A Lala nemzetközi maraton Mexikó egyik legjelentősebb maratonfutó rendezvénye, amelyet 1989 óta minden év tavaszán (2000 óta minden március első vasárnapján) tartanak három szomszédos nagyváros, Torreón, Gómez Palacio és Lerdo utcáin. 2016-ban mintegy 5000 futó állt rajthoz, akiket több tízezer (az előzetes várakozások szerint 80 000) városlakó és szurkoló buzdított az utcákon.

A 42 195 méter hosszú táv a Durango állambeli Gómez Palacio iparterületéről indul, majd hamarosan eléri a 40-es főutat, amelyen nyugat felé indulva egy belvárosi kitérővel elér Lerdóba. Ott visszafordul, majd végig ugyanezen a főúton eléri a Nazas folyó medrét, amely Coahuila állam és egyben Torreón város határát jelenti. A futók a Puente Plateado hídon áthaladva jutnak át Torreónba, ahol a folyó partján, majd belsőbb utcákon északkelet felé tartanak, ezután a 11-es állami úton visszafordulnak délnyugatra, a belváros irányába. Ott keresztülfutnak például a város főterén, a Plaza Mayoron is, majd kelet felé, aztán elhaladva a Bosque Venustiano Carranza park mellett délkeletre fordulnak. Megkerülik az egyik elegáns lakónegyedet, majd visszatérnek a parkhoz, amelyet megkerülve beérnek a célba.

A rendezvény nevét fő támogatója, a Grupo Lala tejipari óriáscég adja.

Győztesek A kezdeti években (valószínűleg a kevés külföldi induló miatt) szinte minden versenyt mexikói versenyzők nyertek meg, ám később a kenyai és etiópiai futók törtek az élre itt is. Győztesek évek szerint A táblázatban arany színnel jelölve a versenyrekord.

SzámDátumFérfi győztesIdejeNői győztesIdeje1.1989. április 6. Gerardo Monisváis2:24:05 Penélope Loma Guerrero2:58:172.1990 J. Samuel López2:26:01 Penélope Loma Guerrero3:08:193.1991 Noé Moreno Ramírez2:19:32 Leticia Tinajero Carpio2:57:594.1992. április 5. Ignacio Alberto Cuba2:17:39 Olga Appell2:45:505.1993. április 4. Benjamín Paredes2:15:37 Emperatriz Wilson2:46:306.1994. április 3. Sergio Jiménez2:14:11 Leticia Martínez2:41:357.1995. április 2. Faustino Reynoso2:12:29 Martha Durán2:45:168.1996. április 7. Margarito Zamora2:14:19 María Elena Reyna2:37:019.1997. április 6. Sergio Jiménez2:14:04 Lourdes Isabelle López2:36:5210.1998. április 5. Alejandro Villanueva2:12:30 Patricia Jardón2:41:2711.1999. április 4. Luis Reyes2:13:42 Aljbina Galljamova2:34:3812.2000. március 5. Benjamín Paredes2:11:24 Lucía Rendón2:37:2313.2001. március 4. Andrés Espinosa2:10:57 Adriana Fernández2:30:3014.2002. március 3. Francisco Bautista2:13:04 Nora Leticia Rocha2:32:4615.2003. március 2. Francisco Bautista2:14:28 Aljbina Galljamova2:35:4816.2004. március 7. Thomas Omwenga2:11:38 Margarita Cabello2:37:3117.2005. március 6. George Okworo2:11:47 Dulce María Rodriguez2:29:0018.2006. március 5. Jackson Kipngok2:14:16 María Elena Valencia2:33:1419.2007. március 4. Pablo Olmedo2:11:34 María Elena Valencia2:31:1620.2008. március 2. Procopio Hernández2:12:38 Patricia Retiz2:30:2921.2009. március 1. Carlos Cordero Gómez2:12:48 Dulce María Rodríguez2:30:4822.2010. március 7. Joseph Mutinda2:15:35 Adriana Fernández2:43:3923.2011. március 6. Hillary Kimaiyo Kipchirchir2:08:17 Paula Apolonio2:34:2724.2012. március 4. Eric Monyenye Mose2:10:40 Marisol-Guadalupe Romero Rosales2:31:1525.2013. március 3. Isaac Kimaiyo Kemboi2:13:56 Truphena Chemeli Tarus2:37:0326.2014. március 2. Stephen Mbure Njoroge2:15:40 Alene Shewarge Amara2:35:3127.2015. március 1. Eric Monyenye Mose2:14:38 Misiker Mekonen Demissie2:37:2828.2016. március 6. Julius Kipyego Keter2:17:18 Ogla Kimaiyo Cherono2:36:5629.2017. március 5. Daniel Ortiz Pérez2:27:13 Isabel Vélez3:00:0630.2018. március 4. Daniel Ortiz Pérez2:26:55 Isabel Vélez2:49:5631.2019. március 3. Daniel Ortiz Pérez2:20:49 Berenice Rodríguez2:49:02

A legtöbb győzelemmel rendelkező futók A férfi mezőny legsikeresebb versenyzője a 3 győzelemmel rendelkező mexikói Daniel Ortiz (2017, 2018, 2019), valamint a 2-2 győzelemmel rendelkező mexikói Sergio Jiménez (1994, 1997), Benjamín Paredes (1993, 2000), Francisco Bautista (2002, 2003), valamint a kenyai Eric Monyenye Mose (2012, 2015), a nőknél ugyancsak 2-2 győzelemmel rendelkezik az orosz Aljbina Galljamova (1999, 2003), valamint a mexikói Penélope Loma Guerrero (1989, 1990), María Elena Valencia (2006, 2007), Dulce María Rodríguez (2005, 2009), Adriana Fernández (2001, 2010) és Isabel Vélez (2017, 2018).

Győzelmek száma országok szerint Férfiak OrszágGyőzelmek száma 20 10 1 Nők OrszágGyőzelmek száma 24 2 2 2 1

Jegyzetek

Források

Kategória:Maratonok Kategória:Torreón Kategória:Coahuila sportélete Kategória:Durango sportélete