Ashley Sutton (Bishop’s Stortford, Essex, 1994. január 15. –) brit autóversenyző, hazája túraautó-bajnokságnak (BTCC) négyszeres bajnoka. Ő lett a széria legfiatalabb győztese 1966 óta.
Pályafutása Sutton gokartozással kezdte a karrierjét 2000-ben és egészen 2009-ig maradt is ennél a szakágnál, amikor is a Formula Vee sorozatra váltott. Rögtön megnyerte az újoncok bajnokságát és 4. helyen végzett a sorozatban.
2014-ben a brit Formula Ford szériában folytatta karrierjét, összesen öt győzelmet szerzett és nem kevesebb mint 16 alkalommal állhatott dobogóra, azonban szezonja mégis egy hatalmas bukásról maradt leginkább emlékezetes amikor Knockhill-i pályán az autója műszaki hiba miatt nagy tempóval letért a pályáról és az autó orral a gumifalba fúrodott. 2015-ben a Renault Clio Kupában folytatta, méghozzá a brit túraautó-bajnokságban is érdekelt Team BMR csapat színeiben, a bajnoki idényt megnyerte, 6 győzelmet szerzett, tizennégyszer állt dobogóra, 4 pole-pozíciót szerzett és szintén 4 alkalommal futotta meg a verseny leggyorsabb körét a szezon folyamán.
2016 márciusában bejelentették hogy Sutton debütál a BTCC-ben az MG Racing RCIB Insurance csapattal egy MG6 GT-vel. Első versenyén a negyedik helyen végzett és még első szezonjában megszerezte első győzelmét is a sorozatban az esős crofti futamon és év végén megnyerte a Jack Sears Trophy-t, az összetett egyéni bajnokságban pedig a 13. helyen végzett. 2017-re visszatért a BMR csapatához amivel 2015-ben megnyerte a Renault Clio Kupát, ezuttal egy Subaru Levorg GT-t vezetett. A szezon nem indult valami jól számára, az első hétvégén Brands Hatch-ben nem tudott pontot szerezni, de ezután nyert az Oulton Parkban, Snettertonban, Knockhillben és Rockinghamben. 10 pontos előnnyel utazhatott az utolsó versenyhétvégére a 2. helyezett Colin Turkington előtt. Ugyan a hétvége második futamát Turkington nyerte a 15. rajthelyről indulva, azonban a szezon utolsó versenyén a 2. körben Turkingtont kilökték, ez pedig Sutton bajnoki címét jelentette. Sutton a legfiatalabb BTCC bajnok John Fitzpatrick 1966-os sikere óta. 2018-ban a BTCC-ben a 4. lett a végelszámolásnál, az év során 6 győzelmet szerzett, megnyerte a Knockhill-i második futamot is, ám a verseny utáni ellenőrzésen kizárták, mivel az autója nem felelt meg az előírt súlyszabályoknak. A BTCC mellett 2018-ban szerepelt egy hétvégén a brit TCR sorozatban is egy hétvégén az Oulton Parkban megrendezett futamokon, megszerezte a pole-pozíciót, az első versenyen megfutotta a leggyorsabb kört és mindkét futamot könnyedén nyerte. Az év végén a TCR Európa-kupa sorozat szezonzáró barcelonai megmérettetésén is részt vett, az első futamon a 4. helyen végzett, a másodikon pedig felállhatott a dobogó legalsó fokára miután maga mögött sikerült tartani a verseny végén Michelisz Norbertet.
Eredményei Teljes Brit Renault Clio kupa eredménysorozata Év Csapat123456789 Helyezés Pont 2015 Team BMR Restart with Pyro BRH DON THR OUL CRO KNO ROC SIL BRH 1. 459 T 2 1 7 2 2 2 5 Ki 1 2 2 3 1 5 1 2 1 1
Teljes Brit túraautó-bajnokság eredménysorozata Év Csapat Autó12345678910 Helyezés Pont 2016 MG Racing RCIB Insurance MG6 GT BRH DON THR OUL CRO SNE KNO ROC SIL BRH 13. 162 4 6 10 5 13 5 Ki 15 5 19 27 12 3 5 1 25 Ki 14 11 Ki Ki 6 5 19 Kiz 26 10 9 Ki 24 2017 Adrian Flux Subaru Racing Subaru Levorg GT BRH DON THR OUL CRO SNE KNO ROC SIL BRH 1. 372 16 Ki 21 13 3 3 6 8 6 3 1 4 1 2 2 1 1 Ki 2 1 4 2 1 5 5 4 11 3 12 3 2018 Adrian Flux Subaru Racing Subaru Levorg GT BRH DON THR OUL CRO SNE ROC KNO SIL BRH 4. 256 7 12 4 12 8 6 15 11 20 21 23 13 1 1 7 2 1 20 2 1 17 1 Kiz 8 11 27 12 Ki 8 1 2019 Adrian Flux Subaru Racing Subaru Levorg GT BRH DON THR CRO OUL SNE THR KNO SIL BRH 8. 233 9 2 25 2 3 5 9 11 3 7 5 4 8 16 7 12 7 20 9 11 9 Ki 16 12 24 11 15 11 1 3 2020 Laser Tools Racing Infiniti Q50 DON BRH OUL KNO THR SIL CRO SNE BRH 1. 350 14 5 1 6 3 2 8 1 4 1 1 11 5 4 4 5 26 3 4 20 5 5 3 4 2 1 6 2021 Laser Tools Racing Infiniti Q50 THR SNE BRH OUL KNO THR CRO SIL DON BRH 1. 357 9 9 1 11 1 2 5 2 8 14 8 Ki 4 1 5 5 1 10 6 5 3 7 4 3 7 4 8 6 6 1 2022 NAPA Racing UK Ford Focus ST DON BRH THR OUL CRO KNO SNE THR SIL BRH 2. 394 4 6 2 9 4 6 3 3 3 2 2 16 6 6 Hn 2 1 5 9 9 1 3 1 5 6 4 2 4 5 4 2023 NAPA Racing UK Ford Focus ST DON BRH SNE THR OUL CRO KNO DON SIL BRH 1. 446 Ki 15 3 2 1 1 1 1 4 1 1 12 2 2 Ki 2 1 Ki 6 2 1 1 2 5 23 1 3 1 1 13
Teljes Brit TCR-bajnokság eredménysorozata Év Csapat Autó1234567 Helyezés Pont 2018 Verizon Connect Racing Honda Civic Type R TCR (FK8) SIL KNO BRH CAS OUL CRO DON 13. 91 11 1
Teljes TCR Európa-kupa eredménysorozata ÉvCsapatAutó 1234567HelyezésPont 2018 WestCoast Racing Volkswagen Golf GTI TCR LEC ZAN SPA HUN ASS MNZ CAT 17. 27 4 3 2019 Team WRT Volkswagen Golf GTI TCR HUN HOC SPA RBR OSC CAT MNZ 24. 29 194 4 * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.
Jegyzetek
Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Essexiek