bélyegkép|jobbra|350px|Az aposztázia jogi következményei egyes iszlám többségű országokban a 2013-as térképen. A térkép történeti illusztráció: elsősorban büntetőjogi szankciókat mutat, és nem tükrözi teljesen a későbbi jogváltozásokat, a családjogi, öröklési vagy társadalmi következményeket.
Az aposztázia (), magyarul hitehagyás, valamely korábban vallott vallási hit, vallási közösséghez tartozás vagy alapvető vallási elköteleződés elhagyása, megtagadása vagy visszautasítása. Nem feltétlenül jár másik vallás felvételével: jelenthet vallásváltást, ateizmushoz, agnoszticizmushoz vagy vallástalansághoz való eljutást, a vallási közösségből való formális kilépést, a vallásgyakorlat tartós elhagyását, illetve valamely vallási hagyomány központi tanításainak tudatos elutasítását. A hitehagyó személyre a görög eredetű aposztata szót is használják; iszlám jogi és vallási szóhasználatban ennek egyik megfelelője az arab murtadd (مرتد).
A fogalom jelentése vallási hagyományonként eltér. Másként használja a keresztény teológia, a katolikus kánonjog, az ortodox és protestáns felekezeti irodalom, az iszlám jogtudomány, a zsidó vallási irodalom és a modern vallástudomány. Az aposztázia nem azonos minden vallási kétellyel, gyakorlati elhidegüléssel, fegyelmi vétséggel, eretnekséggel vagy szakadással, bár egyes vallási jogrendszerekben ezek a jelenségek történetileg összekapcsolódhattak.B. J. Oropeza: In the Footsteps of Judas and Other Defectors: Apostasy in the New Testament Communities. Cascade, Eugene, 2011; uő: Jews, Gentiles, and the Opponents of Paul: Apostasy in the New Testament Communities. Cascade, Eugene, 2012; uő: Churches under Siege of Persecution and Assimilation: Apostasy in the New Testament Communities. Cascade, Eugene, 2012.Paul W. Barnett: „Apostasy”. In Ralph P. Martin – Peter H. Davids (szerk.): Dictionary of the Later New Testament and Its Developments. InterVarsity Press, Downers Grove, 1997, 73–75. o.
A modern emberi jogi keretrendszerekben a vallás elhagyása vagy megváltoztatása a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság részének számít. Egyes államokban és vallási közösségekben azonban a hitehagyáshoz ma is jogi, fegyelmi, családjogi vagy társadalmi következmények kapcsolódhatnak.
Etimológia és fogalmi használat
A görög ἀποστασία (apostasía) szó az ἀφίστημι (aphístēmi, „eltávolodni”, „elszakadni”, „elpártolni”) igével áll kapcsolatban. A klasszikus és hellenisztikus görögben politikai elpártolást, lázadást, elszakadást, hűtlenséget vagy valamely korábbi állapot elhagyását is jelenthette. A Septuaginta nyelvében gyakran vallási hűtlenségre, Istentől való elfordulásra vagy közösségi lázadásra alkalmazták. Latin alakja az apostasia, amelyből a modern európai nyelvekben az „aposztázia”, angolul apostasy, franciául apostasie és hasonló alakok származnak.Wolfgang Bauder: „Fall, Fall Away”. In Colin Brown (szerk.): The New International Dictionary of New Testament Theology. Zondervan, Grand Rapids, 1975–1978.
A magyar „hitehagyás” közérthetőbb kifejezés, de nem minden szövegkörnyezetben pontosan ugyanazt jelenti, mint a szűkebb teológiai vagy jogi apostasia. A köznyelvben utalhat a vallásos hit elhagyására, a vallási közösségből való kilépésre vagy egy korábbi világnézeti elköteleződés megtagadására is. Az „aposztata” megnevezés számos vallási és polemikus kontextusban pejoratív árnyalatot hordozhat, ezért a modern vallásszociológia gyakran semlegesebb kifejezéseket használ: „valláselhagyás”, „vallási kilépés”, „dekonverzió”, „korábbi hívő”, „ex-hívő” vagy „vallástalanodás”.
