Heves megye, 1950 és 2022 között Heves megye (németül: Komitat Hewesch, latinul: Comitatus Hevesiensis, szlovákul: Hevešská župa) közigazgatási egység Magyarország északi részén, az Észak-Magyarország régióban. 3637,25 km2-es területével hazánk 16. legnagyobb megyéje, amely Magyarország teljes területének mintegy 3,90%-át adja. Emellett közel 285 ezer fős lakosságával a 15. legnépesebb megyénk, ezzel hazánk népességének 2,97%-ával rendelkezik, népsűrűsége elmarad az országos átlagtól.
Északnyugatról Nógrád megye, északkeletről Borsod-Abaúj-Zemplén megye, délről Jász-Nagykun-Szolnok megye, nyugatról pedig Pest megye határolja. Székhelye a régió első legnépesebb települése, „a magyar Athénnak” is nevezett Eger, második legnépesebb települése pedig „a Mátra kapujának” is tartott Gyöngyös. De nevezetesebb települései közé tartozik a gazdasági központ és fontos közlekedési csomópont Hatvan, a lignitbányáról és az ott található hőerőműről híres Visonta, illetve a történelmi kastélyával és természeti értékeiről nevezetes Pétervására.
A megye déli fele az Alföld északi peremvidékén terül el, északkeleti részén viszont a Bükk-vidék, északnyugati harmadán a Mátra hegyvonulatai húzódnak. Mezőgazdasági képét földrajzi felépítése jelentősen befolyásolja. Északi felén főleg erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás folyik, míg déli felén kiterjedt szántók, legelők, szőlőültetvények és gyümölcsösök húzódnak. Vízrajzát délen a Tisza és a rajta mesterségesen kialakított Tisza-tó, nyugaton a Zagyva, középső vidékein a Tarna, míg keleten az Eger-patak és ezen vízfolyások mellékvizei alkotják. Közlekedésföldrajzi értelemben a megye jól megközelíthető mind vasúton, mind közúton.
Heves megye története I. István korában kezdődött, amikor a terület az Újvár vármegye része volt, Heves központtal. Az önálló Heves vármegye 1323-ban alakult ki, ekkortól külön ispánság irányította. A 15. század végére vált általánossá a Heves vármegye elnevezés. A megye határai a középkorban gyakran változtak, különösen a Jászság és a Kunság települései miatt. A török hódoltság idején a megye súlyos csapásokat szenvedett. 1552-ben Eger vára, Dobó István vezetésével, sikeresen ellenállt a török ostromnak, ami az ország számára hatalmas jelentőséggel bírt. Azonban 1596-ban Eger is elesett, és Heves török uralom alá került 1687-ig. A felszabadulást követően Heves Külső-Szolnok vármegyével egyesítve működött egészen 1876-ig. Az 1945-ös közigazgatási rendezés során Heveshez néhány községet csatoltak Borsodtól. Nevének eredete Heves vármegye neve a Heves településről származik, amely a megye névadója. A Heves helynév a hő főnév származékából, a heves melléknévből ered.
Más feltevések szerint a „hév” és a „vas” szavak összetételéből alakult ki, utalva az egykori tüzesvaspróbákra. Többen besenyő vagy magyar vitéz nevét sejtik az elnevezés mögött.
Érdekes megjegyezni, hogy a régi lexikonokban a „heves” kifejezéssel illetik a gyorsan felmelegedő, jól termő talajt, mint amilyen a hevesi is.
A település nevét először 1203-ban említik Hewes alakban, később Heues vagy Henes formában is előfordul. Az 1465-ben öntött harangon Hewes szerepel.
Címere középre|113x113pxA vármegye címere egy álló, csücskös talpú reneszánsz pajzs, amelyet a pajzs formáját követő aranykeret szegélyez. A pajzs kék mezejének zöld talaján egy természetes színezetű gólya áll bal lábán, jobbra fordulva (tolla ezüst és fekete, csőre és lába vörös). Csőrében egy zöld kígyó látható, amely tekeredik és fejével balra hajlik. A gólya felemelt jobb lábában zöld szőlővenyigét tart, rajta két zöld szőlőfürt között egy szőlőlevél. A címer Heves vármegye természeti adottságait ábrázolja: a Tisza vidékének egykori lápos-mocsaras táját, a termékeny szántóföldeket, és a borairól híres hegyvidéket. A kígyó gyógyító vizeire, bányászatára és iparára is utalhat. A gólya – a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe – kifejezi Heves vármegye szerepét, mint a „kereszténység védőpajzsa”. A zöld szín a reményt, a kék pedig a jövőbe vetett hitet szimbolizálja. bélyegkép|Heves vármegye történelmi címere|312x312px
Földrajz Heves vármegye két földrajzi nagytájhoz, az Északi-középhegységhez és az Alföldhöz tartozik.
Domborzat A vármegye rendkívül változatos tájakkal rendelkezik. Északi része a Mátra és a Bükk hegyvidéki, míg déli fele síkság jellegű. A Mátrában található Magyarország legmagasabb pontja is, az 1014 méter magas Kékes tető. A vármegye legalacsonyabb pontja Kisköre (86 m).bélyeg|250px|A Mátra, távolban a Kékessel Éghajlat Heves vármegyét a felszín erős függőleges tagoltsága miatt igen változatos mikroklímák jellemzik. Az évi középhőmérséklet 8-10 °C-fok közötti – attól függően, hogy a vármegye északi vagy déli részéről van-e szó.
Vízrajz
jobbra|bélyegkép|288px|Bükkös a Mátrában A vármegyét délkeletről a Tisza-tó határolja, amely a kiskörei vízierőműhöz tartozó víztározó és egyben Magyarország legnagyobb mesterséges tava. A vármegye meghatározó horgásztava a Markazi-víztározó. A vármegye nagyobb folyóvizei a Tisza, a Zagyva, a Tarna, a Laskó- és az Eger-patak.
Élővilág, természetvédelem A vármegye területének 13%-a a Bükki Nemzeti Park részét képezi.
Lásd még: Heves vármegye védett természeti értékeinek listája
Jellemző földrajzi pontok a megye legészakibb települése Istenmezeje (Pétervásárai járás) a megye legdélibb települése Pély (Hevesi járás) a megye legkeletibb települése Poroszló (Füzesabonyi járás) a megye legnyugatibb települése Nagykökényes (Hatvani járás)
Története Heves vármegye területén ősidők óta éltek emberek, kiknek kőkori nyomait a Bükk hegység mészkőbarlangjaiban (Istállós-kői-barlang, Szeleta-barlang, Pes-kő-barlang) találták meg. Később réz-, bronz- és vaskori leletek is nagy számban kerültek elő ezen a vidéken.
Majd a szarmaták, 569 és 811 között pedig az avarok hagytak máig látható nyomokat a vidéken; a csörsz árka vonulatai ugyanis ezt a vidéket is érintették, nyomaik sok helyen máig kivehetők. A honfoglaló magyarok 895-ben vették birtokba e területet, és 900-ban telepedtek meg itt véglegesen:
A mai Heves vármegye területét Anonymus: Gesta Hungaroruma említette írásban először, melyben Árpád és vitézeinek e vidéken, az Eger-, Tisza- és Zagyva vizének környékére való érkezését mondja el:
„Árpád vezér és övéi megindulván az Egur (Eger) vizéig jövének… s azon halmot, melyen a vezérnek leveles szint csináltak, Zenuholmu-nak (Szihalom) nevezték s táboruk az Ustoros vizétől Pourozlou (Poroszló) váráig terjedt. Innen megindulva a Zogea (Zagyva) vizéig jövének és tábort ütének azon folyó partján a Tiszától a Mátra erdejéig... Akkor Árpád vezér a Mátra erdejében egy földet adott Edu-nak és Edumen-nek, ahol aztán unokájuk, Pata várat épített, kiknek a nemzetségéből származott sok idők múltával Sámuel király, kit kegyességéért Obának neveznek vala”
Anonymus történetéből a fennmaradt oklevelek szerint annyi bizonyos, hogy Patának ebben az időben már voltak birtokrészei a megyében, majd 1234-ben II. András király adományozta az eddig királyi birtoknak számító negyedrészt is az Aba nemzetségbeli Sixtus fiának, Demeternek.
A 12. században már a megyében birtokos Aba nemzetség több tagja is viselte a Pata nevet, melyeknek egyike építhette itt, a Gyöngyöspata fölötti hegyen azt a földdel körülsáncolt lakóházat, melyet idővel a nemzetség tagjai megerősítve Pata várává építettek ki.
Középkor A fennmaradt oklevelek hiteles forrásokként szolgálnak a környék múltjáról: A honfoglaláskor a magyarok az ország területét nemzetségek szerint szállták meg. Kézai Simon krónikájában a magyarok beköltözésekor 108 nemzetséget számolt, minden ősi nemzetségünk külön területen kapott szállásbirtokot, mely szállásbirtokokat a nemzetség tagjai közösen használtak.
Az Árpád-kor vége felé, a 14. században e nemzetségek már nagyon szétszóródtak, szerzett birtokaik mellé már királyi adománybirtokok is társultak. Az egyes nemzetségek ősi fészkét ott találhatjuk meg, ahol a nemzetség tagjai sűrűbben fordulnak elő; ez a terület volt a nemzetség honfoglalás kori birtoka.
Heves megye területén két ilyen központ található. Az egyik Gyöngyös vidéke, a másik a Tisza menti Abád vidéke.
Ezek közül: Gyöngyös környékén egymással szomszédosak az Aba nemzetség Adácsi, Amadé, Aszalay, Csobánka, Debrey, Kompolti, Rédei, Verpeléti ágai. A Tisza mentén pedig az Aba nemzetség Amadé, Csobánka, Gagyi, Kompolti, Verpeléti ágai, melyek bizonyítják, hogy a mai Heves vármegye területén az Aba nemzetség kapta meg szállásbirtokait.
Az Aba nemzetség igazi megalapítójának Aba Sámuel tekinthető, akit ugyancsak itt Gyöngyös mellett, a nemzetség sári monostorában temettek el.
Heves vármegye másik nagyobb birtokteste az Abákon kívül az egri püspökségé volt. Egy 1261-ben kiállított adománylevél szerint az egri püspökségé volt az egri völgy (vallis Agriensis) fölfelé és lefelé, egészen a Tiszáig. Az egri püspökségnek is hatalmas birtokai voltak: Bátony, melyet később Bátorral cseréltek el, Szurdokpüspöki, Gyöngyöspüspöki.
A vármegye területén királyi birtok volt a Hevesi vár tartozékaival együtt, melyből később a királyok sok birtokrészt eladományoztak az Aba nemzetség tagjainak és az egri püspökségnek is.
Az ősi birtokviszonyokból az ország újjászervezése Szent István király idejére esett, és királyi birtokok szerint történt.
A 11. században egy-egy királyi várhoz (civitas) tartozó uradalom a rajtuk élő várnépekkel együtt alkotta az egykori megyét, melyet először zsupánságnak, később a 13. században ispánságnak, várispánságnak neveztek. bélyegkép|323x323px|A siroki vár Mivel a hevesi várbirtok kicsi volt, ezért az ispánság északabbra költözött. Eleinte az abaújmegyei Forróra, majd a Képes krónika szerint az Aba Sámuel által épített Újvárra (Novo Castro), végül Hevesújvárra költözött. A fennmaradt oklevelek Abaújvárat 1243-tól, Hevest 1248-tól említik. A várispánságok a 13. század végére, 14. század elejére felbomlottak, s helyükben a régi királyi várispánságoktól elütő vármegyék keletkeztek, s ezek legnevezetesebb intézménye a szolgabíróság lett, melyet már a vármegyék közössége választott meg.
Heves vármegyében a gyűléseket eleinte a királyt helyettesítő nádor hívta össze Szihalmon, majd a nádori gyűlésekből fejlődött ki a vármegyei gyűlés.
A vármegyében a vármegye gyűléseinek székhelyeiről is maradtak fenn írásos adatok: 1345-ben Kompoltról, majd 1424-ben Verpelétről.
A 14. század elejére tehetően megalakult vármegye neve Hevesújvármegye lett, mely a régi várispánságokból és tartozékaikból alakult ki, és melynek előkelőbb részét a vármegye területén letelepedett törzsökös és birtokos nemesek alkották. Ilyen ősi nemzetségek voltak az Aba-, Rátót-, Szalók-, Tomaj-, Apocz-, Baksa-, Bék-, míg a vármegyében birtokos nemzetségek a Bél-, Kacsics-, Miskolcz-, Sártiván-Vecse nemzetség.
A 16. században török hódoltság alá került Szolnok és annak térsége, így annak magyar közigazgatását összevonták Hevessel, így létrehozva Heves és Külső-Szolnok vármegyét. Ez fennállt egészen az 1876-os megyerendezésig, amikor Heves vármegye ismét önálló lett. bélyegkép|285x285px|Eger katedrálisa
Közigazgatási beosztás 1950–1990 között Járások 1950–1983 között Az 1950-es megyerendezés előtt Heves vármegyéhez hat járás tartozott (Egri, Gyöngyösi, Hatvani, Hevesi, Pétervásári és Tiszafüredi). A megyerendezéskor a Tiszafüredi járást Szolnok megyéhez csatolták, visszamaradt részét viszont kiegészítették néhány községgel a Borsod-Gömör megyétől ide csatoltak közül és az Egri járásból, új Füzesabonyi járást szervezve. Így az új megyében 1950. február 1-jétől továbbra is hat járás volt (Egri, Füzesabonyi, Gyöngyösi, Hatvani, Hevesi és Pétervásári).
Az 1950-es járásrendezés június 1-jén csak annyiban érintette a megyét, hogy egy községet a Füzesabonyi járástól a Hevesi járáshoz csatoltak.
Ezt követően 1983-ig a hatból két járás szűnt meg: a Pétervásári (1966-ban) és a Hatvani (1969-ben). A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez négy járás tartozott (Egri, Füzesabonyi, Gyöngyösi és Hevesi).