Einsiedelni Szent Meinrád OSB (), (Rottenburg am Neckar, 797 körül – Einsiedeln, 861. január 21.) szentként tisztelt középkori német bencés szerzetes, remete, és vértanú.

Bencés szerzeteseknél nevelkedett Reichenau városában, és maga is belépett a bencések közé. Később a remete-életet választotta, és 26 éven át élt a svájci vadonban. Társasága állítólag mindössze az a két holló volt, amelyeket ő maga nevelt fel. 861-ben a maga építette kis kápolnában kincset remélő rablók rontottak rá, és a mise közben megölték Meinrádot. A két holló azonban a legenda szerint üldözőbe vette a rablókat, és csőrükkel csapkodva emberek közé hajtották őket, ahol kénytelenek voltak beismerni tettüket.

Meinrád sírja fölé – Einsiedelnben – már nem sokkal halála után fényes templom és bencés kolostor épült. A templom kincsei közé tartozik az a Szűz Mária-kép, amelyet még Meinrád kapott a frauenmünsteri apácafőnöktől.

Források Szentek élete az év minden napjára, szerk. Schütz Antal, Szent István Társulat, Budapest (I. köt. 1932. II. köt. 1933, III. köt. 1933, IV. köt. 1933); új kiadás egy kötetbe szerkesztveː Pantheon, Budapest, 1995, , helyes , 56. o.

Kapcsolódó szócikkek Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint Katolikus szentek és boldogok listája név szerint Szentek ismertetőjegyei Védőszentek listája Ortodox szentek listája Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája Középkori latin irodalom

Kategória:Német szentek, boldogok Kategória:797-ben született személyek Kategória:861-ben elhunyt személyek