Jonny Clayton (Llanelli, 1974. október 4. –) walesi dartsjátékos. 2008-tól 2015-ig a British Darts Organisation, majd 2015-től a Professional Darts Corporation tagja. Beceneve "The Ferret".

Pályafutása PDC Clayton 2015-ben indult először a PDC Pro Tour tornán, miután a PDC Qualifying School-on utolsó napján megszerezte a Tour Card-ot. Első komolyabb eredménye egy elődöntő volt a Players Championship hatodik állomásán, ahol Benito van de Pas-tól kapott ki 6–1-re. Az év későbbi szakaszában sikerült bekerülnie a Grand Slam of Darts tornára, ahol egy győzelmet szerzett Terry Jenkins ellen, de a csoportból nem sikerült számára a továbbjutás.

2016-ban először vett részt a UK Open-en, ahol a második körig sikerült eljutnia. A Players Championship állomásain egyszer negyeddöntőt és egyszer elődöntőt játszhatott, amely legjobb eredménye volt akkortájt a sorozatban. Az év végi Players Championship Finals-ön az első körben 6–3-ra kapott ki Darren Webster-től.

Clayton 2017-ben először jutott ki a világbajnokságra, ahol az első körben rögtön honfitársával Gerwyn Price-szal játszhatta első mérkőzését. A meccset végül 3–1-re nyerte meg. A második körben az angol Ian White-tal játszott, de 4–1-re kikapott és így véget ért számára a világbajnokság. Ebben az évben Clayton megszerezte első tornagyőzelmét a PDC-nél, amelyet a Players Championship 22. állomásán szerzett meg, a döntőben James Wilsont 6–1-re legyőzve. A novemberi Players Championship Finals-ön játszhatta első nagy torna döntőjét, miután menetelése során megverte Jeffrey de Graaf-ot, Gerwyn Price-t, Stephen Buntingot, Steve Beatont és a torna első helyén kiemelt Rob Crosst. A döntőben a világranglista vezető, világbajnok Michael van Gerwen ellen szenvedett 11–2-es vereséget.

A 2018-as világbajnokságra már a világranglista helyezésével sikerült kvalifikálnia magát (a legjobb 32-ben szerepelt a ranglistán), de az első körben kikapott a későbbi elődöntős honfitársa Jamie Lewis ellen. Év közben megszerezte első tornagyőzelmét a European Tour sorozatban, az Austrian Darts Open-en elért sikerével.

2021-ben a vb-n csak a harmadik körig jutott, de mivel januárban megnyerte a Masters-t, játszhatott a Premier League-ben. A harmadik napon dobott egy kilencnyilast José de Sousa ellen, majd később meg is nyerte a tornát.

Világbajnoki szereplései PDC 2017: Második kör (vereség Ian White ellen 1–4) 2018: Első kör (vereség Jamie Lewis ellen 0–3) 2019: Második kör (vereség Dimitri Van den Bergh ellen 1–3) 2020: Harmadik kör (vereség Stephen Bunting ellen 0–4) 2021: Harmadik kör (vereség Joe Cullen ellen 3–4) 2022: Negyedik kör (vereség Michael Smith ellen 3–4) 2023: Negyeddöntő (vereség Dimitri Van den Bergh ellen 3–5) 2024: Negyedik kör (vereség Rob Cross ellen 0–4) 2025: Negyedik kör (vereség Gerwyn Price ellen 2–4) 2026: Negyeddöntő (vereség Ryan Searle ellen 2–5)

Döntői PDC nagytornák: 6 döntős szereplés Történet World Matchplay (0–1) World Grand Prix (1–0) Premier League (1–0) World Masters (1–1) Players Championship Finals (0–1)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. 1. 2017 Players Championship Finals Michael van Gerwen 2–11 (l) Győztes 1. 2021 The Masters Mervyn King 11–8 (l) Győztes 2. 2021 Premier League José de Sousa 11–5 (l) Győztes 3. 2021 World Grand Prix Gerwyn Price 5–1 (sz) 2. 2023 World Matchplay Nathan Aspinall 6–18 (l) 3. 2025 World Masters Luke Humphries 5–6 (sz)

PDC World Series of Darts tornák: 4 döntős szereplés Történet World Series of Darts Finals (1–0) World Series of Darts (2–1)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. Győztes 1. 2021 World Series of Darts Finals Dimitri Van den Bergh 11–6 (l) Győztes 2. 2022 New South Wales Darts Masters James Wade 8–1 (l) Döntős 1. 2022 New Zealand Darts Masters Gerwyn Price 4–8 (l) Győztes 2. 2026 New Zealand Darts Masters Gerwyn Price 8–4 (l)

PDC csapatversenyek: 4 döntős szereplés Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ország Csapattárs Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben, (m) = pontszám mérkőzésekben. Győztes 1. 2020 3–0 (m) Döntős 1. 2022 1–3 (m) Győztes 2. 2023 10–2 (l) Döntős 2. 2025 9–10 (l)

További tornagyőzelmei

PDC

Players Championships

Players Championship (BAR): 2017, 2019 Players Championship (BOL): 2021 Players Championship (LEI): 2023 Players Championship (MK): 2021, 2024 Players Championship (ROS): 2025

European Tour Events

Austrian Darts Open: 2018, 2023 Dutch Darts Championship: 2025

World Series of Darts Events

New South Wales Darts Masters: 2022 New Zealand Darts Masters: 2026

PDC-csapatvilágbajnokság

PDC World Cup of Darts (csapat): 2020, 2023

Egyéb tornagyőzelmek

WDF Europe Cup Team: 2014 Worthingtons Darts Champion of Champions: 2016 Berlin Buddy Bear Trophy (PL Night 9 Berlin): 2023

Televíziós 9 nyilasai + Jonny Clayton televíziós 9 nyilasai Időpont Ellenfél Torna Kombináció 2020. március 7. Chris Dobey UK Open 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12 2021. április 7. José de Sousa Premier League Darts 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12

Források

További információk Jonny Clayton profilja a Darts Database weboldalon

Kategória:Walesi dartsjátékosok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek