Boros Tamás (Sátoraljaújhely, 1959. december 18. – ) magyar festőművész, grafikus, szobrász. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének (MKISz), a MANK tagja.

Mesterének Kassák Lajos egyetlen tanítványát, Fajó Jánost tartja.

Alkotásai eredendően absztrakt, geometriai alapelvű szerkezetűek, a geometrikus tradíciókból, a konkrét művészet szemléletéből építkezik. Világosan szerkesztett, a tiszta forma és a kompakt színekkel készített alkotásai optimizmust sugároznak.

Élete

1974 óta szerepel kiállításokon alkotásaival. 1975 nyarán megismerkedett Lantos Ferenc képzőművésszel tokaji diáktáborban, aki egy biztosabb és magabiztos irányba terelte művészeti vonzódását. 1978-ban megrendezték első önálló kiállítását Sátoraljaújhelyen. 1978-tól Budapesten él. 1979-ben megismerkedett Fajó Jánossal, akivel egy életre szóló atyai jó baráti viszony alakult ki közöttük. Fajó rábeszélésére lemond a főiskoláról és bevonja a Pesti Műhely munkájába, sőt a Józsefvárosi Galéria tevékenységébe is. 1979–99 között részt vett a Pesti Műhely munkájában, ahol saját és konkrét kortárs művészek szerigráfiai alkotásait és mappáit nyomtatta: pl. Kassák, Vasarely, Schöffer, Max Bill, Fajó János és Józsefvárosi Galéria. 1979-től állandó tagja Fajó János Szabadiskoláinak (Gönc, Encs, Szerencs). 1979–88 segíti a Józsefvárosi Galéria tevékenységét – képeslapok, meghívók, plakátok, mappák, katalógusok tervezése és kivitelezése. Alkotásaival maga is részt vesz a galéria kiállításain. 1982-től Fajó egyedüli jogutódja a Pesti Műhelynek, ahol az ő első tanítvány nemzedéke közül, Bányász Évával és Boros Tamással közösen dolgoznak, s megteremtik a hazai vizuális előadó művészet műfaját. A legszebb kortárs művészek kiadványait, művészi nyomatokat, mappákat, professzionális, korát megelőző technikai perfekcionizmus szinten, világszínvonalon közösen alkotják, közben a munkakapcsolatuk barátsággá alakul. 1983–95-ig tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1984-ben megjelenteti első szitamappáját 3 alkotásával – Pesti Műhely. 1986–99-ig Encsen, majd Szerencsen a Fajó János vezette nyári Szabadiskola és Alkotótábor szitanyomtatást tanít. 1988-ban megjelenik második szitamappája 13 alkotással a Pesti Műhely közreműködésével és „Mészáros István: Történet egy mappához” című írásával. 1989-ben megjelenik harmadik, „BAND” című szitamappája, 4 alkotásával, melyet alkotói hallgatás, de nem elhallgatás követ. 1990 – Szovjetunió (Senej) – State University of Art (Moszkva), négyhetes szerigráfiai kurzust irányít pályakezdő művészeknek és tanároknak. 1990–2000 között saját alkotó/tervező/kivitelező stúdiót vezet. 2000–2006-ig Szerencsen a „Nemzetközi Iskola és Művésztelep” grafika és digitál-technika szekció vezető tanára. 2002-ben megrendezik „Retrospektív” kiállítását Sátoraljaújhelyen, a Kazinczy Múzeumban. 2004-ben megjelenik könyve, mely 1974-2004 között készült alkotásainak és képzőművészetének rövid áttekintése, ismert írók, művészettörténészek, képzőművészek ajánlásaival (). 2017-ben alapítója és vezetője a „Nemzetközi Alkotóműhely és Művésztelep”-nek, Pannonhalmán.

