Maar Bonifác János, vezetékneve néhol Maár formában isSólymos, i. m., 144. o. (Devecser, 1788. augusztus 29. – Balatonfüred, 1855. szeptember 3.) bencés szerzetes, történetíró, a Győri Királyi Akadémia tanára.
Élete, munkássága 1812-től 1821-ig mint gimnáziumi tanár működött Nagyszombatban, Pannonhalmán, Pozsonyban és Győrött, és egy ideig Bécsben a Somogyi grófi családnál nevelői állást töltött be, ami nagyobb utazásokra adott neki alkalmat. Egy évig igazgatója is volt a győri főgimnáziumnak, amely állásától azonban, részint mert a németesítésnek nem volt barátja, másrészt mivel a hivatalos teendői tulajdonképenni tudományos munkásságában akadályozták, csakhamar megvált.
Szorosabban tudományos és felsőbb tanári pályáját 1821-ben a győri királyi akadémián mint az egyetemes és a magyar történelem tanára kezdte meg és folytatta 1850-ig. Ezen állásában vált a vasszorgalmú, nagy tudományú és tanszakait a legszélesebb alapokon művelő tanár a főiskolának kiváló díszévé, akitől sok jelese a hazának nyerte ez időben későbbi tudományos, irodalmi és közpályai szereplésére az alapot.
Irodalmi munkássága, az akkori időben fennforgott kedvezőtlenebb viszonyoknál fogva szűkebb körre szorítkozott; előadásainak némely jelentékenyebb részei kéziratok alakjában kerültek forgalomba; eredetileg latin nyelven szerkesztett Egyetemes történelem című, több kötetre tervezett s jórészt forrástanulmányokra alapított kézikönyvét magyarul 1853–1854-ben kezdte nyomtatásban közzétenni, azonban a két első (terjedelmes) köteten kivűl a nagybecsű munkának további részei Maar halála miatt nem láttak napvilágot.
A szerző több más kéziratot, elsősorban magyar történelmi jegyzetet írt, ezek azonban elkallódtak az idők során.Sólymos, i. m., 145. o.
Tanári működésének elismeréseként (1851) nyugalomba léptekor a magyar király az arany koronás érdemkereszttel tüntette ki. Gazdag történelmi, főleg világtörténelmi művekben bővelkedő könyvtára a pannonhalmi nagy könyvtárba helyeztetett, illetve olvasztatott be.
Művei 1. Fuxhoffer Demjén jubiláris ünnepe alkalmára írt költemény. Veszprém, 1809 2. Elegia ill. ac rev. dno Thomae Kovács o. s. B. archiabbati occasione solemnis eius installationis. Jaurini, 1830 3. Carmen propempticum honoribus rev. ac ampl. domini Pauli Horváth, abbatis s. Aniani de Tihany, dum abdicato regentis munere in Tihanyiensem abbatiam rediret. Uo. 1830 4. Hálaadó vers, melyet mélt. és főt. Juranits Antal úrnak, Győrmegye püspökének, midőn mélt. és főt. Kovács Tamást szt. mártoni fő apátúrnak szentelné, mély tisztelettel ajánlj sz. Benedek rendje. Uo. 1830 5. Egyetemes történelem, melyet érettebb ifjak és olvasók számára írt. Első kötet. Őskor. Uo. 1853-54. Két rész, nyolcz füzetben (Miután a győri akadémián 1844-ig latinul adta elő a történelmet, ezen munkáját is latinul írta, azután magyarra fordította s hajdani tanítványainak ajánlotta. Új M. Muzeum 1854, Divatcsarnok 22. szám, Religio 1855. I. Kéziratban levő történelmének folytatólagos kiadását De la Casse Benjamin rend- és tanártársa vállalta magára.) Levele apátjához, Győr, 1853. decz. 19. (Figyelő XIX. 395. l.)
Jegyzetek
Források
Bíró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében – a korabeli tankönyvirodalom tükrében, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1960
További irodalom Sólymos Szilveszter: Ezer év száz bencése, Magánkiadás, Pannonhalma, 1994,
Kategória:Magyar történetírók Kategória:Magyar bencés szerzetesek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1788-ban született személyek Kategória:1855-ben elhunyt személyek