Az ékesszólás kiskönyvtára a Tinta Könyvkiadó által 2005-ben indított könyvsorozat, amelyben 96 kötet jelent meg.

Jellemzői A sorozat kisebb terjedelmű (140-200 oldalas), kis méretű, praktikus kézikönyveket foglal magában. A sorozatban megtalálható szinonimaszótár, közmondás- és szólásszótár, kis etimológiai és tájszótár, idegen szavak alapszótára, továbbá retorikával, újságírással, nonverbális kommunikációval, nyelvjárásokkal foglalkozó, illetve nyelvi játékokat és fejtörőket tartalmazó kötetek is. Jelent már meg gyümölcsnevekkel, a pénznevek eredetével, bibliai eredetű szólásokkal és közmondásokkal, magyar keresztnevekkel, verselemzéssel és a helyes hangsúlyozással (helyesejtéssel) foglalkozó kötet is, továbbá nyelvészeti és poétikai kisszótár, valamint vallási szavak jelentését magyarázó szótár. Nyelvi ismeretterjesztő írásokat tartalmazó kötetek láttak napvilágot a sorozatban többek között Tótfalusi István, Grétsy László és H. Varga Márta tollából.

Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatszerkesztői Kiss Gábor és Bárdosi Vilmos. A sorozat köteteinek szerzői, szerkesztői elismert nyelvészek, lexikográfusok, tanárok és újságírók, tudományterületük neves szakértői: Adamikné Jászó Anna, Bárdosi Vilmos, Bató Margit, Bencédy József, Bódi Zoltán, Chaim Perelman, Cs. Nagy Lajos, Cseszkó Renáta, Daniss Győző, Dormán Júlia, Eőry Vilma, Erdős Attila, Falk Nóra, Farkas Edit, Fercsik Erzsébet, Forgács Róbert, Galló Ágnes, Grétsy László, H. Varga Márta, Hajdu Endre, Hollós János, Kajdi Alexandra, Kemény Gábor, Kerekes Barnabás, Kicsi Sándor András, Kiss Bernadett, Kiss Gábor, Kiss Zita, Kohári Anna, Koncsek Krisztián, Kovács Erzsébet, Kovács Pál, Kovács Zsuzsanna, Kőhler Klára, Küllős Imola, Laza Dominika, Magay Tamás, Margalits Ede, Maticsák Sándor, Mészáros Andrea Éva, Miksné Mátyási Eszter, Minya Károly, Molnár Csikós László, Mózes Krisztián, N. Császi Ildikó, Parapatics Andrea, Pelczéder Katalin, Péter Mihály, Raátz Judit, Rácz János, Sümeginé dr. Tóth Piroska, Dr. Szabó Judit, Szathmári István, Szőcsné Antal Irén, Takács Gábor, T. Litovkina Anna, Tótfalusi István, Vargha Katalin, Várnai Judit Szilvia, Vasné Tóth Kornélia, Wacha Imre, Zsilka Tibor.

