Bethlen Farkas (Nagymaros, 1957. június 12. –) magyar települési politikus, négy időszakon keresztül Verőce polgármestere (1998–2014).
Származása Nagymaroson született az ősi gróf bethleni Bethlen család sarjaként, 1946-ban Erdélyből négy gyermekükkel Magyarországra menekült édesapja, bethleni gróf Bethlen Dániel (1917–1977) és édesanyja, bethleni gróf Bethlen Ilona (1924–2003) hatból ötödik gyermekeként. Szülei elsőfokú unokatestvérek voltak. Apai nagyszülei bethleni gróf Bethlen Bálint, (1887–1946) és losonci báró Bánffy Marianna (1891–1966) voltak. Anyai nagyapja bethleni gróf Bethlen Béla (1888–1979), Bálint testvéröccse, 1940–44 között Beszterce-Naszód és Szolnok-Doboka vármegyék főispánja, nagyanyja pedig göncruszkai gróf Korniss Klára (1893–1983) volt.
Élete Középiskolai tanulmányait az esztergomi ferences gimnáziumban folytatta, majd hat éven át dolgozott gépkocsiszerelő-műhelyben. Évekkel később kis textilgyárat alapított Szentendrén. Vácott létrehozta a Danube Bend Rádiót. 1998-ben Verőce polgármesterévé választották, e tisztségére a következő választásokon három ízben (2002-ben, 2006-ban és 2010-ben) is újraválasztották, 2014-ben viszont már nem indult a posztért. 2019-ben újraindult Verőcén a polgármesteri tisztségért, de a szavazatok 19%-ával csupán a harmadik helyet érte el.
Nemzetvédő tevékenysége A 2005-ös eredménytelen népszavazás negatív hangulatát igyekezett mérsékelni. Hazafias összejöveteleket szervezett községében. Hivatali ideje alatt, 2006-ban Verőcén szobrot emeltetett Wass Albert emlékére.Wass Albert-megemlékezés Verőcén
Társadalmi szerepvállalása
Magánélete
Jegyzetek
Források Beszélgetés Bethlen Farkassal, Verőce polgármesterével Homepage of Farkas Bethlen
További információkv Gondos gazdaként alázattal szolgálni. Bethlen Farkas Verőce polgármesterével Kondor Katalin beszélget; Kairosz, Budapest, 2009 (Magyarnak lenni)
Farkas 1957 Kategória:Református magyarok Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarországi polgármesterek