Az FK Riteriai egy litván labdarúgóklub, melynek székhelye Vilniusban található. A csapat jelenleg a litván első osztályban szerepel.

Története A klubot 2005-ben alapították azzal a céllal, hogy biztosítsák a sportolási lehetőséget a gyermekek, a fiatalok és úgy általában a társadalom számára. A labdarúgócsapat működése egy évvel később a negyedosztályban (III Lyga) kezdődött el. A negyedik vonalban négy évet töltöttek el. 2010-ben a negyedik helyen végeztek a harmadosztályban (II Lyga), és feljutottak a másodosztályba (I Lyga). 2013-ban a harmadik helyet megszerezve történetük során először jutottak fel az első osztályba (A Lyga), ahol a legjobb eredményük két második helyezés, amit 2015-ben és 2016-ban értek el. 2016-ban bejutottak a litván kupa döntőjébe is, de ott 1–0 arányban alulmaradtak a Žalgiris Vilniussal szemben.

Név változtatások A klub az alapítása során több név változtatáson is átesett: 2005 – FK Trakai (Trakaiban); 2019 – FK Riteriai (Vilniusban).

Litván bajnokság FK Trakai Futbolo klubas Trakai Szezon Szint Līga Helyezés web 2010 3. Antra lyga 4. 2011 2. Pirma lyga 4. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2011.html#1lyga 2012 2. Pirma lyga 4. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2012.html#1lyga 2013 2. Pirma lyga 3. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2013.html#1lyga 2014 1. A lyga 4. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2014.html#alyga 2015 1. A lyga 2. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2015.html#alyga 2016 1. A lyga 2. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2016.html#alyga 2017 1. A lyga 3. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2017.html#alyga 2018 1. A lyga 3. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2018.html#alyga FK Riteriai Futbolo klubas Riteriai Szezon Szint Līga Helyezés web 2019 1. A lyga 3. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2019.html#alyga 2020 1. A lyga 6. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2020.html#alyga 2021 1. A lyga 6. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2021.html#alyga 2022 1. A lyga 5. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2022.html#alyga 2023 1. A lyga 10. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2023.html#alyga 2024 2. Pirma lyga 1. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2024.html#1lyga 2025 1. A lyga 9. http://www.rsssf.com/tablesl/lito2025.html#alyga 2026 1. TOPLYGA . http://www.rsssf.com/tablesl/lito2026.html#alyga

Sikerlista Hazai Litván bajnokság 2. helyezett (2): 2015, 2016 3. helyezett (3): 2017, 2018, 2019 Litván kupagyőztes Döntős (1): 2016 Litván szuperkupa Döntős (2): 2016, 2017

Európai kupaszereplés Szezonális bontásban Idény Kupa Forduló Klub 1. mérk. 2. mérk. Össz. 2015–16 Európa-liga 1SK HB Tórshavn 3–0 4–1 7–1 2SK Apóllon Lemeszú 0–0 0–4 0–4 2016–17 1SK Nõmme Kalju 2–1 1–4 3–5 2017–18 1SK St. Johnstone 1–0 2–1 3–1 2SK IFK Norrköping 2–1 1–2 3–3 (5–3 bu.) 3SK Shkëndija 2–1 0–3 2–4 2018–19 ES Cefn Druids 1–0 1−1 2–1 1SK Jertisz Pavlodar 0−0 1–0 1–0 2SK Partizan 1−1 0–1 1–2 2019–20 1SK KÍ Klaksvík 1−1 0−0 1−1 1SK =1. selejtezőkör 2SK= 2. selejtezőkör 3SK= 3. selejtezőkör ES= Előselejtező bu. = Büntetők után

A klub színei és a mezek

Jelenlegi keret 2026. -i állapotnak megfelelően.FK Riteriai: A lyga 2025

Edzők Edgaras Jankauskas (2014) Virmantas Lemežis (2014) Valdas Urbonas (2015 – 2016) Albert Ribak (2016) Serhij Kovaljec (2016 – 2017) Oleg Vasiljenko (2017 – 2018) Virmantas Lemežis (2018) José Antonio Vicuna (2018) Albert Ribak (2018) Aurelijus Skarbalius (2018 – 2019) Albert Ribak (2019) Mindaugas Čepas (2020) Miguel Moreira (2021)https://alyga.lt/naujiena/issiskyre-riteriu-ir-m-moreiros-keliai/7407 Glenn Ståhl, (Jan 2022 – May 2022) Pablo Villar, (24 May 2022 – 24 March 2023)https://alyga.lt/naujiena/riteriai-atsisveikino-su-p-villaru/8095 Vladimir Janković, (2023) Mattiew Silva (2023)https://fkriteriai.lt/2023/11/pasikeitimai-riteriuose-klubas-neprates-sutarciu-su-treneriu-ir-9-legionieriais/ Gintautas Vaičiūnas (2025–)

Jegyzetek

További információk

FK Riteriai: toplyga.lt Globalsportsarchive

Kategória:Litván labdarúgócsapatok Kategória:2005-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Vilnius sportélete