Böröndi Tamás (Budapest, 1955. március 8. – Budapest, 2020. november 23.) magyar színész, színházigazgató.

Élete és pályafutása

1980-ban színészként diplomázott Kazán István és Versényi Ida osztályában, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi pályáját a debreceni Csokonai Színház társulatának tagjaként kezdte, mellette vendégművészként a Rock Színházban is szerepelt. A West Side Story című produkcióban Riff és Bernardo szerepét alakította. 1984-től a Fővárosi Operettszínházban, majd a Bodrogi Gyula által vezetett Vidám Színpadon játszott. 2002-től szabadfoglalkozású művészként dolgozott különböző társulatoknál (Karinthy Színház, Budaörsi Latinovits Színház, Kalocsai Színház).

A Vidám Színpad 2013-tól új helyszínen, az óbudai Átrium EuroCenter bevásárlóközpontban tartotta előadásait, Böröndi a társulat igazgatója volt. Korábban a Rock Színház musicalstúdiójában, majd az Arany 10 musicalstúdióban is zenés színészmesterséget tanított. A színház vezetése és a színészet mellett díszlettervezéssel is foglalkozott.

2020 novemberében koronavírus-fertőzés miatt kórházba került, lélegeztetőgépen tartották, azonban november 23-án elhunyt.

Magánélete

Háromszor nősült. Már házasságai előtt született egy lánya .Ki örököl a színész után? Előkerült Böröndi Tamás házasságon kívül született lánya, blikk.hu - 2021. június 25. Második feleségétől ikerlányai születtek, Lilla és Anna (1999. november 23.). Kovács Zsuzsa színésznővel kötött házassága hét évig tartott. Párja 2011 óta Götz Anna színésznő volt, akivel 2016 augusztusában tartották esküvőjüket.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, TV Most mi jövünk (1985) Kicsi a bors… (sorozat) A vacak és a nulla című rész (1985)...Tamás apja Kémeri (sorozat) Embercsempészek című rész (1985)...Zay Gusztáv Robin Hood (musical) Akarsz-e bohóc lenni? (sorozat) Különleges bohócok, a bohócok különlegessége című rész (1987)...Tóbiás Három a kislány (Zenés Tv-színház) (1988) Nyitott ablak (1988)...Hadnagy Hupikék törpikék (1988)...Törpingáló A nap lovagjai (1989) Aranyoskáim (1996) Szamba (1996)...Katonatiszt Szomszédok (sorozat) (1989–1999) Ön is lehet gyilkos (színházi előadás tv-felvétele) Még néhány perc és éjfélt üt az óra... (zenés műsor) Jóban Rosszban (sorozat)... (Dr. Kincses Elemér)

Díszlettervei Négy meztelen férfi (Vidám Színpad) Délután a legjobb (Vidám Színpad) A szerelmes nagykövet (Vidám Színpad)

Emlékezete 2023-ban alapította felesége, Götz Anna a Böröndi Tamás-emlékdíjat a Vidám Színpad kiemelkedő társulati tagjainak elismerésére.

Jegyzetek

Források Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991. Magyar színházművészeti lexikon

További információk

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Színigazgatók Kategória:Covid19-ben elhunyt személyek