Forduló Helyszín Dátum Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Összefoglaló Forrás 1 Hockenheimring Május 4. Jamie Chadwick Kojama Miki Jamie ChadwickÖsszefoglaló Jamie Chadwick 7 2 Zolder Május 18. Jamie Chadwick Beitske Visser Beitske VisserÖsszefoglaló 8 3 Június 8. Fabienne Wohlwend Beitske Visser Jamie ChadwickÖsszefoglaló 13 4 Norisring Július 6. Marta García Emma Kimiläinen Marta GarcíaÖsszefoglaló 10 5 TT Circuit Assen Július 20. Emma Kimiläinen Emma Kimiläinen Emma KimiläinenÖsszefoglaló 13 —‡ Július 21. Megan Gilkes Sabré Cook Megan Gilkes 6 Brands Hatch Augusztus 11. Jamie Chadwick Emma Kimiläinen Alice PowellÖsszefoglaló 10 ‡ Az adott verseny nem számított bele a bajnokság eredményeibe.
Pontrendszer Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben: Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1
Versenyzők bajnoksága Helyezés VersenyzőHOCZOL MIS NOR ASS ASS‡BRH Pont 1. Jamie Chadwick1213384110 2. Beitske Visser41224143100 3. Alice Powell23KiKi22176 4. Marta García346 1913866 5. Fabienne Wohlwend67341518551 6. Emma KimiläinenKiVi5 14247 7. Kojama Miki7846Ki152030 8. Sarah Moore559Ki101010249. Vicky Piria15951289624 10. Tasmin Pepper8678Ki61222 11. Sabré Cook131587133912 12. Jessica Hawkins111315Ki75712 13. Caitlin Wood101114115121111 14. Gosia Rdest9Ki13146Ki1310 15. Esmee Hawkey12Ki1191116162 16. Naomi Schiff14101810127152 17. Keszthelyi VivienKi101317141 18. Shea Holbrook1612161516Ki170 19. Sarah BovyNi1211190 20. Megan GilkesKi1417141180 Helyezés VersenyzőHOCZOL MIS NOR ASS ASS‡BRH Pont Szín Eredmény Arany Győztes Ezüst 2. helyezett Bronz 3. helyezett Zöld Pontot szerzett Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (Hn) Lila Nem ért célba (Ki) Piros Nem kvalifikálta magát (Nk) Fekete Diszkvalifikálták (Kiz) Fehér Nem indult (Ni) Visszalépett (Vi) Verseny törölve (T) Üres Nem vett részt Kizárt (EX)Félkövér – Pole Dölt – Leggyorsabb kör
† — Nem ért célba, de teljesítette a versenytáv 75%-át így értékelve lett. ‡ — Az adott verseny nem számított bele a bajnokság eredményeibe.
Jegyzetek
Fordítás
További információk A W Series hivatalos honlapja
2019