A sorozat kötetei

Bárdosi Vilmos, Kiss Gábor: Közmondások. 3000 magyar közmondás és szójárás betűrendes értelmező dióhéjszótára, 2005 Bárdosi Vilmos, Kiss Gábor: Szólások. 5000 magyar állandósult szókapcsolat betűrendes értelmező dióhéjszótára, 2005 Minya Károly: Új szavak I. Nyelvünk 1250 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal, 2007 Bencédy József: Retorika. Gyakorlati útmutató, 2008 Hajdu Endre: Szómúzeum. Ódon, furcsa, érdekes, bolondos, emlékezetes szavak, nevek, címek tára, 2008 Parapatics Andrea: Szlengszótár. A mai magyar szleng 2000 szava és kifejezése fogalomköri szinonimamutatóval, 2008 Kiss Gábor, Bárdosi Vilmos: Szinonimák. 20000 rokon értelmű szó dióhéjszótára, 2008 Forgács Róbert: Anya - nyelv - csavar. Nyelvi fejtörők, 2008 Molnár Csikós László: Divatszavak. 222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata, 2009 Falk Nóra: Etimológiák. 10 000 magyar szó eredete, 2009 Grétsy László (szerkesztő): Vallomások. Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről, 2009 Vargha Katalin: Találós kérdések. 1295 hagyományos magyar szóbeli rejtvény, 2010 Bódi Zoltán: Infoszótár. Informatikai fogalmak eredete, magyarázata és használata, 2011 Szathmári István: Stíluseszközök és alakzatok kislexikona, 2010 Várnai Judit Szilvia, Mészáros Andrea Éva: Fordítókalauz. Hogyan igazodjunk el az angol nyelvű jogi és európai uniós szövegek útvesztőjében?, 2011 Grétsy László: A szavak ösvényein. Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei, 2011 Szathmári István: Hogyan elemezzünk verset?, 2011 Wacha Imre: Nem csak szóból ért az ember. A nonverbális kommunikáció eszköztára, 2011 Daniss Győző: Újságíróiskola. Gyakorlati útmutató, 2012 Forgács Róbert: Anya - nyelv - ész. Újabb nyelvi fejtörők, 2012 Kiss Gábor, Bató Margit (szerkesztő): Tájszavak. A magyar nyelvjárások atlaszának szavai, szóalakjai, 2012 Péter Mihály: A leplező nyelv. Álcázás és ámítás a nyelv használatában, 2012 Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel. Emberi testrészek a magyar szólásokban, közmondásokban, 2013 Hollós János: Bevezetés a kommunikációelméletbe. A hírek értéke, 2013 Bencédy József: Nyelvtudományi elméletek és nézetek a 20. században. 12 nyelvész életrajzával, 2013 Küllős Imola, Laza Dominika: Népi mondókák. Hagyományos dajkarímek, gyermekmondókák, dalok és köszöntőversikék, 2013 Kicsi Sándor András: Kihalt nyelvek, eltűnt népek. 100 nyelv halála, 2014 Margalits Ede, Kovács Erzsébet: Magyar-latin közmondásszótár. 2000 magyar közmondás, szólás klasszikus és újkori latin megfelelője, 2014 Grétsy László: Anyanyelvi séták. Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa, 2014 Rácz János: Gyógyhatású növények. 250 gyógynövény leírása, nevének magyarázata és gyógyhatásának ismertetése, 2014 Kiss Gábor (szerkesztő): Kis magyar tájszótár. 5800 népies és tájnyelvi szó magyarázata, 2014 Minya Károly: Új szavak II. Nyelvünk 800 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal, 2014 Kiss Gábor, Kiss Bernadett (szerkesztő): Bölcs tanácsok. 4000 közmondás, szólás a Czuczor–Fogarasi-szótárból, 2014 Cseszkó Renáta (szerkesztő): Shakespeare-idézetek. 350 bölcsesség angolul és magyarul, 2015 Dormán Júlia, Kiss Gábor (szerkesztő): Tulajdonságszótár. 