Loalwa Braz (Rio de Janeiro, Jacarepaguá, 1953. június 3. – Saquarema, 2017. január 19.) brazil énekes, dalszerző. Az 1989-ben világsikert aratott Lambada dal énekese a Kaoma együttes tagjaként.

Élete Apja zenész, zenekarvezető volt, anyja zongoraművész. Négy éves korában kezdett el zongorázni, 13 évesen énekelni tanulni. 1985-től Párizsban, majd Genfben élt. 2010-ben tért vissza végleg Brazíliába.

Legnagyobb sikerét 1989-ben a Kaoma együttes énekeseként a Lambada című dallal érte el, amelyet kislemezen 25 millió példányban adtak el világon. A dalt négy nyelven énekelte: portugálul, angolul, franciául és spanyolul.

2017. január 19-én gyilkosság áldozata lett. Elszenesedett holttestét egy kiégett autóban találták meg az út mellett. Az elsődleges vizsgálatok rablógyilkosságra utaló nyomokat találtak. A rendőrség három embert vett őrizetbe, akiket a gyilkosság elkövetésével gyanúsítottak, köztük Loalwa egyik alkalmazottját, aki a gyilkosság idején már két hete dolgozott az énekesnő tulajdonában álló fogadóban.

Gyilkosait 2018. január 8-án ítélték el: a rablást kitervelő és a gyilkosságot is elkövető, Braznál gondnoki állásban dolgozó Wallace de Paula Vierát 37 év börtönre, két cinkostársát pedig, Gabriel Ferreira dos Santost 28, míg Lucas Silva de Limát 22 évre ítélték.Assassinos de cantora do Grupo Kaoma são condenados por latrocínio (JusBrasil)

Diszkográfia szólóban Brésil (1989) Recomeçar (2003) Ensolarado (2011)

a Kaomával Worldbeat (1989) Tribal-Pursuit (1991) A La Media Noche (1998)

Jegyzetek

Kategória:1953-ban született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Brazil énekesek Kategória:Brazil zenészek Kategória:Brazil nők Kategória:Meggyilkolt zenészek