Diego Vela Vázquez (A Coruña, 1991. november 27. –) spanyol labdarúgó, az Atlético Arteixo játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Diego Vela a Galicia régióhoz tartozó A Coruña városában született. Tizenhat évesen került a Deportivo La Coruña akadémiájára. 2009-ben mutatkozott be a felnőttek között a tartalékcsapatban, a spanyol harmadosztályban. 2012 júliusában meghosszabbította a szerződését, majd ez időben az első csapat keretéhez is felkerült, de játéklehetőséghez nem jutott. 2013 júliusában játékjogát eladták a szintén harmadosztályú Racing Ferrolnak, akiknek a színeiben egy 1–1-es bajnokin mutatkozott be augusztus 25-én a CD Tropezón ellen. 2014 nyarán újabb két évre meghosszabbította a szerződését a csapattal.

20-16 júniusában Vela légiósnak állt és a magyar élvonalban szereplő Diósgyőri VTK játékosa lett. Július 23-án az Újpest elleni 2–1-es hazai győzelem alkalmával debütált új csapatában. Két szezon alatt hatvan bajnokin kilenc gólt szerzett a csapatban.

2019 decemberében próbajátékon vett részt a Bergantiños csapatánál, majd szerződtették. 2021 nyarán csatlakozott a Racing Villalbés csapatához. Ugyanebben az évben átigazolt az Atlético Arteixo csapatába.

Statisztika 2018. május 27-én frissítve. KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólDeportivo B 2009–10Tercera División196——1962010–11Segunda División B221——2212011–12Tercera División328——3282012–13Tercera División334—20354Összesen10619—2010819Racing Ferrol2013–14Segunda División B31110203412014–15Segunda División B32110403712015–16Segunda División B3122020352Összesen94440801064Diósgyőri 2016–17Nemzeti Bajnokság I31440—3542017–18Nemzeti Bajnokság I29551—346Összesen60991—6910Karrier összes2603213110028333

Jegyzetek

Források Transfermarkt profil

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Magyarországon játszó külföldi labdarúgók Kategória:Élő személyek