A 2011-es női sakkvilágbajnokság párosmérkőzése 2011. november 13–30. között Albániában, Tiranában került megrendezésre. A regnáló világbajnok kínai Hou Ji-fan a Grand Prix sorozatot is megnyerte, ezért kihívója a 2009–2011-es Grand Prix sorozat 2. helyezettje, az indiai Kónéru Hanpi volt. A világbajnok megvédte címét, miután a 10 játszmásra tervezett párosmérkőzésen 5,5–2,5 arányú győzelmet aratott.

A Grand Prix sorozat

2010 óta évente rendezik meg a sakkvilágbajnokságot. Páros években a kontinensbajnokságokról és a zónaversenyekről továbbjutó, valamint az Élő-pontszám szerinti 64 legerősebb játékos között kieséses rendszerű párosmérkőzések sorozata után dől el a világbajnoki cím sorsa. Páratlan években a világbajnok kihívója az a játékos, aki a hat versenyből álló Grand Prix sorozatot megnyeri.

A Grand Prix sorozatban résztvevő 18 játékos kiválasztása különböző módokon történhet, de mindenképpen a világ 18 legerősebb játékosa vesz részt a küzdelmekben, beleértve a regnáló világbajnokot is. A Grand Prix sorozat egyes versenyein az első helyezett 160, a második 130, a harmadik 110, a negyedik 90 pontot kap, majd további helyezésenként 10-10 ponttal kevesebbet. Holtverseny esetén a megfelelő helyezésekért járó pontszámot összeadják, és elosztják a holtversenyben álló versenyzők között.

A 2009–2011-es Grand Prix sorozat résztvevői A 2009–2011-es Grand Prix sorozatra az alábbiak kaptak meghívást: a 2010-es női sakkvilágbajnokság világbajnokjelölti versenyének két döntőse; a 2007. október és 2008. október közötti átlagos Élő-pontszám szerinti hat legerősebb játékos; a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke által kijelölt két játékos a világranglista első 40 helyezettje közül; minden versenyen a szervezők által kijelölt egy játékos, akinek legalább 2300 Élő-pontja van.

A meghívott versenyzők között szerepelt Élő-pontszámuk alapján Polgár Judit és Polgár Zsuzsa is, ők azonban visszamondták a részvételt. Polgár Judit egyszer sem vett részt a női világbajnokság küzdelmeiben, és ehhez ezúttal is tartotta magát; Polgár Zsuzsa az 1999-ben tőle adminisztratív eszközökkel elvett világbajnoki cím miatt nem indult. A meghívás ellenére nem vett részt a Grand Prix sorozaton Alekszandra Kosztyenyuk exvilágbajnok sem.

A Grand Prix sorozat versenyei A 2009–2011-es Grand Prix sorozat versenyei az alábbi helyszíneken zajlottak: Isztambul (Törökország), 2009. március 7–19. Nanking (Kína), 2009. szeptember 28.–október 10. Nalcsik (Oroszország), 2010. április 26.–május 7. Jermuk (Örményország), 2010. június 24.–július 5. Ulánbátor (Mongólia), 2010. július 30.–augusztus 11. Doha (Katar), 2011. február 23.–március 5.

A Grand Prix versenysorozat eredménye A versenyeken elért eredmények alapján a résztvevők az alábbi pontokat gyűjtötték: Versenyző OrszágIsztambul Nanking Nalcsik Jermuk Ulánbátor Doha Összpont Hou Ji-fan 410 Kónéru Hanpi 398 Nana Dzagnidze 390 Tatyjana Koszinceva 383 Elina Danielian 358 Csao Hszüe 293 Hszü Jü-hua 275 Marie Sebag 270 Antoaneta Sztefanova 268 Pia Cramling 245 Lilit Mkrtchian 213 Maia Csiburdanidze 195 Batkhuyag Munguntuul 175 Sen Jang 160 Csu Csen 145 Martha Fierro 120 Kovanova Baira 100 Csü Ven-csün 80 Betul Cemre Yildiz 40 Zeinab Mamedjarova 25

A Grand Prix versenysorozat játszmái A 2009–2011 női Grand Prix versenysorozat játszmái

A világbajnoki döntő Az egymás elleni eredmények A mérkőző felek egymás elleni eredményei a világbajnoki döntő előtt Hou Ji-fan előnyét mutatták, a 16 játszmából 8-at nyert, 6 végződött döntetlenül, és csak kettőt vesztett el. Hou Ji-fanDöntetlenKónéru HanpiÖsszesenHou Ji-fan (világossal) – Kónéru Hanpi (sötéttel) 5 2 0 7Kónéru Hanpi (világossal) – Hou Ji-fan (sötéttel) 3 4 2 9Összesen86216

A világranglistán Kónéru Hanpi ebben az időben a 2., Hou Ji-fan a 3. helyen állt Polgár Judit mögött.

A döntő szabályai Az előzetes szabályok szerint a párosmérkőzésen 10 játszmára kerül sor a hagyományos időellenőrzés szabályai szerint, azaz 90 perc áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidővel.

Amennyiben a mérkőzés a 10 játszma alatt nem dől el, akkor a rájátszásra az alábbi szabályok szerint kerül sor: További egyenlőség esetén 4 rapidjátszma 25–25 perc játékidővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel; Ha még mindig egyenlő, akkor 2 villámjátszma 5–5 perc játékidővel és lépésenként 3 másodperc többletidővel; Ha még ekkor sem dőlt el, akkor 1 armageddonjáték, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc áll rendelkezésére, és döntetlen esetén a sötéttel játszó számít győztesnek.

A világbajnoki döntő eredménye A döntő 3. játszmájában Hou Ji-fan szerzett vezetést, majd a 6. és 7. játszmát is megnyerte, ezzel alakítva ki az 5,5–2,5 arányú végeredményt, amely számára a világbajnoki cím megvédését jelentette.

{| class="wikitable" style="text-align:center" |+Női sakkvilágbajnokság döntője (2011) |- ! Versenyző!!Ország!! Élő-p. !! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! 5 !! 6 !! 7!! 8 !! Pont |- | align=left | Kónéru Hanpi ||||2600 | ½ |style="background:black; color:white"| ½ | 0 |style="background:black; color:white"| ½ |style="background:black; color:white"| ½ | 0 |style="background:black; color:white"| 0 | ½ | 2½ |- | align=left | Hou Ji-fan||||2578 |style="background:black; color:white"| ½ | ½ |style="background:black; color:white"| 1 | ½ | ½ |style="background:black; color:white"| 1 | 1 |style="background:black; color:white"| ½ | 5½

A világbajnoki döntő játszmái A 2011. évi Kónéru Hanpi–Hou Ji-fan női sakkvilágbajnoki döntő 8 játszmája

Jegyzetek

Források World Chess Championship (Women) 2009-2010 FIDE Women’s Grand Prix World Chess Championship (Women) 2011 Hou Yifan – Koneru Title Match Campeonato Mundo femenino Tirana 2011

További információk ChessBase hírek, riportok fényképekkel

Kategória:Sakkvilágbajnokságok női világbajnokság