Fogalom Általános jelentés Kapcsolat az aposztáziával Lehetséges következmény vagy példa Aposztázia / hitehagyás Egy vallás vagy vallási hit egészének elhagyása, megtagadása vagy visszautasítása. A katolikus kánonjogban a keresztény hit teljes elutasítása; az iszlámban a ridda vagy irtidád fogalmával rokon. Vallási közösségből való kilépés, kiközösítés, társadalmi elidegenedés vagy egyes államokban jogi szankció. Eretnekség Egy vallási közösség kötelezőnek tekintett tanításával való lényeges szembenállás. Nem feltétlenül jár a vallás egészének elhagyásával; a katolikus Egyházi Törvénykönyvben külön tényállás. Például valamely dogma makacs tagadása egy olyan személy részéről, aki továbbra is kereszténynek vallja magát. Szakadás (skizma) Egy vallási közösség intézményes egységétől vagy tekintélyétől való elszakadás. A személy vagy csoport megtarthatja a hit jelentős részét, miközben megszakítja az egyházi közösséget. A katolikus kánonjogban a római pápával vagy a vele közösségben lévő tagokkal való közösség megtagadása. Kiközösítés Vallási közösségből vagy annak szentségi-jogi közösségéből való kizárás. Következménye lehet aposztáziának, eretnekségnek vagy szakadásnak, de nem azonos ezekkel. A katolikus jogban bizonyos cselekményeknél latae sententiae büntetésként állhat be. Blaszfémia Isten, szent személyek, szent dolgok vagy vallási tanítások gyalázása. Egyes jogrendszerekben összekapcsolódhat aposztáziával, de önálló kategória. Egyes államokban ma is büntetőjogi tényállás. Vallásváltás Egy vallás elhagyása és egy másik felvétele. Lehet aposztázia az elhagyott vallás szempontjából, de az új vallás szempontjából megtérés vagy konverzió. Például kereszténységről iszlámra vagy iszlámról kereszténységre térés. Ateizmus / agnoszticizmus Isten létének tagadása, illetve annak bizonytalanként való kezelése. A korábbi vallási hit elhagyásának egyik lehetséges végpontja. Vallástalanná válás, amely vallási közösségi nézőpontból hitehagyásnak minősülhet. Asszimiláció Kulturális, társadalmi vagy nyelvi beilleszkedés egy másik közegbe. Nem azonos a hitehagyással, bár történetileg összefügghet vallási elidegenedéssel vagy vallásváltással. Különösen diaszpóra-közösségekben fontos fogalom. Vallásgyakorlat elhagyása A vallási közösség szertartásain, előírásain vagy intézményes életében való részvétel megszűnése. Nem mindig jelent tudatos hitehagyást: lehet közömbösség, élethelyzeti változás vagy fokozatos eltávolodás is. A modern vallásszociológia gyakran külön vizsgálja a hit elhagyását és a gyakorlat elhagyását.
Kereszténység
Bibliai és ókeresztény háttér
A kereszténységben az aposztázia alapvetően a korábban vallott keresztény hit elhagyását vagy tudatos megtagadását jelenti. Az Újszövetségben a görög apostasia főnév ritkán fordul elő: az Apostolok cselekedeteiben Pált azzal vádolják, hogy a Mózestől való elpártolást tanítja (ApCsel 21,21), a 2Tessz 2,3 pedig egy nagy elpártolásról beszél. A fogalmi háttér több más újszövetségi szövegben is jelen van. A Lk 8,13 a magvető példázatának magyarázatában azokról szól, akik „hisznek egy ideig”, de a próbatétel idején elpártolnak; az 1Tim 4,1 „a hittől való elszakadásról” beszél; a Zsid 3,12 az élő Istentől eltávolodó hitetlen szívet említi.
Az újszövetségi figyelmeztetések több képet használnak a hitehagyásra: lázadás, elfordulás, bukás, elcsábulás, hűtlenség, közösségrombolás és a hitben való megmaradás megtagadása. A keresztény hagyományban ezért az aposztázia nem egyszerűen intellektuális véleményváltozás, hanem a Krisztusba vetett hit, az egyházi közösség és az addigi vallási elköteleződés tudatos elhagyása.
Az ókeresztény korban különösen súlyos kérdés volt azok helyzete, akik a Római Birodalom üldözései idején félelemből áldozatot mutattak be a pogány isteneknek, hamis igazolást szereztek, vagy átadták a szent könyveket a hatóságoknak. Őket a latin források gyakran lapsi („elbukottak”) néven említették. A Decius alatti üldözések után a Cipriánhoz, Cornelius pápához és Novatianushoz kapcsolódó viták egyik központi kérdése az volt, hogy az üldözésben elbukott keresztények milyen bűnbánati feltételekkel térhetnek vissza az egyházi közösségbe. A viták nem egyetlen, azonnal egységes fegyelmi rendszert hoztak létre, hanem eltérő szigorúságú álláspontokat eredményeztek: a novatianus irányzat jóval szigorúbb volt, míg Ciprián és a vele rokon álláspontok bűnbánat után lehetővé tették a visszafogadást.
A keresztény gondolkodásban az aposztázia, az eretnekség és a skizma korán elkülönülő, de gyakran összekapcsolódó fogalmak lettek. Az apostata a hit egészét hagyja el; az eretnek valamely alapvető tanítást tagad, miközben sokszor továbbra is kereszténynek vallja magát; a szakadár pedig az egyházi közösséget vagy tekintélyt utasítja el anélkül, hogy feltétlenül a hit egészét tagadná.
Felekezeti értelmezések
A keresztény felekezetek eltérően értelmezik, hogy a hívő elveszítheti-e az üdvösséget, és mit jelent a hittől való végleges elszakadás. A református-kálvini hagyományban fontos tétel a szentek állhatatossága, amely szerint Isten kegyelme végső soron megtartja az igazán újjászületett hívőt. Más protestáns irányzatok, például a metodizmus és az arminianizmus hagyományai nagyobb hangsúlyt tesznek arra, hogy a hívő szabad döntéssel elfordulhat a kegyelemtől.Thomas Herber Lipscomb: The Things Methodists Believe. Publishing House M.E. Church, South, Nashville, 1915, 13. o.
A katolikus egyház és az ortodox egyházak az aposztáziát nem pusztán egyéni lelkiállapotnak, hanem az egyházi közösséghez, a keresztséghez és a szentségi élethez kapcsolódó objektív helyzetnek is tekintik. A katolikus teológiában az aposztázia súlyos bűnnek minősül, de a személyes felelősség megítélésében figyelembe kell venni a tudatosságot, a szándékot, a kényszert, a félelmet, a téves lelkiismeretet és más enyhítő körülményeket. Az ortodox egyházakban a fogalom inkább a szentségi közösségből és az egyházi hagyományból való elszakadásként jelenik meg, de a konkrét fegyelmi gyakorlat egyházanként és történeti helyzetenként eltérhet.
A reformáció korában az aposztázia, eretnekség és szakadás fogalmai felekezeti vitákban is erős polemikus szerepet kaptak. Az Augsburgi vallásbéke után elterjedt cuius regio, eius religio elv a vallási hovatartozás és a politikai hatalom kapcsolatát is érintette, bár a modern vallásszabadság fogalma ettől jelentősen különbözik.
Katolikus kánonjog
A hatályos latin kánonjogban az aposztázia meghatározása az Egyházi Törvénykönyv 751. kánonjában szerepel. Ugyanez a kánon három külön fogalmat határoz meg: az eretnekséget, a hitehagyást és a szakadást. A kánon szerint az eretnekség a keresztség felvétele után valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazság makacs tagadása vagy makacs kétségbevonása; az aposztázia a keresztény hit teljes elutasítása; a skizma pedig a római pápának való alárendeltség vagy a vele közösségben lévő egyháztagokkal való közösség megtagadása.Codex Iuris Canonici (1983), 751. kánon. Hivatalos angol szöveg: https://www.vatican.va/archive/cod-iuris-canonici/eng/documents/cic_lib3-cann747-755_en.html
A katolikus kánonjogi fogalom tehát nem „háromféle hitehagyást” jelöl, hanem három különböző jogi-tanbeli helyzetet különít el. A hitehagyás szűkebb értelemben nem egyetlen hittétel elutasítása, hanem a keresztény hit egészének megtagadása. A régebbi katolikus lexikonok ugyanakkor tágabb szóhasználatot is ismertek: apostasia a fide a keresztény hit elhagyása, apostasia ab ordine a klerikusi állapot elhagyása, apostasia a religione vagy apostasia a monachatu pedig a szerzetesi élet elhagyása volt. Ez a régebbi terminológia történeti szempontból fontos, de nem azonos a 751. kánon mai, szűkebb meghatározásával.William H. W. Fanning: „Apostasy”. In The Catholic Encyclopedia, 1. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1907. New Advent: https://www.newadvent.org/cathen/01624b.htm