A 2008-as női sakkvilágbajnokság 2008. augusztus 28.–szeptember 18. között Oroszországban, a dél-kaukázusi Nalcsikban került megrendezésre. A versenyt ezúttal is kieséses (knock out) rendszerben bonyolították le, amelyen a regnáló világbajnoknak is részt kellett vennie címe megvédéséhez. A világbajnok kínai Hszü Jü-hua már a második körben kiesett, így új világbajnok avatására került sor. Ezúttal egy orosz versenyző, Alekszandra Kosztyenyuk szerezte meg a címet, miután a döntőben 2,5–1,5 arányban legyőzte az akkor még csak 14 éves, későbbi világbajnok kínai Hou Ji-fant.
A verseny résztvevői A versenyre az előző világbajnokság, a kontinensbajnokságok és a zónaversenyek eredményei, valamint az Élő-pontszám alapján lehetett kvalifikációt szerezni.
A versenyen ezúttal először már Magyarország képviseletében vett részt a vietnámi–magyar kettős állampolgár Hoang Thanh Trang, aki kiválóan szerepelt, és csak a 3. körben esett ki a világranglistán Polgár Judit mögött 2. helyet elfoglaló, későbbi elődöntős Kónéru Hanpi ellen elszenvedett veresége következtében.
A verseny főbírója Verőci Zsuzsa volt.
A Top20 játékosok közül nem vett részt a versenyen Polgár Judit, a női világranglista 1. helyezettje, aki az abszolút világranglistán ekkor a 22. helyet foglalta el, és aki a pályafutása során egyszer sem vett részt a női világbajnokságért folyó küzdelemsorozatban, így ezúttal sem; valamint az exvilágbajnok Hszie Csün, aki 2005 óta majdnem teljesen visszavonult, mindössze négy értékelés alá eső játszmát játszott az előző 3 évben. A világranglista első húsz helyezettje közül előre bejelentetten hiányzott még az ukrán Katyerina Lahno (12.), az exvilágbajnok kínai-katari Csu Csen (15.) és az örmény Elina Danielian.
A kaukázusi térség politikai helyzete miatt összesen még 11 – egyébként kvalifikációt szerzett és a rajtlistán szereplő – versenyző lépett vissza a küzdelmektől. Hat grúz játékos: az exvilágbajnok Maia Csiburdanidze, Lela Javakhishvili, Maia Lomineishvili, Nino Khurtsidze, Sopiko Khukhashvili és Sopio Gvetadze, valamint Marie Sebag (Franciaország), Irina Krush (Amerikai Egyesült Államok), Jekatyerina Korbut (Oroszország), Tea Bosboom-Lanchava (Hollandia) és Karen Zapata (Peru).
A verseny politikai előzménye A dél-oszétiai háború miatti tiltakozásként a világbajnokságra kvalifikációt nyert hat grúz versenyző, köztük az exvilágbajnok Csiburdanidze nyílt levélben fordult a szervezőkhöz, hogy a háborús veszély miatt változtassák meg a helyszínt. Kirszan Iljumzsinov a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke a kérést elutasította. Válaszul a Grúz Sakkszövetség nyílt levélben ismertette azt, hogy országában az orosz hadsereg behatolása miatt hadiállapot van, és nem látják biztosítottnak versenyzőik épségét orosz területen, ezért a világbajnokságra kvalifikációt nyert grúz versenyzők, köztük Maia Csiburdanidze exvilágbajnok nem vesznek részt a világbajnoki küzdelmekben. Biztonsági vagy politikai okokból velük együtt összesen 11 versenyző lépett vissza a küzdelmektől, köztük orosz, amerikai, francia, holland és perui sakkozónők.
A verseny rajtlistája A rajtlista sorrendje a 2008. júliusi Élő-pontszám alapján lett meghatározva, kivéve az 1-es rajtszámot, amelyet a regnáló világbajnok számára tartottak fenn.
A minősítés rövidítései: GM=nemzetközi nagymester, IM=nemzetközi mester, WGM=női nemzetközi nagymester, WIM=női nemzetközi mester. WFM=női FIDE-mester.
, 2483, GM , 2622, GM , 2557, WGM , 2550, GM , 2544, GM , 2529, GM , 2522, GM , 2511, IM , 2510, GM , 2508, IM , 2504, IM , 2499, WGM , 2489, WGM , 2489, GM , 2487, GM , 2481, IM , 2476, IM , 2473, IM , 2470, IM , 2468, IM , 2461, IM , 2461, IM , 2460, IM , 2459, IM , 2446, IM , 2445, WGM , 2436, IM , 2432, IM , 2423, IM , 2417, IM , 2414, IM , 2413, IM
, 2412, IM , 2408, IM , 2406, WGM , 2389 , 2387 , 2383, IM , 2374, IM , 2358, IM , 2355, IM , 2354, WGM , 2350, WGM , 2345, WGM , 2344, WGM , 2344, IM , 2337, WGM , 2325, WGM , 2324, WGM , 2323, WGM , 2323, WGM , 2321, WGM , 2308, WGM , 2281, WGM , 2271, WGM , 2269, WIM , 2242 , 2231, WIM , 2211, WFM , 2202, WGM , 2180, WIM , 2007, WGM , 1959, WIM , 1895, WIM
A verseny szabályai Minden összesorsolt pár két játszmát játszott két nap alatt a klasszikus időmérés szabályai szerint, melynek során 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és további 30 percet kaptak a 41. lépésnél. Egyenlőség esetén a következő nap került sor a holtverseny eldöntésére, az alábbiak szerint: Két rapidjátszma (25 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként); További egyenlőség esetén újabb két rapidjátszma (10 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként); Ha még mindig egyenlő az állás, két villámjátszma (5 perc és 3 másodperc többletidő lépésenként); Ha ezek után is egyenlő, akkor egy armageddonjáték, amelyben döntetlen esetén a sötéttel játszó számított győztesnek.
A döntő fentiektől annyiban tért el, hogy négy játszmásra volt tervezve, pontegyenlőség esetén a holtverseny első eldöntésére négy rapidjátszmát terveztek.
A verseny lefolyása
(Rövidítés: jn.= játék nélkül; a visszalépett versenyzők ellenfelei játék nélkül jutottak tovább)
A világbajnoki döntő A döntőben Kosztyenyuk sötéttel megnyerte Hou Ji-fan ellen az első játszmát, a következő háromban tartotta a döntetlent, így megszerezte a világbajnoki címet.
{| class="wikitable" style="text-align:center" |+Női sakkvilágbajnokság döntője (2008) |- ! Versenyző!!Ország!! Élő-p. !! 1 !! 2 !! 3 !! 4 !! Pont |- | align=left | Alekszandra Kosztyenyuk||||2510 | style="background:black; color:white"| 1 || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ || 2½ |- | align=left | Hou Ji-fan||||2557 | 0 ||style="background:black; color:white"| ½ || ½ ||style="background:black; color:white"| ½ || 1½
A világbajnokság játszmái A 2008. évi női sakkvilágbajnokság 144 játszmája
Jegyzetek
Források A 2008-as női sakkvilágbajnokság hivatalos honlapja World Chess Championship (Women) 2008 FIDE Knockout Matches Campeonato Mundo femenino Nalchik 2008
További információk ChessBase hírek, riportok fényképekkel Élő beszámoló verseny nyitónapjáról FIDE tájékoztató a versenyről
Kategória:Sakkvilágbajnokságok világbajnokság