Egyéni kiállítások 1978 Művelődési Központ Kiállítóterme, Sátoraljaújhely 1980 Struktúra kísérletek, Nehézipari Műszaki Egyetem E/7 aulája, Miskolc Ultraviolás kiállítás, Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola, Budapest Struktúra kísérletek, Műszaki Egyetem „Galéria 11”, Budapest Ultraviolás kiállítás, Fővárosi Tanács Mező Imre Kollégiuma, Budapest Fotogramok – Szitanyomatok, Vasas Minigaléria, Budapest Csepel Galéria (Óvári Gézával és Szlabey Zoltánnal), Budapest Művelődési Központ Kiállítóterme (Krivanik Józseffel és Tõkey Péterrel), Nyíregyháza 1981 Objekt-I., Pince-klub (Szlabey Zoltánnal), Budapest 1983 Fotogramok – Szitanyomatok, Vasas Minigaléria, Budapest Objekt-II., Ferencvárosi Pincetárlat (Szlabey Zoltánnal), Budapest Objekt-III., Csepel Galéria (Szlabey Zoltánnal), Budapest 1984 Festmények, grafikák, objektek (3 lapos szita mappa), Fiatal Művészek Klubja, FEHÉR ÉS FEKETE kiállító, Budapest 1986 Sériographique (leporeló szita katalógus), Lila Iskola Galéria, Budapest Boros Tamás és konkrét művészeti gyűjteménye, Kernstok Terem, Tatabánya 1989 Sériographique, Fiatal Művészek Klubja, FEHÉR ÉS FEKETE kiállító (13 lapos szita mappa /1988/, majd 4 lapos szita mappa /1989/), Budapest 1990 Szitamappák, Yon Gallery, Seoul, Korea Sík és forma, State University of Art, Senej, Szovjetunió 2000 Szitanyomatok, md studio Gallery – MEGA CENTER, Budapest 2001 Digitart-festmények, Galéria 21 /Csepel/, Budapest 2002 RETROSPEKTÍV, Kazinczy Múzeum, Sátoraljaújhely Festmények, grafikák (Életünk – műmelléklete), Pécsi Kisgaléria, Pécs 2003 Képválogatás – 1982-2002 (katalógus), Csepel Galéria, Budapest 2004 Hotel Flamenco – aula (Ézsiás Istvánnal), Scheffer Galéria rendezésében, Budapest 2005 Síkban és térben (katalógus), Aranytíz Átrium Galéria, Budapest Válogatott alkotások, Millennium Center, ARTSZEM Modern Művészeti Galéria, Budapest Átfedések, Zsolt Udvar Galéria, Budapest 2017 Forma és szín, MTA Geometria Galéria, Győr Review, K28 Galéria, Budapest Tér és forma (katalógus), byArt Galéria és Art9 Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások /válogatás/ 1974 „Országos Téli Olympiai Plakátpályázat” – Sátoraljaújhely 1978 „Sátoraljaújhelyi Képzőművészek” – Tokaji Galéria, Tokaj „Képzőművészeti Diáktábor 10 éves jubileumi kiállítása” – Művelődési Ház, Tokaj 1979 „Vizuális Művészeti Hónap” – Fővárosi Művelődési Ház, Budapest 1980 „Síkburkolatok” – Józsefvárosi Galéria, Budapest „Képeslap” – Józsefvárosi Galéria, Budapest „La Biennale Di Venecia ‘80” – Velence, Italy „I. Országos Vizuális Kísérleti Alkotótelep” – MMK Galéria, Paks „Intergrafia ’80” – Katowice, Lengyelország 1981 „Pesti Műhely 1974-1981” – Pécsi Galéria, Pécs „VI. Expo Arte” Gallery JK – Bari, Italy 1982 „Az ékszer” – Józsefvárosi Galéria, Budapest Képzőművészeti kiállítás és vásár – Hungart Expo, Budapest „Országos Képzőművészeti Kiállítás” – Műcsarnok, Budapest „Alkotótáborok – Művésztelepek”– Fővárosi Művelődési Ház, Budapest 