3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása, 2015 Cs. Nagy Lajos, N. Császi Ildikó: Magyar nyelvjárások, 2015 Tótfalusi István: Idegen szavak alapszótára. 4500 idegen szó magyarázata, 2015 Tótfalusi István: 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről, 2016 Szőcsné Antal Irén: Anya - nyelv - búvár. Nyelvi játékok, 2016 Kiss Bernadett, Kiss Gábor, Miksné Mátyási Eszter (szerkesztő): Aranyigazságok. 3700 szólás, közmondás Kresznerics Ferenc reformkori szótárából, 2016 Rácz János: Virágnévszótár. 340 virágnév eredete és a növények leírása, 2016 Erdős Attila, Kiss Gábor: Vallási szavak kisszótára, 2016 Grétsy László: Anyanyelvünk tájain, 2016 Kiss Bernadett (szerkesztő): 500 rövid ókori sztori. Ókori bölcsek szentenciái az adakozástól a vitézségig, 2017 Magay Tamás: Bibliai eredetű kifejezések, közmondások, bölcsességek magyarul és angolul, 2017 Fercsik Erzsébet, Raátz Judit: Keresztnevek. A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről, 2017 Kerekes Barnabás, Kovács Zsuzsanna: Mondjuk helyesen!, 2018 T. Litovkina Anna: Aki keres, az talál. Bibliai közmondások szótára, 2017 Tótfalusi István: Nyelvészeti ínyencfalatok, 2017 Chaim Perelman: A retorika birodalma. Retorika és érvelés, 2018 Kiss Gábor, Kohári Anna: Nyelvészeti kisszótár. 2500 hagyományos és modern nyelvészeti fogalom magyarázata, 2017 Dr. Szabó Judit: Anya - nyelv - tudor. Irodalmi, nyelvi játékok, fejtörők, 2018 Pelczéder Katalin: Gyümölcsnevek szótára. 450 Kárpát-medencei gyümölcs nevének története és eredete, 2018 Grétsy László, Kiss Gábor (szerkesztő): A magyar nyelvről. Klasszikus íróink és költőink anyanyelvünkről, 2018 Maticsák Sándor: A mókusbőrtől az euróig. Pénznevek etimológiai szótára, 2018 Bárdosi Vilmos: Itt van a kutya elásva! Állatneves magyar szólások, közmondások szótára, 2018 Bárdosi Vilmos: Nincsen rózsa tövis nélkül. Növény-, virág- és gyümölcsneves szólások, közmondások szótára, 2018 Eőry Vilma, Kiss Gábor, Kőhler Klára (szerkesztő): Magyar szókincsbővítő diákszótár. 2000 régi, ritka, kevésbé ismert szó és szójelentés magyarázata, 2018 Zsilka Tibor: Poétikai kisszótár. 500 fogalom magyarázata irodalmi példákkal szemléltetve, 2019 Kiss Zita: Anya - nyelv - kincs. 44 nyelvi és műveltségi totósor 616 kérdése, 2019 Bárdosi Vilmos: Mi a szösz? 300 magyar szólásmondás eredete, 2019 T. Litovkina Anna, Farkas Edit: A bábeli zűrzavartól a salamoni bölcsességig. Bibliai szólások, szólásmondások és állandósult szókapcsolatok szótára, 2019 Minya Károly: Új szavak III. Nyelvünk 850 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal, 2019 H. Varga Márta: Változó anyanyelvünk. Írások a magyar nyelvről, 2019 Magay Tamás, Faluba Kálmán: Bibliai eredetű kifejezések, közmondások, bölcsességek magyarul és spanyolul, 2019 Koncsek Krisztián: Idézetvadász I. Görög és latin szállóigék és idézetek, 2020 Koncsek Krisztián: Idézetvadász II.  Középkori és újkori szállóigék és idézetek, 2020 Koncsek Krisztián:Idézetvadász III. Magyar szállóigék és idézetek, 2020 Kemény Gábor: Tanuljunk magyarul is!, 2020 Forgács Róbert: Szín - játszó - tér. KommunikáFszathmációs, csapatépítő és drámajátékok, 2020 Adamikné Jászó Anna: A gondolatokhoz odataláló nyelv. Nyelvművelő írások a harmadik évezred elejéről, 2020 Halápy István, Margalits Ede: Latin–magyar közmondásszótár. 