Francesco Maurizio Cossiga (Sassari, 1928. július 28. – Róma, 2010. augusztus 17.) olasz politikus, jogász és docens, az Olasz Köztársaság 8. elnöke 1985 és 1992 között.

Életrajza

Belügyminiszter volt az 5.Moro továbbá a 3. és 4. Andreotti-kormányok alatt 1976 és 1978 között, 1978-ban lemondott Aldo Moro meggyilkolásának hírére. 1979-1980 között az ország miniszterelnöke is volt, 1983 és 1985 között az olasz törvényhozás alsóházának elnöke volt.

Államfői időszaka alatt 5 miniszterelnöke volt: Bettino Craxi (1985-ig), Amintore Fanfani (1987), Giovanni Goria (1987-1988), Ciriaco De Mita (1988-1989) és Giulio Andreotti (1989-1992). Öt örökös szenátort nevezett ki (Francesco De Martino, Giovanni Spadolini, Giulio Andreotti, Gianni Agnelli és Paolo Emilio Taviani személyeket). Elnöksége során 5 alkotmánybírót nevezett ki az Alkotmánybíróság tagjának: 1986-ban Antonio Baldassarre, 1987-ben Mauro Ferri, Luigi Mengoni és Enzo Cheli, 1991-ben Giuliano Vassalli személyeket nevezte ki.

Fiatalkora

Egy Szardíniai polgári, köztársaságpárti, antikommunista családba született. Másod unokatestvére volt Enrico Berlinguernek az Olasz Kommunista Párt egykori főtitkárának.Mio cugino Berlinguer: Cossiga racconta un leader

A nevét sokan Cossíga-nak ejtették, habár az eredeti szárd dialektus szerint Cóssiga-nak ejtik.http://www.dizionario.rai.it/poplemma.aspx?lid=75285&r=424 . 16 évesen fejezte be középiskolai tanulmányait, egy évvel később az Olasz Kereszténydemokrata Párt tagja lett, három évvel később 19 évesen diplomázott le jogtudományból. Ekkor egyetemi pályafutása kezdődött el a Sassari Egyetem jogi karán, ahol alkotmány jogi ismereteket oktatott.

Politikai tevékenysége Politikai pályájának kezdete

17 évesen lett tagja az Olasz Kereszténydemokrata Pártnak (DC), majd egyetemi éve alatt a FUCI, olaszországi katolikus egyetemi szövetségnek, aminek Sassari városi képviseletének vezetője lett.https://books.google.it/books?id=xjXGOiZh0MAC&dq=guido+rombi+chiesa&printsec=frontcover&source=bl&ots=HFNSEBl1jn&sig=y5VDksQXeJi-84MsalcBdE1lFvY&hl=it&ei=fYmmSvaCCdGOsAbxgb2eBg&sa=X&oi=book_result&ct=result#v=onepage&q&f=false

Az 1950-es években vezetője volt az „ifjú törökök” nevű szárd politikusokból álló csoportnak, akik mindenképpen meg akarták reformálni a Kereszténydemokrata Pártot. 1958-ban választották meg a Camera dei deputati képviselőjének, 1966-ban a Harmadik Moro-kormány honvédelmi államtitkára lett, ekkor 38 évesen a legfiatalabb államtitkár volt.

1974 novembere és 1976 februárja között a Negyedik Moro-kormányban a Közigazgatás megszervezéséért felelős miniszter, 1976. február 12-én, 48 évesen belügyminiszter lett.

Belügyminiszter

1977. március 11-én Bolognában, az egyetemi hallgatók és a rendvédelmi erők között kemény összecsapás volt, miután megölték Pierfrancesco Lorussót a szélsőbaloldali Lotta Continua mozgalom egyik aktivistáját. Ennek következtében még nagyobb lett a tüntetés. Cossiga erre válaszul felfegyverzett M113-as harckocsit küldött a tüntetés helyszínéül szolgáló egyetemi városrészbe.http://www.tmcrew.org/movime/mov77/univers.htm

Emiatt a légkör egyre erőszakosabbá vált, főleg a parlamenten kívüli radikális párt követői részéről. Cossiga elrendelte, hogy egész Lazio tartományban tiltsák be a tömegdemonstrációkat május 31-ig. A tiltás ellenére számos militáns, parlamenten kívüli csoport tüntetett Rómában, ahol megemlékeztek Giorgiana Masiról, akit a Ponte Garibaldin lőttek le a rendvédelmi erők egy a Radikális Párt által szervezett tüntetésen. A diákok hamar gúnynevet adtak Cossiganak: A nevét C helyett K betűvel kezdték és a két S betűt rúnaírással az SS-re emlékeztető módon írták átírták így lett a gúnyneve Koϟϟiga.

1978-ban hozzájárult a titkosszolgálatok reformjához, amely 2007-ig hatályban volt és támogatta olyan terrorelhárító szervezetek létrehozását, mint a rendőrséghez tartozó NOCS és a csendőrséghez tartozó GIS.

Terrorizmus és Aldo Moro elrablása

1978-ban elrabolták Aldo Moro miniszterelnököt a Vörös Brigádok terroristái, akit 55 napig túszul ejtve fogságba tartottak. Cossiga azonnal két válságtanácsot hívott össze, egy hivatalosat és egy szűkkörűt. A tagok közül sokan később érintettek lesznek a P2-ügynek. Cossiga az amerikai pszichiátertől, Steve Pieczeniktől kért segítséget. Pieczeniket maga Jimmy Carter amerikai elnök kérte meg, az elrablás napján.

Cossiga nem volt hajlandó tárgyalni a terroristákkal Moro kiszabadításáról. Moro fogsága alatt írt Cossigának, hogy engedjenek a terroristáknak és a közvélemény akaratának, és szabadítsák őt ki.https://it.wikipedia.org/wiki/Cronaca_del_sequestro_Moro#Il_comunicato_n._2_delle_BR

1978 májusában egy kocsi csomagtartójában megtalálták Aldo Moro holttestét, akit a Vörös Brigádok öltek meg. Ennek következtében Cossiga lemondott belügyminiszteri posztjáról. Később Pieczenik könyvében azt állította, hogy „hagytuk meghalni Morót, Olaszország stabilitásáért cserébe”, amit később tagadott.http://www.corriere.it/cronache/14_luglio_17/americano-che-aiuto-cossiga-l-incompetenza-uccise-moro-0d77f9d8-0d74-11e4-9f11-cba0b313a927.shtml

Cossigat ez az eset olyan mélyen megrendítette, hogy krónikus betegségeket okozott nála, mint a bipoláris zavar (Indro Montanelli az Il Giornale újságírója szerint ciclotimia),http://www.giornalettismo.com/archives/76125/addio-cossiga-presidente-segreti/ és a krónikus fáradtság szindrómája.http://www.corriere.it/politica/10_agosto_19/cossiga-medici-da-pasqua-smise-di-giocarci_441afb3e-ab71-11df-94af-00144f02aabe.shtml

Köztársasági elnök

1985-ben az Olasz Köztársaság történetében ő volt az első köztársasági elnök, akit az alsóház és a felsőház közvetlenül választott meg. A 977-ből 752-en szavaztak Cossiga mellett. A kereszténydemokraták mellett öt párt képviselői és a Független Baloldal nevű társadalmi mozgalom is támogatta.

Cossiga elnöksége alatt komoly, történelmi fordulatok voltak az ország történetében:

A Cosa Nostra leszámolásai egyre nyilvánvalóbbá válnak, 1986-ban az ország történetében először az ügyészség Giovanni Falcone vezetésével pert indít több szicíliai maffia csúcsvezető és tag ellen, ez volt a Maxiprocesso, magyarul Maxiper.

A berlini fal leomlása után szerinte Olaszországban véget ért egy olyan politikai rendszer, amely 1948-as megalakulásakor a hidegháborús szembenállás válaszára született meg, és emiatt a szembenállás miatt szerinte a DC és a PCI két legfőbb pártnak súlyos következményekkel kell szembenéznie. Ezzel komoly politikai vitát teremtett, ami miatt a "rendszer lefejezőjének" nevezték.PARLAMENTO, LA SETTIMANA PIÙ LUNGA

Az 1991-es évvégi beszédében ezt mondta:

Lemondása

1992. április 28-án 18:38-kor a Quirinale-palotában tartott beszéde során lemondott köztársasági elnökségéről, két hónappal tisztségének lejárta előtt. Lemondását az 1992-es választások miatti történelmi változások miatt tette.TG1 Rai 1 híradójának különkiadása, 1992. április 28.

Jegyzetek

Kategória:Olaszországi politikusok Kategória:Olaszország belügyminiszterei Kategória:Olaszország elnökei Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek