bélyegkép|Villa Medici, az Académie Nationale de France portálja A Római Francia Akadémia, egy francia művészeti intézmény, amely a római Villa Mediciben, a Pincio dombon az ott tartózkodó művészeket, kutatókat támogatja, lehetővé téve számukra, hogy kutatási projekteken dolgozzanak.

Kínálatában gazdag kulturális programok, kiállítások, koncertek, vetítések, irodalmi találkozók, konferenciák szervezése szerepelnek, gyakran együttműködve pályázatok vagy a korábbi pályázatok nyerteseivel. Feladata az is, hogy megőrizze a Villa Medicit és kertjeit, és a nyilvánosság számára bemutassa őket (hétfő kivételével) minden nap vezetett bemutatókkal.

Története bélyeg|Az Académie művészeinek kocsija Rómában, az 1748-as karneválon bélyegkép|Az ösztöndíjas Léon Cogniet művész Villa Medici-beli dolgozószobájában 1666-ban Colbert azért alapította, hogy összegyűjtse a Római Díj nyerteseit, valamint a nagy francia nemesek által támogatott művészeket, a francia kapcsolatok erősítésére Rómával és általában Itáliával. Abban az időben az ösztöndíjasok három-öt évig tartózkodtak ott, aszerint, hogy melyik tudományágban tevékenykedtek.

Az első francia akadémia Rómában, a Gianicolón majd a Palazzo Manciniben, a Via del Corsón volt, 1799-ig, amikor helyét elfoglalták, a bútorait szétszórták. 1803-ban Napóleon költöztette az Akadémiát a Villa Medicibe, azzal a szándékkal, hogy megőrizzék az intézménynek a forradalom által fenyegetett kincseit, ami lehetővé tette a felfedezett fiatal művészek megismertetését mind az ókor, mind a reneszánsz remekműveivel, hogy inspirációt nyerjenek az „envois de Rome”-ról, az éves tanulmányok utáni remekekhez, amelyeket Párizsba küldtek és elbíráltak. Ez képezte az ösztöndíjasok kötelező gyakorlatát.

Az első világháború megszakította működését, majd Mussolini 1941-ben elkobozta a villát. A francia akadémia akkor elköltözött Nizzába, majd Fontainebleau-ba. A tanfolyamokat és a Prix de Rome-öt 1968-ban André Malraux beszüntette (aki ezt 1962-ben egyszer már megpróbálta). Az utolsó építészeti Grand prix-t 1967-ben adták ki, mivel az 1968-as események megakadályozták a folytatást. A párizsi Académie des beaux-arts, és a Francia Akadémia a Villa Mediciben elvesztették az Olasz Kulturális Minisztérium, valamint az Állam támogatását.Az Institut de France úgy reagált, hogy 1975-től a Grand Prix d'architecture de l'académie des beaux-arts ma is létező díjat ki kell adni. Azóta a díjazottak nemcsak a hagyományos művészeti ágakat művelik (festőművészet, szobrászat, építészet, medálok vagy drágakővésés, zeneszerzés, hanem az addig elhanyagolt vagy azóta létrejötteket is (irodalom, díszlettervezés, fényképezés, filmművészet, művészettörténet, festményrestaurálás).

A Római Francia Akadémia ösztöndíjasai voltak többek között: Jean-Auguste-Dominique Ingres, Jean-Baptiste Carpeaux, Charles Garnier, Claude Debussy, Georges Bizet, François Bon, illetve mostanában Yan Pei-Ming, Pascal Dusapin, Laurent Grasso, Valérie Mréjen, Marie NDiaye, Xavier Beauvois és számos, nemzetközi szinten is elismert művészettörténész.

Igazgatói bélyeg|Frédéric Mitterrand 2008–2009-ben az intézmény igazgatójaként, mielőtt kulturális miniszterré kinevezték François Fillon második kormányába bélyeg|220px|Az akadémia szökőkútja Jean-Baptiste Camille Corot képén

1666–1672: Charles Errard 1673–1675: Noël Coypel 1675–1684: Charles Errard 1684–1699: Matthieu de La Teullière 1699–1704: René-Antoine Houasse 1704–1725: Charles-François Poerson 1725–1737: Nicolas Vleughels 1737–1738: Pierre de L'Estache 1738–1751: Jean-François de Troy 1751–1775: Charles-Joseph Natoire 1775: Noël Hallé 1775–1781: Joseph-Marie Vien 1781–1787: Louis Jean François Lagrenée 1787–1792: François-Guillaume Ménageot 1792–1807: Joseph-Benoît Suvée 1807: Pierre-Adrien Pâris 1807–1816: Guillaume Guillon Lethière 1816–1823: Charles Thévenin 1823–1828: Pierre-Narcisse Guérin 1829–1834: Horace Vernet 1835–1840: Jean-Auguste-Dominique Ingres 1841–1846: Jean-Victor Schnetz 1847–1852: Jean Alaux 1853–1866: Jean-Victor Schnetz 1866–1867: Joseph-Nicolas Robert-Fleury 1867–1873: Ernest Hébert 1873–1878: Jules Eugène Lenepveu 1879–1884: Louis-Nicolas Cabat 1885–1890: Ernest Hébert 1891–1904: Jean-Baptiste-Claude-Eugène Guillaume 1905–1913: Charles-Emile-Auguste Durand, detto Carolus-Duran 1913–1921: Albert Besnard 1921–1933: Denys Puech 1933–1937: Paul-Maximilien Landowski 1937–1960: Jacques Ibert 1961–1977: Comte Balthazar Klossowski de Rola, detto Balthus 1977–1984: Jean Leymarie 1985–1994: Jean-Marie Drot 1994–1997: Pierre-Jean Angremy, alias Pierre-Jean Rémy 1997–2002: Bruno Racine 2002–2008: Richard Peduzzi 2008–2009: Frédéric Mitterrand 2009–2015: Éric de Chassey 2015 óta: Muriel Mayette-Holtz

Jegyzetek

Fordítás

Bibliográfia Alessandro Franchi-Verney, Académie de France à Rome, 1666-1903, Párizs, Fischbacher, 1904 Hervé Guibert, L'Incognito, romanzo nel quale l'autore racconta la sua vita all'Académie de France à Rome tra il 1987 e il 1989 Alessandro Franchi-Verney, L’Académie de France à Rome, 1666-1903, Paris, Fischbacher, 1904 Henry Lapauze, Histoire de l'Académie de France à Rome, Párizs, Plon, 1924, 2 tomes Marc Bayard, Émilie Beck Saiello et Aude Gobet (dir.), L’Académie de France à Rome. Le palais Mancini : un foyer artistique dans l’Europe des Lumières (1725-1792), Presses universitaires de Rennes, 2016 Jérôme Delaplanche (dir.), 350 ans de création : les artistes de l'Académie de France à Rome de Louis XIV à nos jours, catalogue d’exposition (Rome, Académie de France à Rome - Villa Médicis, 14 octobre 2016-15 janvier 2017), Milano : Officina Libraria, 2016

Kategória:Róma Kategória:Az 1660-as években alapított szervezetek