1983 „Pesti Műhely 1974-1983” – Józsefvárosi Galéria, Budapest „Stúdió '83” – Ernst Múzeum, Budapest „XII. Országos Grafikai Biennálé” – Miskolci Galéria, Miskolc „Vizuális Művészeti Hónap”– Budavári Palota „E” épület, Budapest 1984 „Országos Képzőművészeti Kiállítás” – Budapest, Műcsarnok „Maria Fesztivál” – Belvárosi IH, Budapest 1985 „Centro Documentazione Edizioni Arte” Gallery JK – Rome, Italy „XIV. Országos Grafikai Biennálé” – Miskolci Galéria, Miskolc „Stúdiósok” – Almássy téri Szabadidőközpont, Budapest „Stúdió '85”– Ernst Múzeum, Budapest 1986 „Dunaújvárosi Tárlat – I. Grafika” – Uitz Terem, Dunaújváros „Művészet Ma I. – Nemzetközi Kiállítás” – Hilton Hotel, Budapest „XXV. Nyári tárlat” – Móra Ferenc Múzeum, Szeged „hommage à max bill” – Józsefvárosi Galéria, Budapest „Stúdió ‘86” – Budavári Történelmi Múzeum, Budapest „Fiatal Képzőművészek Stúdiója” – Ezüstpart Üdülő Galéria, Balatonszéplak „Telkibánya, Gönc, Encs 1976-1986” – J. Galéria, Budapest 1987 „XV. Országos Grafikai Biennálé” – Miskolci Galéria, Miskolc d’Atelier St. Alban – Basel, Switzerland „IX. Balatoni Nyári Grafikai Biennálé” – Tihanyi Múzeum, Tihany „Stúdió ‘87” – Ernst Múzeum, Budapest „Művészet Ma II. – Nemzetközi Kiállítás” – Budapest Galéria, Budapest „Fiatal Magyar Képzőművészek” – Centrum Sztuky, Varsó 1988 „Spring Exhibition” – Műcsarnok, Budapest „Stúdió '88” – Ernst Múzeum, Budapest 1989 „Kunstmesse” Műgyűjtő Galéria – Basel, Svájc 1990 „Kunstmesse” Műgyűjtő Galéria – Basel, Svájc „Stúdió ‘90” – Ernst Múzeum, Budapest 1991 „Kunstmesse” Műgyűjtõ Galéria – Basel, Svájc „Stúdió ’91” – Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, Budapest 1992 „Stúdió ’92” – Ernst Múzeum, Budapest „Budapest Art Expo II.” – Hungexpo, Budapest 1993 Young Hungarian Artist In Finland – Imarta, Nurmesz, Kuopio, Finnország „Stúdió ‘93” – Budapest Galéria, Budapest „A mester köszöntése” – Kassák Múzeum, Budapest 1994 „Budapest Art Expo IV.”, Pesti Műhely – Hungexpo, Budapest „A 80-as évek képzőművészete” – Ernst Múzeum, Budapest „Projekt 30x30, Konkrete Kunst International” – Wilhelm Hack Museum, Ludwigshafen, Németország 1995 „Budapest Art Expo V.” Pesti Műhely – Hungexpo, Budapest „XIX. Nyári Szabadiskola” – Kassák Múzeum, Budapest „Stúdió '95” – Vigadó Galéria, Budapest „Konkrete Kunst Internationaal Projekt 30x30”– Museum 't Coopmanshûs, Franeker, Netherlands „Szabad geometria” – Kassák Múzeum, Budapest „Konkrete Kunst International, Projekt 30x30” – Stedelijk Museum, Amszterdam, Hollandia 1996 „Hommage à Kassák”, Magyar és külföldi művészek alkotásai (1922-1994) – Kassák Múzeum, Budapest „BAE ’96, Art Expo VI.” – Hungexpo, Budapest 1997 „Konstruktivista törekvések Kassáktól napjainkig” – BAUMAX, Budapest 1998 „Art Expo VIII.” – Ráday Galéria, Budapest 1999 „Szitanyomás” – Magyar Képzőművészeti Főiskola, Barcsay-terem, Budapest „Volt egyszer egy Józsefvárosi Galéria” – Kévés Stúdió Galéria, Budapest „Pure Abstrakt Art” 30x30/40x40 – Mondrianhais, Amersfort, Hollandia „Geo-grafie, Geo-metrie” – Ráday Galéria, Budapest 2000 „Egy gyűjtemény képei” – md studio galéria, MegaCenter, Budapest „A jövő ma” – Kévés Stúdió Galéria, Budapest 2001 „MEO – Kortárs Művészeti Gyűjtemény” – Blitz Galéria, Budapest „Új mechanizmus” – MEO, Budapest „II. Abádszalóki Művésztelep” – Abádszalók „Hommage à XX. század” – Kôkapui Nemzetközi Művésztelep, Kôkapu 2002 „Megnyitó” – Új Udvar Galéria, Budapest „Gyűjtők & Gyűjtemények Mindenművészeti Magazin” 5 éves fennállásának kiállítása – Szombathelyi Képtár, Szombathely „Játék, absztrakció a geometrikus művészeti törekvésekben (80-as 90-es évek)”, Nemzetközi Kortárs Művészeti kiállítás – Somogyi Galéria, Pápa „Mozgás–Játék–Absztrakció” a '80-as '90-es évek geometrikus törekvéseiben c. kiállítás – Művészetek Háza, Csikász Galéria, Veszprém „Tópaletta, Tisza-tavi Nemzetközi Művésztelep” – Galéria 21, Budapest „Építészet és művészet 10 kiállítás tükrében” – Kévés Stúdió Galéria, Budapest „Zempléni Instrumentum I.” – Lavotta Galéria, Sátoraljaújhely „Szabadtéri szoborkiállítás” – Millenáris Park, Budapest „Tiszta Szívvel” Árverés – Budapest Galéria, Budapest „MEO Art Fair 2002” – MEO, Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest „Kortárs Képzőművészeti Kiállítás és Aukció” – Hotel Fiesta Galéria, Budapest 2003 „Tavaszi Grafikai Hetek” – Fény Galéria, Budapest „Kőkapu – Nemzetközi Művésztelep” kiállítása – MKISz kiállítóterem, Budapest „Európa szoborpark” állandó szabadtéri kiállítás – Kőkapu „IV. Országos Szinesnyomat Grafikai Kiállítás / Szitanyomatok” – Művészetek Háza, Szekszárd „Határok és átjárások az éremművészetben” – Magyar Intézet, Párizs „Frontieres et Passages dans l’ art de la Medailles” – Institut Hongrois de Paris, Párizs „Blitz Téli Aukció” – Kempinski Hotel, Budapest „Új konkrétok” MEO Art Fair – MEO–Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest 2004 „Kőkapu Nemzetközi Művésztelep és Európa szoborpark” – Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, Miskolc „Premier”, MAOE kiállítása – Duna Galéria, Budapest „Határok és átjárások az éremművészetben, Párizs-Budapest” – Árkád Galéria, Budapest „Dialógus-2004” – Millennium Szalon, Budapest „costruttivismo-concretismo-cinetismo-madismo”, Universo esprit de geometrie – Comune de San Nicola la Strada, Caserta, Italy „Kisszobor kiállítás”, Art Café Liget terasz – Hősök tere, Budapest „Modern porcelánok – porcelán szoborkert” – Porcelán Múzeum, Hollóháza „Hommage à Csiky Tibor” – Lavotta Galéria, Sátoraljaújhely „Európa-szoborpark Kispesten” – Kispesti Vigadó Galéria és kertje, Budapest „Szöllősi-Nagy–Nemes gyűjtemény” – Szentendrei Malom, Szentendre „Magyar művészek Franciaországban”, Collection Szöllôsi Nagy-Nemes – Institut Hongroise, Paris MADI Múzeum – Dallas /USA/ „Árnyékkötők-retrospektív” – Miskolci Galéria, Miskolc „Omaggio all’arte geometrica” – Museo Bargellini, Bologna, Italia 2005 „Áldozat–Engesztelés” – Magyar Zsidó Múzeum, Budapest