Dr. Endrey Gyula (Eger, 1856. július 23. – Budapest, 1913. május 26.) jogi doktor, ügyvéd és országgyűlési képviselő. Endrey Béla József (1891–1958) jogász, polgármester apja.
Élete és munkássága
Endrey Antal és Tschőgl Erzsébet fiaként született. Középiskoláit Aradon és Egerben, a jogi tanulmányait Egerben az Egri Érseki Jogakadémián végezte. Budapesten avatták jogi doktorrá és ugyanott tette le az ügyvédi vizsgát. Ezután három évig (1878-80.) mint tiszteletbeli megyei aljegyző Heves megyében működött. 1881-ben Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol 1882-ben ügyvédi irodát nyitott. Az 1892. évi választásnál a hódmezővásárhelyi függetlenségi párt, melynek évek óta elnöke volt, országgyűlési képviselőnek választotta meg.
Írt irány- és vegyes cikkeket, tárcát stb. saját lapjaiba. Ennek előtte verseket is irt Gyulai Endre álnév alatt, melyek többek között az Egerben, a Mátravidékben, a Vásárhelyi Közlönyben és Lehel Kürtjében jelentek meg.
Szerkesztette Egerben a Friczi c. humorisztikus lapot 1876–1877-ben és a Hevesvármegye című társadalmi hetilapot 1878-ban Földváry Kálmánnal és 1879-ben (ekkor 13 száma jelent csak meg) Lőrinczfy Jánossal; a Vásárhely és Vidéke c. hódmezővásárhelyi hetilapnak szerkesztője és kiadótulajdonosa volt 1883. január 4-től. Házasságai és leszármazottjai Első felesége a szegedi származású röjtöki Bene Amália Amaria Franciska (1861-1889), akinek szülei Bene János Csongrád vármegyei adófelügyelő és Anna Tschögl. Ebből a házasságból született gyermekek:
Endrey Elemér Antal János (1881 Budapest - 1957) Endrey Gyula Antal Lóránt (1882. december 9. Hódmezővásárhely - 1928. január 22. Hódmezővásárhely). Neje: Hegedűs Erzsébet. vitéz dr. Endrey Antal Lajos Aladár (1885. június 4. Hódmezővásárhely – 1959. szeptember 10. Hódmezővásárhely). Neje: Mihály Mária Anna. Jogász, ügyvéd, országgyűlési felsőházi képviselő 1930 és 1944 között. dr. Endrey László József (1889. január 28. Hódmezővásárhely - 1944. január 31. Cleveland). Orvos.
Második felesége a nemesi származású borosjenei Jeney Etelka (1865–1948), akinek a szülei borosjenei Jeney Imre (1820–1909), ügyvéd, földbirtokos, valamint nedeczei és rutkai Ruttkay Jozefa (1847–1884) voltak. Endrey Gyula és Jeney Etelka frigyéből született: Endrey Béla József (1891. március 28. Hódmezővásárhely –1958. január 11. Cleveland) jogász, Hódmezővásárhely polgármestere 1935 és 1944 között. Endrey Zoltán Miklós (1892. június 12. Hódmezővásárhely - 1911. október 16. Hódmezővásárhely). Endrey Márta Hedvig (1893. szeptember 12. Hódmezővásárhely - 1959. május 3.). Endrey Etelka (1895. május 9. Hódmezővásárhely - 1970. november 14.), vöröskeresztes főnökasszony. Endrey Ilona Erzsébet (1897. augusztus 19. Hódmezővásárhely - ?) Férje: dr. Kokovay János. Endrey Magdolna Katalin (1906. április 21. Hódmezővásárhely - ?) főgimnáziumi tanár. Férje: dr. Kéz Andor (Déva, 1891. augusztus 31. – Budapest, 1968. szeptember 17.) geográfus, egyetemi tanár.
Jegyzetek
Források
További információk
Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerk. Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002 Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város történeti almanachja, 1873–1950. Országgyűlési, nemzetgyűlési képviselők, felsőházi tagok, polgármesterek, főispánok. Szerk. Kovács István. Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2003 A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1–16 k. (17–18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893–1904 Toth, Adalbert: Parteien und Reichstagswahlen in Ungarn 1848–1892. München, R. Oldenbourg Verlag, 1973 A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Budapest, 1905
Kategória:Magyar jogászok Kategória:Egriek Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1913-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1892–1896) Kategória:Országgyűlési képviselők (1896–1901) Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910)