Dzsehutihotep (más néven Paitszi) núbiai hivatalnok volt Hatsepszut és III. Thotmesz ókori egyiptomi fáraók uralkodása alatt. Címe szerint „Teh-khet főnöke” volt, ami azt jelenti, Alsó-Núbia egy részét kormányozta az egyiptomi uralkodó nevében. Núbiának ezt a részét az újbirodalmi fáraók hódították meg; hogy megerősítsék hatalmukat az új terület fölött, a helyi előkelők közül neveztek ki kormányzókat. Teh-khet körülbelül Debeira és Szerra környékén terült el. A helyi kormányzók egy családból kerültek ki.V. Davies: Statuette of Amenemhat, in: D. Welsby, J. Anderson (editors): Sudan, Ancient Treasures, London 2004, British Museum Press, , pp. 104-105, no. 78 Dzsehutihotep apja, Ruiu szintén Teh-khet főnöke volt, anyját Runiának hívták, feleségét Tenetnubnak. Fivére, Amenemhat szintén Teh-khet főnöke lett, ő követte Dzsehutihotepet hivatalában.
Dzsehutihotepnek számos említése fennmaradt. Ezek közül a legfontosabb sziklába vájt sírja Kelet-Debeirában. A sír három helyiségből áll, melyek közül az első festett díszítéssel rendelkezik, a másodikban rossz állapotban fennmaradt szobrok találhatóak. A sír egyike a kevés díszített alsó-núbiai sziklasírnak az Újbirodalom idejéből.Torgny Säve-Söderbergh: New Kingdom Pharaonic Sites, The Finds and the Sites, The Scandinavian Joint Expedition to Sudaneses Nubia, Volume 5:2, Uppsala 1991, , pp. 197-201
Dzsehutihotepet és fivérét, Amenemhatot ábrázolják apjuk, Ruiu fivérének, Szenmoszénak Kubbet el-Hawa-i sírjában.Säve-Söderbergh, op. cit., p. 191 Dzsehutihotep neve szerepel egy rövid sziklafeliraton is Asszuán közelében,Säve-Söderbergh, op. cit., p. 193 valamint Nyugat-Debeirában talált tárgyakon.Säve-Söderbergh, op. cit., p. 203
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Ókori egyiptomi tisztviselők Kategória:Núbia Kategória:XVIII. dinasztia