A Škoda Superb középkategóriás autó, a Škoda egyik csúcsmodellje. 2001 óta készül, azóta a harmadik generációnál tart. Többnyire a Volkswagen Passat meghosszabbított MQB padlólemezére épül. 1934 és 1949 között már használták a Superb nevet.
Superb (1934–1949) Az 1930-as években már használták a Superb nevet, és ekkor is a legdrágább típus volt a palettán: négyszemélyes változata , a hatszemélyes koronába került. 1934-ben, a legolcsóbb típus, a Škoda Popular megjelenése után néhány hónappal kezdődtek az eladásai 640 Superb néven. -ot nyomott, tengelytávolsága 3,3 méter. Kezdetben a korábbi Škoda 645 hathengeres, motorját használták benne, majd 1936-tóban 2492-ről -re növelték a hengerűrtartalmát, ez az új motor már 62 lóerőre volt képes. A következő frissítéskor ezek az adatok és változtak. A nácik uralma idején a márka kizárólag a tisztek és felsőbb katonai vezetők számára gyártott autókat, köztük Superb luxusautókat is. A Superb alapjaira néhány 903-as típusjelzésű, hatkerekű harci terepjárót is építettek.
A második világháborút követően alaposan visszavetették a gyártását, helyette a nagyobb keresletű teherautókra álltak rá. Miután a korábban Jawa márkanevű autókat gyártó kvasinyi üzem a Škodáé lett, ide helyezték át többek között a Superb gyártását is. A világháború után újraindított Superb megegyezett az 1938-as változattal.
Első generáció (3u4, 2001–2008) 2000-ben a Volkswagen vezetése Thomas Ingenlath-ot nevezte ki a Škoda formatervezésének élére. Thomas korábban a londoni Royal College of Art növendéke volt. Az első Superb mellett ő tervezte a Roomstert, a Yetit és a 2004-es Octaviát is.
2001-ben a Genfi Autókiállításon mutatták be a Škoda Montreux-t, amely a VW Passat nyújtott tengelytávú, Kínában használt padlólemezére épül. A Passat Lingyu tengelytávja 10 centiméterrel hosszabb az alapmodellénél. Végül nem a Montreux lett a végleges név, hanem felelevenítették az 1930-as évek Škoda-luxusautóinak modellnevét, a Superbet. 2001 őszén dobták piacra. Három benzin- és három dízelmotorral volt elérhető, mindegyik automata vagy hatfokozatú manuális váltóval. Az első generációból Kvasinyben készült. 2006-ban átesett egy kisebb frissítésen.
Škoda Tudor Akárcsak a Superbet, a kupéváltozatot is a Genfi Autókiállításon mutatták be, egy évvel később, 2002-ben. Alvázát és műszerfalát is a Superb/Montreux-tól kölcsönözte. A Superbhez hasonlóan ez a típus is egy régebbi nevet elevenített fel: ez volt a Škoda Tudor. A Volkswagen Passat , V6-os, motorját használta az összkerékhajtású tanulmány. Nem gyártották sorozatban.
Második generáció (B6, 2008–2015) A 2008-as Genfi Autókiállításon bemutatkozó Superb II hosszabb és szélesebb, ugyanakkor alacsonyabb és rövidebb tengelytávú az eredetinél. Az elsőtől eltérően kombi karosszériával is gyártották. A TwinDoor nevű szabadalmaztatott rendszer révén alaphelyzetben csak a csomagtér fedele nyitható ki, ám távirányító segítségével ablakostul felnyithatjuk, tehát négy- és ötajtósként is használható. A csomagtér méretét ezen kívül a hátsó ülések lehajtásával is növelhetjük 565-ről .
2013-as frissítés
Harmadik generáció (B8, 2015–)
bélyegkép|Škoda Superb Combi Scout A harmadik Škoda Superb testvérmodellje a 2014-ben megjelent B8-as Volkswagen Passat. Először Prágában, majd a nagyközönségnek Genfben mutatták be. Az első darabot 2015. február 17-én leplezték le a Forum Karlínban 800 nemzetközi látogató részvételével és egy külön erre az alkalomra szerzett szimfónia kíséretében. A prágai bemutatón Chaka Khan és Aura Dione léptek fel. A márka által Simply clevernek (amely 2001 óta a Škoda szlogenje) címzett 23 fejlesztés közül 10-et ebben az autóban alkalmaztak először.
A második és első generáció összehasonlításával ellentétben a harmadik minden dimenziójában nőtt a másodikhoz képest: 2,8 centiméterrel hosszabb, 6,4 centiméterrel szélesebb, 6 milliméterrel magasabb, 8 centiméterrel hosszabb tengelytávú, az első túlnyúlás ugyanakkor 61 milliméterrel kisebb. Belső tere másfél méter széles. Az ötajtósé csomagtere legalább 625, legfeljebb 1760 liter, míg a kombié 660 alaphelyzetben, legfeljebb 1950. A csomagtérajtó láblendítésre is nyílik a SmartGate technológiának köszönhetően. Tömege ugyanakkor 75 kilogrammal csökkent. Öt benzin- és három dízelmotorjának teljesítménye 120 és 280 lóerő között van.
A karosszériakínálat kissé változott: a kombi maradt, de a négy- és ötajtósként használható limuzinból végleg ötajtós ferde hátú lett. Az első ajtókba gyárilag esernyőt tesznek (már a második generáció bal hátsó ajtajában volt), a szélvédő közelében parkolójegytartó található.
Motorok Az adatok az új típus 2015-ös megjelenésének idejére vonatkoznak. A motorok mindannyian négyhengeresek és turbófeltöltősek. NévHengerűrtartalomTeljesítmény(lóerő)Nyomaték(Nm)Végsebesség(km/h)Gyorsulás0–100 km/hFogyasztásl/100 kmCO2-kibocsátás(g/km)Autótömege (kg)Benzinmotorok1.4 TSI13951252002089,95,31221.4 TSI ACT13951502502208,64,81121.4 TSI ACT 4x416951502502179,05,41251.8 TSI17981802502328,05,81342.0 TSI19842003502437,06,11422.0 TSI 4x419842803502505,87,1165Dízelmotorok1.6 TDI159812025020610,93,91032.0 TDI 150 LE19681503402208,84,01052.0 TDI 150 LE 4x419681503402179,14,41162.0 TDI 190 LE19681904002378,04,01052.0 TDI 190 LE 4x419681904002297,65,0131
Jegyzetek
Superb Kategória:Felsőkategóriás autók Kategória:Középkategóriás autók Kategória:Plug-in hibrid járművek