Joseph „Joe” William Gilgun angol színész.
Ismertebb alakítása volt Woody az Ez itt Anglia (2006) című filmben és a kapcsolódó televíziós sorozatokban, illetve Rudy Wade a Kívülállók epizódjaiban. 2016–2019 között az AMC Preacher című sorozatában szerepelt mint Cassidy, a karizmatikus ír vámpír.
Gyermekkora és tanulmányai Chorleyban, Lancashire megyében született, Judith és Andrew legelső gyermekeként. Van két húga: Jennie és Rosie. A Rivington VA Általános Iskolában, majd a Southlands középiskolában tanult. Emellett a Lane Johnson Színház Tanodában is megfordult, valamint az Oldham Színházi Műhelyben.
Diszlexiában és ADHD-ben szenved, amely állítása szerint a „legnagyobb fájdalom az életében”. A vele készített interjúkban nyíltan beszél a depresszióról és a szorongásról. Nyolcévesen kezdett el a drámával foglalkozni, amit az egyik oktatási pszichológus tanácsolt neki a rendkívüli tehetsége miatt. 10 éves volt, amikor megkapta az első tv-szerepet a Coronation Street sorozatban, és egészen 13 éves koráig szerepelt benne. Gilgun a Runshaw Főiskolán folytatta művész szakon, de úgy találta, hogy túl tudományos, így vakolónak állt mindaddig, amíg vissza nem tért immáron újra színészként az Emmerdale című sorozatba.
Karrier
Tévés és színpadi szereplések
Gyerekként Gilgun Jamie Armstrong szerepében tűnt fel a Coronation Street című sorozatban, az 1994–1997 közötti időszakban. Amikor a sorozatbeli édesanyját alakító színésznő elköszönt a sorozattól, Gilgun is ment vele. Újra meglátogatta a csapatot a The Kids from Coronation Street forgatásakor, 2004-ben.
Gilgun szünetet tartva a tévés szerepléseiben, részmunkaidős színpadi szerepekbe kapcsolódott be (helyi és nemzetközi) színpadi produkciókban, mint például a Hanky Park The Musical, ami a Lowryban kapott helyet. Ő játszhatta el Charlie Millwall szerepét a Borstal Boy darabban, amely egészen az Edinburgh Fringe Fesztiválon kötött ki. A kritikusok tetszését elnyerte a produkció. [dead link] A szünetet igen nehezen élte meg a The Guardian 2011. decemberi számában, ahol „[Gilgun önmagáról] Letértem a kijelölt utamról”. Ekkor jött el életében egy igen összezavarodott állapot, ahol is nem tudta életcélját meghatározni. Ebben az időszakában vakolóként dolgozott.
2006-ban azonban visszatért újból a színészethez. Ekkor kapta meg Woody szerepét az This Is Englandben, valamint Eli Dingle-ét az Emmerdale-ben. Gilgun 2009-ben elérkezettnek érkezte az időt, hogy továbblépjen, és november 10-én kilépett a sorozatból. Az utolsó feltűnése a sorozatban 2010. április 30-án volt. Az Emmerdale képviselője azt mondta, nem zárható ki a karakter újbóli megjelenése. Gilgun később jelezte, hogy jelenleg erre nincs ilyen terv.[dead link]
Gilgun Woodyként újból feltűnt az immáron sorozatként folytatódó, a Channel 4 TV-n futó This Is England spin-offban (Ez England '86). és Ez England '88), amelyet 2010 szeptembere és 2011 decembere között sugároztak.
2011. május 9-én Gilgun bejelentette,hogy új szereplőként látható lesz mint Rudy a Misfits harmadik évadában. 2011. október végén Robert Sheehan (sorozatban ő alakította Nathan-t) váltotta. A 3x00 részben ("Vegas Baby" című epizód) Nathan elbúcsúzott a sorozattól, Rudy pedig ekkor mutatkozott be először . Az E4 weboldalán a részek szeptember 15-től elérhetőek voltak. Gilgun azt állította Sheehan leváltása rémisztő gondolatokkal töltötte el mivel Robert igen jó munkát végzett és újonnani szereplőként magasan volt a léc a rajongók részéről. A karaktere Rudy "személyiségei egyes részeit külön emberként tudta manifesztálni külön emberi lényként mint afféle élő lelkiismeretek".
2013-ban mint Carmichael a BBC Ripper Street sorozatában tűnt fel, valamint ekkor szerepelt a Misfits ötödik és egyben utolsó évadában.
Gilgun megjelent a Dingle-központú epizód Ghosthunting... házigazdájaként Yvette Fielding műsorában 2007-ben és 1998-ban, amikor is 14 évesen a Wish You Were Here...?-ben szerepelt. Ekkor járt Phantasialand-ben Németország legnagyobb vidámparkjában. 2015 márciusában ő alakíthatja az ír vámpír Cassidy-t az AMC Preacher című sorozatában, amely 2016-ban kerül műsorra.
Szoros kapcsolatot ápol színésztársaival, akikkel a This Is England forgatásán ismert meg. Interjúiban mint „a banda” utal rájuk gyakorta. Gilgun rendelkezik tetoválással többek között a kezén keresztbe a 'Lol' névvel, amivel Lol karakterére utal a sorozatból (akit VIcky McClure alakított).
Filmes karrier Gilgun debütálása mint filmszínész a This Is Englandben volt, ahol a jószívű skinheadet, Woodyt alakította. A forgatás befejezése után nem sokkal az Emmerdale forgatása váltott fel. Ez egy félig önéletrajzi ihletésű film volt, amit Shane Meadows rendezett. Az Egyesült Királyságban 2007. április 27-én debütált, majd ezt követően számos díjat bezsebelve köztük egy BAFTA Legjobb Brit Film Díjat 2008-ban.
Gilgun az Emmerdale forgatásakor kimenőt kapott, hogy a Harry Brown című brit bűnügyi thrillerben alakíthassa a kábítószer-kereskedő Kenny Soamest. A filmet 2009. november 11-én sugározták. 2010-ben bejelentették, hogy felajánlottak neki egy szerepet a Kick-Ass c. szuperhősös filmben, amit később nem tudott elvállalni az Emmerdale-i szereplése miatt.
2012-ben Hydellt játszotta el a Luc Besson rendezte Lockout – A titok nyitja c. filmben, ahol Guy Pearce is feltűnt. A film 2012. április 13-án debütált.
2007-ben Gilgun játszotta a váltósúlyú ökölvívó világbajnok Michael Jenningset egy dokumentumfilmben, amit szülővárosában vettek filmre Chorley-ban Where People Go to Fight címmel. Az összes bevételt a Derian House Children Hospice kapta, amit Joseph adott át.
2015-ben Ellicet játszhatta el Breck Eisner Az utolsó boszorkányvadász c. filmjében olyan színészek mellett, mint Michael Caine, Vin Diesel vagy Elijah Wood.
Zene, videó 2010-ben felkérték, hogy szerepeljen a Tired Pony Dead American Writers klipjében, amely az együttes debütáló albumán foglalt helyet, a The Place We Ran Fromon. Az író/rendező Shane Meadows és társa, Paul Fraser a videóba egy fiatal feltörekvő színészt kerestek. A zenekar alapítója, Gary Lightbody azt szerette volna, ha olyan színészt találnak a szerepre, akire ha rátekintenek a nézők, nem az jut először eszükbe, hogy ki készítette a videót, hanem, hogy mit akarnak átadni a színész játékával.
Joe feltűnt még a Then Thickens Tiny Legs'' c. klipjében is, mivel a zenekar tagjai között régi barátai voltak Chorley-ból. Beleegyezett abba, hogy a videóban kisminkeljék, liszttel szórják be és tojással kenjék össze, összekenve arcát.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 Ez itt Anglia This Is England Richard „Woody” Woodford 2009 Harry Brown Harry Brown Kenny Markovics Tamás 2010 Top of the Range (rövidfilm) Joe 2011 Screwed Karl 2012 Lockout – A titok nyitja Lockout Hydell Szokol Péter 2013 Tennis (rövidfilm) Jerry 2014 Büszkeség és bányászélet Pride Mike Jackson Anger Zsolt 2015 Az utolsó boszorkányvadász The Last Witch Hunter Ellic Király Attila 2016 Beépülve: Az Escobar ügy The Infiltrator Dominic Rékasi Károly
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1994-1997 Coronation Street Jamie Armstrong állandó szereplő 1998 Wish You Were Here...? önmaga (vendég műsorvezető) 2004 Hollyoaks Marcus vendégszereplő 2005 Shameless Rico 2 epizód Big Dippers Carl tévéfilm 2006 Manchesteri mindennapok Sorted autószerelő 1 epizód 2006–2010 Emmerdale Eli Dingle állandó szereplő 2010 Ez itt Anglia ’86 This Is England ’86 Richard "Woody" Woodford minisorozat (4 epizód) 2011 This Is England ’88 minisorozat (3 epizód) 2011–2013 Kívülállók Misfits Rudy Wade /Rudy II 25 epizód (3-5. évad) 2013 Ripper Street Carmichael 1 epizód Coming Up Martin 1 epizód 2015 This Is England ’90 Richard "Woody" Woodford minisorozat (4 epizód) 2016–2019 Preacher Preacher Cassidy 2019–2024 Brassic Vincent "Vinnie" O'Neill főszereplő és vezető producer
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2006 British Independent Film Awards legjobb mellékszereplő Ez itt Anglia 2007 British Soap Awards legjobb újonc Emmerdale National Television Awards legnépszerűbb újonc TV Quick and TV Choice Awards legjobb újonc szappanoperában 2008 Digital Spy Awards legjobb gonosztevő 2012 Virgin Media TV Awards legjobb újonc Kívülállók SFX Awards feltörekvő sztár Televíziós BAFTA-díj legjobb férfi főszereplő This Is England ’88
Jegyzetek
Fordítás
További információ
Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek