Az alábbi lista magyar művészek, tudósok, politikusok, újságírók írói nevei, álnevei, művésznevei, szignói szerinti sorrendben tartalmazza a mögöttük álló személyek közismert neveit.
Magyarországon az írói nevek használatát egyrészt a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kereskedelmi okok indokolták. A sikert sokszor elősegítette egy jól csengő név használata a szerző esetleg furcsa vagy épp túl hétköznapi eredeti neve helyett.
Ponyvaíróknál, krimiíróknál a múlt századelőtől gyakorivá vált főleg angol nevek használata (Rejtő Jenő – P. Howard).
Magyarországon ezenkívül sok esetben politikai okok is indokolták saját név helyett felvett név, álnév használatát. Már az 1848-as forradalom leverése után használtak egyes politikusok külföldi publikációkhoz írói álnevet.Például Arisztidesz (Vajda János): Önbírálat, 1862 Újabb álnévhasználati hullámokat indított el az I. világháborús cenzúra, illetve a Tanácsköztársaság leverése utáni időszak. 1939 után a zsidótörvények korlátozásai miatt.
Egyes esetekben az álnevet praktikus (politikai, rendészeti) okokból a kiadó választotta, és a szerzőnek esetleg nem is volt tudomása róla (Sztálin).
1945 után az emigrációban elsősorban az itthon maradt rokonok óvása érdekében használtak álneveket, például a Szabad Európa Rádió vagy emigráns lapok munkatársai; néhányan azonban nyilasként ismertté vált nevük elleplezésére.
Külön érdekesek az 1980-as évek elejétől a hazai szamizdatirodalomban használt álnevek.
Körülbelül 1995-től, az internethasználat robbanásszerű elterjedésével, az internetes szokások átvételével teljesen elterjedt és általánossá vált a nicknevek használata.
Forrásmegjelölés
Forrásmegjelölés felső indexben:
Á – Markovits Györgyi: Álnév-szótár C – A csehszlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája G – Gulyás Pál: Magyar írói álnévlexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978 K – Kortárs magyar írók, 1945–1997 M – Mokka, Magyar Országos Közös Katalógus N – Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona (Budapest, 2000) Álnévlexikon 1055–1126. o. P – Petőfi Irodalmi Múzeum Egyéb forrás a Wikipédián megszokott hagyományos módon, számmal a Megjegyzéseknél.
A lista