Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011 óta évente adományoz díszpolgári címet azoknak a zuglói kötődésű természetes személyeknek, akik a kerület határain túlmutató kiemelkedő eredményt értek el.

Díszpolgárok 2011 Dr. Hajnal György – kanonok, plébános Kardos Péter – főrabbi Baranyi László – színművész

2012 Nagy Anna – színművész Dánandrássy Katalin – tanító Szabó Gabriella – olimpiai bajnok kajakozó Kökény Roland – olimpiai bajnok kajakozó Berki Krisztián – olimpiai bajnok tornász

2013 Lett Miklós – könyvtáros, levéltáros Müller Péter – író, dramaturg Bárány Béla – Páduai Szent Antal templom plébánosa Ambrus Miklós – olimpiai bajnok vízilabdázó Szécsi István – a POFOSZ XIV. Kerületi elnöke

2014 Berecz András – mesemondó, folklórkutató Turczi István – költő, író, műfordító Záborszky Kálmán – karmester

2015 Gedó György – olimpiai bajnok ökölvívó Laár András – humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró Litkai Ferencné Horváth Ildikó – pedagógus Pelyva György – Zugló volt alpolgármestere Sándor Iván – író, kritikus

2016 Szász Emese – olimpiai bajnok vívó Persányi Miklós – a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója Varga József – az Uzsoki Utcai Kórház orvosigazgatója Velkey György – a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója

2017 Beregi Péter – színművész Jordán Tamás – színművész Buza Péter – újságíró, író, helytörténész, városvédő Maurer Dóra – festő, grafikus, művészpedagógus Rátonyi Gábor – Zugló korábbi polgármestere

2018 Morschhauser Miklós – festőművész Reszler Ernesztin – népművelő Szekeres Pál – olimpikon, paralimpikon vívó Liu Shaolin Sándor – olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang – olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Burján Csaba – olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor – olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó

2019 Vass László – közgazdász, politológus, egyetemi tanár, a Budapesti Kommunikációs Főiskola alapító igazgatója Kabdebó Lóránt – irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár Janicsák István – zenész, író, dalszövegíró Lebovits Imre – mérnök-közgazdász Balázsi Gyöngyike – óvodapedagógus

2020 Császári Attila – világbajnoki ezüstérmes öttusázó Garay Klára – pedagógus, városvédő Éless Béla – színész-rendező Keresztes Ildikó – énekes, színész Konrád György – brácsaművész

2021 Veres Amarilla – paralimpiai bajnok vívó Pálos Péter – paralimpiai bajnok asztaliteniszező Kinszki Judit – pedagógus Nagy László – világbajnok kajakozó id. Richter József – cirkuszművész

2022 Tóth Krisztina – költő Gergely Róbert – színész, énekes Körtvélyessy Zsolt – színész Sebestyén Lajosné – a Budapesti Mozgássérültek Egyesülete zuglói szervezetének vezetője Bánhidi Ákos – a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzője Pusztai Liza – világbajnok vívó Szűcs Luca – világbajnok vívó

2023 Bódayné Blaha Judit – sportszervező Gerő Péter – filmrendező Kamarás Iván – színész Kutalikné Kardos Zsuzsanna – Zugló korábbi polgármestere Sommer Katalin – maszkmester Kós Hubert – világbajnok úszó Márton Anna – világbajnok vívó

2024 Andrásfi Tibor – olimpiai bajnok vívó Bánfalvy Ágnes – színművész Csiha Judit – országgyűlési képviselő Gulyás Michelle – olimpiai bajnok öttusázó Rétvári László – földrajz tudós Vasvári Edith – kertszépítő

2025 id. Andrásfi Tibor – vívóedző Noskó Ernő – olimpiai bajnok labdarúgó Lukács Anita – operetténekes

Posztumusz díszpolgárok 2013 Samodai József – helytörténész Schuszter Zoltán – kerületi főállatorvos Kézdy György – színművész

2014 Weinwurm Árpád – vegyész, önkormányzati képviselő

2015 G. Dénes György – dalszövegíró, zeneszerző Illés Sándor – újságíró, író, költő, műfordító Záborszky József – karmester, zenetanár, zeneszerző

2017 dr. Fenyvesi Csaba – olimpiai bajnok párbajtőrvívó Polyák Imre – olimpiai bajnok birkózó Kesjár Csaba – autóversenyző Kinszki Imre – fotóművész Nagy Sándor – szobrászművész

2018 Gyenge Sándor – történelemtanár, a Studium Generale Zuglói Egyesület kezdeményezője Kaján Tibor – karikaturista Révai Tamás – kutató orvos Török Bódog – kézilabdázó, edző Zenthe Ferenc – színművész

2019 Radó Dezső – kertészmérnök-közgazdász

2020 Gém Zoltán – a BVSC-Zugló vízilabda szakosztályának vezetője, szövegíró, zeneszerző Novák Imre – irodalmár Serfőző Gyuláné – a Studium Generale Zuglói Egyesület tagja

2021 Pécsi Ildikó – színművész Nagy Sándor – katona, a Világ Igaza Kárpáti Sándor – reumatológus főorvos Kilényi Géza – jogász, alkotmánybíró

2022 Ihász Gábor – énekes, dalszerző Deák András – újságíró Tóth Potya István – labdarúgó, edző

2023 Del Medico Imre – sajtólevelező Molnár Sándor – festőművész

2024 Bajor Imre – színművész Hada Zsuzsanna – pszichiáter Hámori György – sportszervező Losonczi Julianna – pedagógus

2025 Hencsei Pál – egyetemi tanár, sporttörténész Vadász Zsolt – operett- és operaénekes

Jegyzetek

Források https://www.zuglo.hu/diszpolgarok/

Budapest14 Díszpolgárok Kategória:Kitüntetett magyarok listái