Az Erőltetett menet Radnóti Miklós költeménye, utolsó előtti verse. 1944. szeptember 15-én írta a bori lágerben, amikor erőltetett menetben haladtak Győr felé. Bemutatja a hadifoglyok – köztük a zsidók – szenvedéseit és erőszakos haláluk körülményeit, illetve a reményt is.

Keletkezés A munkatábor foglyai állandóan a kétségbeesés és a remény végletei között hányódtak. Ez a lelkiállapot jelenik meg az Erőltetett menetben is (1944 szeptember 15.). A vers 13-14 szótagos ún. „nibelungizált alexandrinokból” áll. Radnóti itt is egy sok évszázados, középkori sorfajt használ: Walther von der Vogelweide (kb. 1170–1230) ugyanilyen formában írta Ó jaj, hogy eltűnt minden... kezdetű elégiáját (a verset Radnóti is lefordította). A jambikus lejtésű sor közepén kihagyással is hangsúlyozott, erőteljes sormetszet található. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok tartalmi mondanivalót hordoznak: az el-elbukó, majd feltápászkodó foglyok menetét érzékeltetik.

A költemény drámai feszültségű párbeszéd, belső vita: a költő két énje kerül egymással szembe. Az egyik én még reménykedik, s az élet makacs folytatása érdekében „fölkél és újra lépked”, a másik inkább ottmaradna az árok szélén, s várná a szenvedésektől megváltó halált.

Elemzés

Felépítés

A vers négy mondatból áll:

Az elsőben a józan, keserű bölcsesség, a kiábrándult pesszimizmus szólal meg: értelmetlen, „bolond” dolog tovább is ragaszkodni az élethez, az összeesés után újra vonszolni a vándorló fájdalmat. Ehhez a biztatást a hazaváró asszony és „egy bölcsebb, szép halál” hamis illúziója adja. A második szerkezeti egységben (mondatban) a végletes kétségbeesés szétrombolja a reménykedés érveit: a vers szétbombázott otthonokat láttat, mindent átszövő félelmet, védtelenséget, kiszolgáltatottságot érzékeltet: nincs már hová hazatérni. A harmadik mondat a vers érzelmi, hangulati fordulópontja: a nyers, durva valóságot az álmokat szövő ábrándozás váltja fel. Az egyes szám első személyében megszólaló énben felébred az irreális remény, a feltételes mellékmondatok tétova bizonytalanságában apró részképekből áll össze a béke, a vágyott otthon vonzó idillje. A hazatérés ábrándja impresszionista képsort teremt, s a lelassult idő nyugalmában békésen szemlélődik a képzelet. Felidézi a nyárvégi, őszi kertet, a szilvalekvárfőzés családias hangulatát, a szerető hitves törékeny alakját, a pihentető csöndet. Az igék mozdulatlanságot (hűl, napozna, várna) vagy alig észlelhető mozgást (ringnának, írna) érzékeltetnek, s festői és zenei elemek (szinesztéziák, halk alliterációk, megszemélyesítések) teszik kifejezővé a szöveget. – Az ész persze tudja, hogy mindez nem létezik már, csupán az önámító fantázia vágyálmaiban született újjá. A harmadik mondat logikailag nem zárul le (vessző, gondolatjel): a mellékmondatok mellől hiányzik a befejező főmondat. A negyedik, záró egységben egy felkiáltásszerű kérdő mondat („de hisz lehet talán még?”) jelzi a csüggedésen végül is diadalmaskodó elszántságot. A kétségbeesett, észszerűtlen remény most a telihold épségébe kapaszkodik: mindent mégsem rombolt szét a háború, hiszen „a hold ma oly kerek!” – Az utolsó sor már a túlélés határozott szándékát sugározza, s a pesszimista én azonosul a reménykedő „bolonddal”.

A vers szövege Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván     fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként     mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul,     mint akit szárny emel, s hiába hívja árok,     maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem?     még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony     s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor,     mert ott az otthonok fölött régóta már csak     a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal,     eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos     a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan     a lassú délelőtt, – de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Források Radnóti Miklós: Erőltetett menet Erőltetett menet, verselemzés

További információk „Erőltetett menet”, online Radnóti Miklós: Erőltetett menet, előadja Gáti József (YOUTUBE)

Kapcsolódó szócikkek Radnóti Miklós Holokauszt Impresszionizmus

Kategória:Zsidó irodalom Irodalom Kategória:Radnóti Miklós Kategória:Magyar versek Kategória:Holokauszt Magyarországon