1660 latin közmondás és bölcsesség magyar megfelelői, 2020 Adamikné Jászó Anna: Az ősi szó nyomában. Nyelvhelyességi írások a harmadik évezred elejéről, 2020 Galló Ágnes, Mózes Krisztián: Anya – nyelv – mester. 160 nyelvi-logikai feladatsor, 2020 Molnár Csikós László: Újabb divatszavak. 200 újszerű szó és szójelentés magyarázata példákkal, 2021 Kajdi Alexandra: Anya–nyelv–játék. Játékos anyanyelvi fejlesztő gyakorlatok óvodásoknak és kisiskolásoknak, 2021 Kiss Gábor: Hogyan mondták eleink? Mai nyelvünk 10000 szavának 13500 régi és tájnyelvi megfelelője, 2021 Takács Gábor: Magyar helyesírás. A helyesírási szabályzat közérthető magyarázata példákkal, 2021 Kovács Pál: Jeles mondások. 3500 régi közmondás és példabeszéd az 1794-ben megjelent szótárból, 2021 Almásy János: Magyar közmondások gyűjteménye. Több mint hatezer közmondás százötven témakörben, 2021 Balázsi József Attila: Szólásbúvárlatok. Állandósult szókapcsolataink, közmondásaink idegen nyelvi párhuzamokkal, 2021 Grétsy László, Kiss Gábor (szerk.): Melyiket válasszam? Háromszáz tanács a helyénvaló szóhasználathoz, 2022 Kiss Gábor, Balázsi József Attila (szerk.): Egy fa nem erdő. 3700 népies szólás, közmondás és helyzetmondat Csűry Bálint Szamosháti szótárából, 2022 Szőcsné Antal Irén: Anya–nyelv–varázs. 430 nyelvi fejtörő és rejtvény, 2022 Kiss Gábor, Mandl Orsolya: Anya–nyelv–lecke. 100 szövegértési és szókincsfejlesztő feladatsor diákoknak tematikus elrendezésben, 2022 Adamikné Jászó Anna: 33 retorikai elemzés. 30 válogatott tanulmány 45 év írásaiból, 2022 Kiss Gábor, Mandl Orsolya: Anya–nyelv–kvíz. 150 nyelvi és műveltségi feladatsor 1500 idegen és jövevényszóval tematikus elrendezésben, 2022 Országh László: Szóeredeztetések. 53 jövevényszó eredete és a magyar nyelvbe kerülésük kalandos útja, 2023 Kiss Bernadett: Újabb 500 ókori sztori. Ókori bölcsek történetei az adakozástól a zsarnokságig, 2023 Fábián Pál: Nyelvművelésünk évszázadai, 2023 Kiss Gábor: Régi szavak kisszótára. A régi világ 3600 kihalt, kiveszőben lévő és nehezen érthető szavának magyarázata diákoknak, 2023 Kiss Gábor: Kihalt szavak kisszótára. Nyelvünkből eltűnt 7650 szó, szójelentés és szókapcsolat magyarázata, 2024 Kiss Gábor: Elvesztett szavaink kisszótára, 2025 (megjelenés előtt) Hatvani Zsófia: Gyermekmondókák. 550 dajkarím, kiolvasó, kiszámolósdi, csúfoló, nyelvtörő és köszöntő, 2024 Sümeginé dr. Tóth Piroska: Diákok 1265 humoros mondása tantárgyak szerint, 2024 Grétsy László: A szóhasadás dióhéjban. Bárdosi Vilmos, Kiss Gábor: 500 magyar közmondás. Jelentésmagyarázatokkal, fogalomköri mutatóval és teljes körű szómutatóval, 2025 Minya Károly: Új szavak IV. Nyelvünk 600 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal, 2025 Vasné dr. Tóth Kornélia: A régi magyar diáknyelv szótára. A diákélet közel 1900 szava, kifejezése korabeli helyesírással és magyarázatokkal, jelentés- és szinonimamutatóval, 2026 Bárdosi Vilmos: Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból! 800 magyar szólás jelentés- és eredetmagyarázata, 2025

Jegyzetek

Források Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat kötetei a TINTA Könyvkiadó honlapján Az ékesszólás kiskönyvtára Anyanyelvápolók Szövetsége