bélyegkép|1930-ban Eva Todor, született Fodor Éva (Budapest, 1919. november 9. – Rio de Janeiro, 2017. december 10.) magyarországi születésű brazil színésznő.

Életpályája Fodor (Friedländer) Sándor kereskedősegéd és Gutstein Gizella egyetlen gyermekeként született magyarországi zsidó családban. Első színházi szerepeit a magyar fővárosban kapta; már kisgyermekként táncolt a Magyar Királyi Operaházban.

Az első világháborút követő pénzügyi nehézségek miatt a Fodor család elhagyta hazáját, és 1929-ben Brazíliába emigrált, ahol először São Paulóban telepedtek le. A következő évben a mindössze tizenegy éves Eva Rio de Janeiróban folytatta táncosnői karrierjét. Tízéves korában kezdett klasszikus táncot tanulni Maria Olenewa tanítványaként a Teatro Municipalban. Ekkor vette fel a „Todor” művésznevet az eredeti családneve helyett, annak rossz csengése miatt.

Tizenöt évesen, 1934-ben vizsgát tett és csatlakozott a Teatro Recreio társulatához, ahol színésznőként Luis Iglesias és Freire Junior „Há uma forte corrente” című revüműsorában debütált. 1936-ban feleségül ment Iglesiashoz, és ő lett a revütársulat első színésznője. Hamarosan kiderült a komikus szerepekhez való tehetsége, ami arra késztette a férjét, hogy olyan darabokat írjon, amelyekben kifejezetten az ő tudásához mért karaktereket alakíthat. A naiva szerepkör specialistája volt. Repertoárjában hazai és külföldi szövegek egyaránt szerepeltek. Színpadra vitte magyar szerzők műveit, akik mindaddig ismeretlenek voltak a brazil közönség előtt.

1940-ben megkapta a brazil állampolgárságot.

Első drámai szerepét George Bernard Shaw Candida című darabjában kapta, amely az 1946-os Rio de Janeiró-i évad egyik legnagyobb sikere lett, s négy hónapig játszották. Ezt követte az 1947-es évben Somerset Maugham Carta című műve.

Férje, Luiz Iglézias rendező 1957-ben készített számára egy műsort As Aventuras de Eva címmel a Tupi TV-n, ahol egy szerény titkárnőt alakított. Iglezias arra is ösztönözte, hogy saját társulatot alapítson Eva e Seus Artistas néven, amely az 1950-es évek végéig működött, és amelyben az akkori színházi élet olyan nagyjai fordultak meg, mint André Villon, Elza Gomes, Henriette Morineau, André Villon, Jorge Dória és még sokan mások; a társulattal háromszor utazott Portugáliába és fellépett Afrikában is.

1958-ban megözvegyült és egy időre visszavonult a szerepléstől. Hat évvel később újból megházasodott, Paulo Nolding színházigazgató felesége lett, aki 1989-ben hunyt el. Gyermekei nem születtek.

Igazán ismertté televíziós szereplései tették. Huszonegy telenovellában és minisorozatban játszott. Legjelentősebb szerepe Kiki Blanche volt, a Locomotivas című szappanoperában (1977).

Utolsó televíziós szerepeinek egyikét a Magyarországon is nagy sikert aratott India: Álmok útján (Caminha da Índias) című sorozatban alakította.

Előrehaladott kora miatt meggyengült az egészsége, Parkinson- és Alzheimer-kórban, valamint szívelégtelenségben szenvedett.

Filmjei Mozifilmek Os dois Ladrões (1960) Pão, Amor e... Totobola (1964) Xuxa Abracadabra (2003) Nem én vagyok Johnny (Meu Nome Não É Johnny) (2008)

Tv-filmek Incidente em Antares (1994) Casa do Terror (1995) Amazônia: De Galvez a Chico Mendes (2007)

Tv-sorozatok Grande Teatro Tupi (1953–1957, öt epizódban) As Aventuras de Eva (1961) E Nós Aonde Vamos? (1970) Locomotivas (1977, egy epizódban) Te Contei? (1978, egy epizódban) Memórias de Amor (1979, egy epizódban) Coração Alado (1980) Sétimo Sentido (1982) Sabor de Mel (1983) Partido Alto (1984) O Outro (1987) Topmodell (Top Model) (1989) De Corpo e Alma (1992) Olho no Olho (1993) Você Decide (1994–1998, hat epizódban) Malhação (1995) Quem É Você? (1996, egy epizódban) Anjo de Mim (1996) Caça Talentos (1996) Hilda Furacão (1998) Suave Veneno (1999) O Cravo e a Rosa (2000) Brava Gente (2001, egy epizódban) Sob Nova Direção (2004, egy epizódban) A Diarista (2004, egy epizódban) América (2005, 88 epizódban) Casos e Acasos (2008, egy epizódban) India: Álmok útján (Caminho das Índias) (2009, 54 epizódban) Ti Ti Ti (2010, egy epizódban) As Brasileiras (2012, egy epizódban) Salve Jorge (2012–2013, 20 epizódban)

Jegyzetek

Források

Kategória:1919-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Brazil színésznők Kategória:Magyar emigránsok Brazíliában Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek