Ágoston Péter (Eger, 1990. február 22. –) magyar színész.

Életpályája Édesapja Ágoston Ottó, ütőtanár az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában, édesanyja Ágostonné Kugler Zsuzsanna, magyar és ének-zene szakos tanárnő a Tinódi Sebestyén Általános Iskolában. A zenész-pedagógus szülők sokat játszottak az egri színházban. Nővére Katalin is énekes színésznő, Boglárka ügyész, bátyja, Gergely pedig sales manager.Ágoston Katalin Viva la Musical! (hozzáférés: 2014. szeptember 23.) Pályáját gyerekszínészként kezdte az egri Gárdonyi Géza Színházban, tizenkét évesen, a Béres Attila rendezte Valahol Európában című musicalben. Ekkor döntötte el, hogy ezen a pályán akar maradni és kezdett el dolgozni Venczel Valentin egri amatőr társulatában is. Ezután folyamatosan játszott 2008-ig Egerben, amikor is fölvették Budapesten az egyetemre. A színház mellett ifjúsági magazint készített a tévében két barátjával, Szőts Orsolyával és Ivanics Tamással – akik szintén színészek lettek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2013-ban végzett Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Gyakorlatát a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Vígszínházban, a Bárka Színházban és a Kolibri Színházban végezte. Ezután a debreceni Csokonai Nemzeti Színházhoz szerződött. 2014 augusztusától volt a Pesti Magyar Színház tagja. 2018-tól szabadúszó volt."A Főnix Rend lovagja" - Szabadúszó lesz Ágoston Péter , színház.org - 2018. június 13. 2020-2021 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 2022-től a Zenthe Ferenc Színház színésze.

Megálmodott egy színészekkel készített beszélgetés-sorozatot. Az első huszonegy darab 45-50 perces részt tizennyolc kollégájával 2016 márciusában készítette, a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő osztályának segítségével forgatta le. Az epizódok Takarásban címmel október 13-tól minden héten, csütörtökönként kerültek fel az internetre.Takarásban... - Beszélgetéssorozat indul a Magyar Színház színészeivel, Ágoston Péter, a Magyar Színház színésze különleges videósorozatot készített kollégáival. szinhaz.hu - 2016. október 5. 2018 augusztusában indította el, internetes paródia videósorozatát, Bréking Nyúzz címen. 2020-ban egyik közreműködője volt a Szemenyei János és Horgas Ádám által jegyzett, 169 művész előadásában készült Kis suttogás című karanténdalnak. az Ádám Horgas YouTube-csatornán - 2020. ápr. 3.Megindító dalban kérnek mindenkit: maradj otthon! , feol.hu - 2020. április 4.

Felesége Széles Flóra színésznő.

Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 32.2016. augusztus 23-i lekérdezésSzínházi adattár: Előadások adatbázis Szerző A darab címe Bemutató dátuma S z í n h á z Játszott szerepRadványi Géza, Balázs Béla stb. (filmforgatókönyv), Böhm György, Horváth Péter, Korcsmáros GyörgyValahol Európában2002.Gárdonyi Géza SzínházCsóróJohann Wolfgang von GoetheFaust2006.Gárdonyi Géza SzínházCharles Dickens, Lionel BartOliver!2006.Agria Játékok Liceum Udvar / Gárdonyi Géza SzínházDörzsölt (szerepkettőzés)Willy RussellVértestvérek2007.Gárdonyi Géza SzínházArnold WeskerA konyha2008.Gárdonyi Géza SzínházMangolisDalok a Földről2009.Zsámbéki Színházi BázisGeorge Bernard Shaw, Alan Jay Lerner, Varró DánielMy Fair Lady2010.Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm térBÍÍT2010.Színház- és Filmművészeti Egyetem PadlásRadványi Géza, Balázs Béla stb. (filmforgatókönyv), Böhm György, Horváth Péter, Korcsmáros GyörgyValahol Európában2011.Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm térSzeplősVörösmarty MihályCsongor és Tünde2011.Vígszínház Házi SzínpadBerreh, ördögfi; TudósWilliam ShakespeareMakrancos Kata2012.VígszínházRendőr; Kíséret Baptistánál; Ló; Szamár; Szolgák; DalárdaHorace McCoy, VígszínházA lovakat lelövik ugye?2012.VígszínházBodor FeriFjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Zsótér Sándor, Ungár JúliaAz 1/2 kegyelmű2012.Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry SzínpadAntyip Burdovszkij, a „Pavliscsev fia”Oleg Presznyakov, Vlagyimir PresznyakovPresznyakov-gyakorlatok (Terror)2012.Színház- és Filmművészeti Főiskola IV. éves zenés színművész osztálya Zsámbéki Színházi BázisÖdön von HorváthVasárnap 16:482012.Bárka SzínházFavágóAnton Pavlovics CsehovMedve2012.Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry SzínpadAnton Pavlovics CsehovLeánykérés2012.Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry SzínpadAnton Pavlovics CsehovJubileum2012.Színház- és Filmművészeti Főiskola V. éves színművész osztály Ódry SzínpadGyőri KatalinDelete2013.Kolibri Gyermek- és Ifjúsági SzínházBotiLev Nyikolajevics Tolsztoj, Klim (Volodimir Klimenko)Anna Karenina2013.Bárka SzínházPetrickij főhadnagy; DoktorSzabó MagdaRégimódi történet2013.Csokonai Nemzeti SzínházKálmánkaStanisław WyspiańskiNovemberi éj2013.Csokonai Nemzeti Színház - Víg kamaraszínházGoszchiński; HermészSzophoklészAntigoné2014.Csokonai Nemzeti Színháza Kar tagjaJames Lapine, Galambos AttilaVadregény2014.Magyar SzínházAranyhaj hercegeJeney ZoltánRév Fülöp2014.Magyar SzínházRév Fülöp'Énekelünk...' Francia sanzonok és songok2015.Színház- és Filmművészeti Egyetem - Ódry SzínpadAstrid Lindgren, Tótfalusi IstvánHarisnyás Pippi2015.Magyar SzínházTomiArnold Wesker, Lőrinczy AttilaA konyha2015.Magyar SzínházNicholasCarlo Goldoni, Török TamaraChioggiai csetepaté2015.Magyar SzínházCanocchia, fiatalember, sült tököt árulHoward Lindsay, Russel Crouse, Maria Augusta von Trapp, Oscar Hammerstein, Bátki Mihály, Fábri Péter (dalszöveg), Richard RodgersA muzsika hangja2015.Pesti Magyar SzínházRolf Gruber (szerepkettőzés)Peter Stone, Billy Wilder, I.A.L. Diamond, Robert Thoeren, Bátki Mihály, Miklós Tibor, Jule Styne Bob Merrill, Topolcsányi LauraVan, aki forrón szereti2016.Magyar SzínházÁllásközvetítő; Gengeszter; Skippy.

Jelenleg játszott szerepei Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2018. december 7., 15:27 (CET)

Horányi Juli: Boldogság (2017, Átrium) Zerkovitz Béla, Szilágyi László: Csókos asszony - Ibolya Ede (2017, József Attila Színház - Budapest) Botos Éva (Csehov-adaptáció): csRSnyés (2018, RS9 Színház - Budapest) Tamási Áron: Jégtörő Mátyás - Mátyás (2018, Bartók Kamaraszínház - Dunaújváros)Jégtörő Mátyás , színlap bartokszinhaz.hu (hozzáférés: 2018. december 7.)

Filmes és televíziós szerepei

Aranyélet (2016) Egynyári kaland (2017) Drága örökösök (2019) Keresztanyu (2022) …a szomszéd tehene (2024)

Szinkronszerepei Film / Sorozat / Év Szereplő Színész / SzinkronhangSzemtől szemben (1967)További szereplő (2. magyar változat)???A vámpírok bálja (1967)Nyugaton a helyzet változatlan (1979)Westhaus (3. magyar változat)Colin MayesHalálos játszma 2. (1981)Lewis (3. magyar változat)Roy HoranA tölgy (1991)További szereplő???Életben maradtak (1993)Alberto Artuna (2. magyar változat)Jake CarpenterA behajtók (1999)Morgan (3. magyar változat)Andres ApergisAnya, lánya, unokája (2007)Harlan (2. magyar változat)Garrett HedlundMargaret (2011)További szereplő???Apa ég! (2012)Han Solo Berger / Todd Peterson (2. magyar változat)Andy SambergBársonyos hullámok (2013)További szereplő???Hello, Carter (2013)Menőkor (2013)Justin Havens Evan AdrianA kiskutya fülű 2. (2014)További szereplő???Altatódal (2014)Steven LavipourRobert BougeRock Csont (2016)SteveMatthew W. Taylor (hangja)Stranger Things (2016-)Steve HarringtonJoe KeerySzenilla nyomában (2016)Alex???Star Wars IX. rész – A Skywalker kora (2019)Rey apjaBilly HowleA Sötét Kristály – Az ellenállás kora (2019)Rian Taron Egerton (hangja)Szexoktatás (2019-2023)CharlieDominic ApplewhiteVolt egyszer egy... Hollywood (2019)Bruce LeeMike MohDes (2020)JonesAlex BhatKegyetlen város (2019) Nedim Karaçay Berker Güven Nagy Katalin – A kezdetek (2020-2023) Péter cár Nicholas HoultLoki (2021-2023)MartinJosh FademHupikék törpikék 2021(2021-)TörpupákAntoine SchoumskyMortal Kombat (2021)Kung LaoMax A Mandalóri (2022) Caben Asif Ali Star Wars: A Rossz Osztag (2023) Grotton kormányzó Max MittelmanBarátnőt felveszünk (2023) Jody Kyle MooneyA három nővér (2022-2024) Somer Korman Berker GüvenAlma és Hagyma (2018-) Alma George GendiGolden Kamuy (2024) Noma Naoaki Aoki KenÁlomlista (2025) Finn Michael Rowland

Díjai és kitüntetései

Főnix-díj (2018)

Megjegyzések

Hivatkozások

Források Pesti Magyar Színház honlapja Ágoston Péter Színházi Adattár Márton Imola: Minél többet dolgozni – interjú Ágoston Péterrel , Csokonai Nemzeti Színház - 2013. december 18. Nyulassy Attila, Ugrai István, Zsedényi Balázs: Ágoston Péter: Két Valahol Európában között - 2013. július 6.

További információk

7óra7 Ágoston Péter Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára Ágoston Péter Doma Petra: Ágoston Péter: "Kincs van a kezünkben”, fidelio.hu - 2013. április 26. Takarásban - Ágoston Péter színész beszélgetései a Magyar Színház társulatának tagjaival lejátszólista a Pesti Magyar Színház YouTube-csatornáján - 2016. március

Kategória:Magyar színészek Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Egriek Kategória:Főnix díjasok