Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal közel azonos területű európai ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található. Az európai földrész legnyugatabbra fekvő állama. Északon és keleten egyetlen szárazföldi szomszédjával, Spanyolországgal határos, nyugaton és délen az Atlanti-óceán mossa partjait.
A 15-16. században Portugália létrehozta az első globális tengeri és kereskedelmi birodalmat, amely a világ egyik legnagyobb gazdasági, politikai és katonai hatalmává vált.Melvin Eugene Page, Penny M. Sonnenburg, p. 481 A történelem során mélyreható kulturális, építészeti és nyelvi befolyást hagyott maga után a világon, és ma mintegy 250 millió ember beszéli a portugált.
Ma a területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek (2335 km²) és a Madeira-szigetek (797 km²). Sokáig portugál fennhatóság alá tartozott Makaó, ami 1999-ben került vissza Kínához. Már jóval ez előtt (az 1970-es évek közepén) függetlenné váltak egykori afrikai gyarmatai (Bissau-Guinea, Angola, Mozambik) valamint a Zöld-foki-szigetek.
Portugália egy fejlett ország, magas életszínvonallal. Előkelő helyen áll a demokrácia, a sajtószabadság, a stabilitás, a társadalmi haladás és a jólét terén. Az ENSZ, az Európai Unió, a schengeni övezet, az Európa Tanács (ET), a NATO, az eurózóna, az OECD tagja.
Etimológia Az országot a Douro folyó torkolatánál fekvő Porto városról, illetve az egykori Portói Grófságról (Condado de Portugal) nevezték el.
A „portugál” szó a római-kelta Portus Cale helynévből származik. A „portus” szó kikötőt jelent, a „cale” a legelfogadottabb magyarázat szerint egy helyi kelta népcsoport nevéből eredt, azaz a név jelentése a „kelták kikötője” lehetett.
Földrajz
bélyegkép|jobbra|180px|Portugália domborzati térképe Domborzat Portugália a Pireneusi-félsziget 1/6 részét foglalja el. Az ország területét a Tejo és a Douro folyó három részre osztja. Az északi rész völgyekkel tagolt felföld, aminek magassága csak helyenként éri el az 1500 m-t, éghajlatában az óceáni jelleg dominál.
A Douro és Tejo közötti középső rész magasabb (csaknem 2000 m-ig), hegyvidéki jellegű. A Közép-Portugáliai hegyvidék legmagasabb vonulata a Portugál-választóhegység (Serra da Estrela), aminek folytatása Spanyolországban a Kasztíliai-választóhegység. Itt van a kontinentális Portugália legmagasabb pontja, az 1993 méter magas Pico Torre.
A Tejótól dél felé fekvő országrész alföld, illetve fennsík; a partvidéken homokos és sziklás szakaszok váltakoznak. Dél-Portugália két nagy tájegysége az Alentejo (nagyjából 400 m magas, folyókkal szabdalt tönkfelszín) és az Algarve (a spanyolországi Sierra Morena folytatása).
Vízrajz Portugália vízrajzának fő jellemzője, hogy a terep a félsziget középső részéről a tengerpart felé lejt; ezért a jelentősebb vízfolyások Spanyolországban erednek, és nagyjából nyugat felé folynak. A legnagyobb folyók a Tejo, a Douro és a Guadiana – a Douro vízhozama a legnagyobb, viszont a Tejo vízgyűjtő területe öleli fel az ország területének 40%-át (Douro: 21%). Északon a Minho, északkeleten a Douro egy-egy szakaszon Portugália és Spanyolország természetes határa. A legnagyobb, Portugáliában eredő folyó a Coimbra városán átfolyó Mondego.
Éghajlat
Portugália éghajlata a Köppen-Geiger osztályozáson mediterrán, az északi partvidéken annak hűvös nyarú változatával találkozunk, az ország nagyobb részén azonban a meleg vagy forró nyarú változat alakult ki. Az éves középhőmérséklet északon 15 °C, a déli partvidéken azonban már 18 °C. A csapadék északon több, mint délen; az évi 2500 mm csapadék nagyrészt télen hullik le. A Tejótól délre az évi csapadék már csak 500–700 mm, sőt a déli Algarve tartományban csak 450 mm. A tengerpartról az ország belseje felé haladva erősödik az éghajlat kontinentális jellege: egyre kevesebb a csapadék, nő mind a napi, mind a szezonális hőingás.
Növény- és állatvilág bélyeg|220px|Paratölgy Az éghajlat változékonysága miatt nagyon gazdag a növényvilág. Az egész évben nedves északi területeken tölgyesek és bükkösök nőnek; ezeket a kontinentális részeken molyhos tölgyesek, a tengerparti sávban, Közép-Portugáliában tengerparti fenyő és eukaliptusz erdők, délnyugaton pedig mandulafenyő és paratölgy váltja fel.
2011-ben az ország közel 38%-a erdő (4,61% – kocsánytalan tölgy, 4,11% – paratölgy, 5% – pinea liget), 6%-a rét és legelő.
Észak jellemző fái: a fekete- és a paratölgy, a gesztenye, a nyírfák, a jávorfák és az eukaliptusz. Aljnövényzetükben sok a sünzanót, a páfrány és a hanga.
A Tejótól délre para- és örökzöld tölgyerdők nőnek. Jellemzőek a citrusok, a mandula- és tengerifenyő, a datolyapálma valamint az Amerikából honosult agávé és opuntia sövények. Az aljnövényzetben bodorrózsa, kakukkfű, levendula és rozmaring nő.
Portugália állatvilága hasonlít Európa többi országáéhoz. Jellemző a vadkecske és a petymeg. Az északi részen védett faj a vadkecske, a szarvas, a vaddisznó, a borz, a vidra, a menyét és a rétisas. Az ország déli részén egy-két mérgeskígyó faj is előfordul. A tengerben körülbelül 200 halfaj él. A halászok hálójába rendszerint kardhal, szardínia, aranydurbincs, makrahal vagy tonhal akad, de vadásznak errefelé ámbráscetekre is.
A tengerben élnek még osztrigák és egyéb kagylók, homárok, languszták és egyéb rákok, csigák stb. is.
Környezetvédelem Portugália természetvédelmi területei: 1 nemzeti park (Parque Nacional), 12 természeti park (Parque Natural), 9 természetvédelmi terület (Reserva Natural), 5 természeti emlék (Monumento Natural), 7 tájvédelmi körzet (Paisagem Protegida).
Nemzeti Park Az egyetlen nemzeti park a Peneda-Gerês Nemzeti Park (Parque Nacional da Peneda-Gerês) Portugália északnyugati részén. 1971. május 8-án alapították.
Ezen kívül számtalan természetvédelmi terület található az országban.
Természeti világörökség
A madeirai babérlombú erdők az UNESCO által elismert természeti világörökség.
Történelem
A portugál királyság megalakulása előtt bélyeg|200px|Dolmen, megalitikus kultúrák Mora
Portugália őslakóinak az ibéreket tekintjük, akik i. e. 1600 körül vándoroltak ide Észak-Afrikából vagy a Mediterráneum keleti részéből. Az ibérek és az ezer évvel utánuk (az i. e. 7–6. században) bevándorolt kelták keveredéséből alakult ki a terület keltibér lakossága. A luzitánok keltibér törzsét a Római Birodalom csak közel két évszázados (i. e. 194 – i. e. 27) küzdelemben tudta meghódoltatni; a római uralmat véglegesítő Augustus végül róluk nevezte el az itt megszervezett római provinciát Lusitaniának.
A lakosság gyorsan átvette a latin nyelvet, és romanizálódott. A kereszténység az i. sz. 3–4. században kezdett elterjedni.
A provinciát három, a hunok nyomása elől menekülő szövetséges nép (a vandálok, az alánok és a szvébek) számolta fel, 409-ben. Ők 410 és 416 között a Pireneusi-félsziget nyugati, illetve déli partvidékén fejezték be a Nyugatrómai Birodalmon és a Gall Királyságon át vezető, 400-ban, illetve 401-ben kezdett, hosszú hadjáratukat. Letelepedtek, és királyságokat alapítottak (az asdingi és a silingi vandálok külön-külön). Ezek az új államocskák rövid életűeknek bizonyultak: a nyugati gótok nyomásának csak a Szvéb királyság tudott hosszabb ideig (585-ig) ellenállni a jelenlegi Galiciában és a mai Portugália északi részén (a vandálok továbbvándoroltak Észak-Afrikába).
A 6. században a Nyugati Gót Birodalomhoz tartozott. Rekared király alatt (586–601) a római egyházhoz csatlakoztak, és Rekared már a pápa áldásával koronáztatta meg magát. Witiza király (701–710) megpróbálta az addigi választott királyságot örökölhetővé átformálni, de ez a kísérlete a klérus és a nemesség ellenállásán megbukott, és őt magát is megfosztották uralmától. A trónbitorló Roderich ellen a király fiai az arabokat (és berbereket) hívták be. A Tarik ibn Ziyad által vezetett arab sereg 711-ben Jerez de la Frontera mellett legyőzte Roderich csapatait, de Witiza fiai is elestek. Az arabok kihasználták a vizigótok végzetes meggyengülését: megszállták a területet, felszámolták a Vizigót Királyságot, és ők lettek Hispánia urai, akiket idővel móroknak kezdtek nevezni. Államukat annak fővárosáról Córdobai Kalifátusnak nevezték el.
A mórok kiűzése az ezredforduló táján indult meg. 868-ban III. (Nagy) Alfonz, Galicia királya (838–910) a vidéket a móroktól visszahódító hadvezérének, Vímara Peresnek adta a Minho és a Douro folyók közötti területet: ez lett az első portugál grófság, mivel a grófságot legnagyobb városáról, Portucaléról, a mai Portóról hamarosan Condado de Portucalénak kezdték nevezni. A Portugal névalak először egy 938-ban kelt okiratban fordul elő.
A portugál grófok ugyan mindig Galicia, illetve a jogutód Leóni királyság, egy rövid időszakban (1029–1035) Navarra, majd később Kasztília hűbéresei voltak, a gyakorlatban azonban mind önállóbban intézték ügyeiket, és többször is fellázadtak hűbéruruk ellen. A grófság és egyúttal a Vímara-ház 1071-ig maradt fenn. Az első portugál grófság utolsó grófja Nuño Mendes (ur. 1050–1071) lett. Ő 1070-ben fellázadt II. García ellen, de García a pedrosói csatában tönkreverte az ellene lázadó portugál hadakat. Az első portugál grófságot felszámolta; területét Coimbrához csatolta. Még abban az évben Garcíát is legyőzte bátyja, Vitéz Alfonz. Ezzel Galicia, mint önálló állam megszűnt, és vele a portugál területek is Kasztília részévé váltak. A második portugál grófságot Vitéz Alfonz 1093-ban hozta létre; Portugália grófjává Terézia (1170 k. – 1130 k.) lányának férjét, Burgundi Henriket (1070 k. – 1112) tette meg.
A portugál királyság a perszonálunió előtt
A dél-galiciai második portugál grófság megalakításától származtatják trónjukat Portugália királyai, bár a királyságot csak 1143-ban kiáltotta ki I. Alfonz, a második portugál grófság harmadik grófja. Ő 1147-ben visszafoglalta a móroktól és fővárosává tette Lisszabont. Az ország végleges kiterjedését Bolognai Alfonz király alatt, Algarve taifa meghódításával (1249–51) érte el, de uralkodói ezután még sokáig „Portugália és Algarve” királyainak nevezték magukat. Az első portugál rendi gyűlést (cortest) 1256-ban hívták össze. Portugália és Spanyolország mai határát 1267-ben húzták meg, de Kasztília továbbra is állandóan fenyegette a fiatal állam önállóságát.
A portugál tengeri hatalmat Földművelő Dénes király alapozta meg, amikor megszervezte a portugál hadiflottát. Utóda, Bátor Alfonz a költségvetésből aktívan támogatta a földrajzi felfedezéseket – ennek köszönhetően egy portugál–genovai hajóraj fölfedezte a Kanári-szigeteket.
Mivel Kasztília Franciaország szövetségese volt, Portugália Angliával fűzte szorosra kapcsolatait: a két ország 1308-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött. Kapcsolatukat jelentősen erősítette a század végén kitört trónutódlási válság. 1383-ban ugyanis Szép Ferdinánd királlyal férfiágon kihalt a Burgundi-dinasztia. Ferdinándot elvileg legidősebb lánya, I. Beatrix követte a trónon, a gyakorlatban azonban azt férje, I. János kasztíliai király követelte magának. A portugál nemesek Igazságosztó Péter király János nevű törvénytelen fia (Ferdinánd féltestvére) vezetésével felkeltek az idegen uralkodó ellen, és az aljubarrotai csatában (1385) le is győzték. Az új uralkodó János lett, és mivel ő volt az Avis-rend nagymestere, az új királyi ház az Aviz- (avagy Avisi-) dinasztia nevet kapta. I. János hatalmának legitimálása érdekében egyik első intézkedéseként (1386-ban) „örök szövetséget” kötött Angliával, és a Lancaster-házban született Filippa hercegnőt vette feleségül.
A 15. század elején a portugál királyok stabilizálták az ország államrendjét, megszilárdították hatalmukat. A tengerhajózás fejlődésének eredményeként Portugália lett Európa legjelentősebb gyarmatosító hatalma.
1494-ben Portugália és Spanyolország a tordesillasi szerződésben megállapodott a világ felosztásáról. A 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki és lakatlan szigetcsoportokat telepített be. A portugál világhatalom kiépítésének lépései: