bélyeg|260px|Bársony Dóra sírja a Kozma utcai izraelita temetőben Bársony Dóra, Bársony Dorottya (1912-ig Bader Dóra Osva, férjezett neve Himmler Tiborné) magyar opera-énekesnő (mezzoszoprán, alt). Legnagyobb sikereit a komikus alt szerepkörben aratta. Öccse Bársony Lajos operaénekes volt.

Bársony Erzsi színésznő, műfordító édesanyja, Vázsonyi Vilmos politikus, miniszter unokahúga.

Élete Báder Jakab (1857–1927) magánzó és Weiszfeld Szidónia (1859–1919) gyermekeként született. Édesapja vegyeskereskedő, majd hivatalnok volt, édesanyja Vázsonyi Vilmos nővére. Szülei ellenzésére lépett előadói pályára. A Zeneakadémia 1910-es elvégzését követően próbaénekléssel került az Operaházba. 1911 januárjától ösztöndíjas volt, május 28-án debütált a Pillangókisasszony Szuzukijaként. 1912. július 1-jén kapta meg a rendes tag címet.

Első nagy feltűnést keltő szerepe Bizet Carmenje volt 1916 elején.Uj Carmen = Színházi Élet V. évf. 5. szám. (1916. január 30.–február 6.) 17–18. l. Évente száznál több előadásban lépett fel, az „örökös tag” címet is megkapta, de 1939-ben a második zsidótörvény miatt őt is eltávolították, utoljára május 18-án lépett fel. Ezután csak az OMIKE Művészakció keretében szerepelhetett. 1945-ben térhetett vissza az Operába, egyetlen előadáson énekelt még visszavonulásáig, 1947. március 30-án.Tíz kép - A Kozma utcai temető = Caruso blog 2015. november 1.

Sírja a Kozma utcai izraelita temetőben található [1/A–2–25].

Pályája elején főként drámai mezzoszopránként lépett színpadra, idősödvén áttért a komikus alt szerepkörre. Több operettben is fellépett, és hangverseny-énekesnőként is működött.

Testvére, Bársony Lajos dr. (Budapest, 1892. január 11. – ?) előbb középiskolai tanár, majd szintén operaénekes (bariton) volt.

Szerepei

Eugen d’Albert: Hegyek alján – Rosalia Georges Bizet: Carmen — címszerep Buttykay Ákos: Hamupipőke — Petronella; Ludmilla Pjotr Iljics Csajkovszkij: Jevgenyij Anyegin — Filipjevna Isidore de Lara: A fehér vitorlás – Stuona kisasszony Léo Delibes: Lakmé — Mistress Bentson Gaetano Donizetti: A csengő – Rosa Erkel Ferenc: Bánk bán — Gertrud Esterházy Ferenc: A szerelmes levél – Háziasszony Christoph Willibald Gluck: A rászedett kádi — Omega Charles Gounod: Faust – Marthe Schwertlein Paul Hindemith: Oda-vissza – Emma néni Hubay Jenő: Karenina Anna – Matróna Engelbert Humperdinck: Jancsi és Juliska – A boszorkány; Gertrud; Altató manó Kacsóh Pongrác: János vitéz – Iluska mostohája Wilhelm Kienzl: A bibliás ember – Magdolna Kósa György: Az két lovagok – A duenna Lehár Ferenc: A hercegkisasszony – Gwendoline Ruggero Leoncavallo: Zazà – Anaide Xavier Leroux: A csavargó – Catherine Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Lucia Giacomo Meyerbeer: Észak csillaga – Jekimovna Carl Millöcker: A koldusdiák – Nowalska Palmatica grófnő Claudio Monteverdi–Ottorino Respighi: Orfeusz – Negyedik pásztor Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro lakodalma – Marcellina Mozart: A varázsfuvola – Harmadik hölgy; Harmadik gyermek Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Borisz Godunov – Kszenyija dajkája Otto Nicolai: A windsori víg nő – Reichné Jacques Offenbach: Hoffmann meséi — Miklós; Antonia anyjának hangja Poldini Ede: Farsangi lakodalom — Bükkyné Giacomo Puccini: Pillangókisasszony — Szuzuki Puccini: A Nyugat lánya – Wowkle Puccini: A köpeny – „Szarka néni” Puccini: Angelica nővér – Apátnő Puccini: Gianni Schicchi – Zita anyó Rékai Nándor: György barát – Beatrice Rékai Nándor: A nagyidai cigányok – Rasdi Gioachino Rossini: A sevillai borbély — Berta Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila — Delila Franz Schubert: Cselre cselt – Marie Bedřich Smetana: Az eladott menyasszony – Ludmilla Ifj. Johann Strauss: A denevér – Orlovsky gróf Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró — Czipra Richard Strauss: Salome – Apród Richard Strauss: Az egyiptomi Heléna – Negyedik tündér Arthur Sullivan: A mikádó — Katisha Franz von Suppé: Boccaccio — Giovanni Boccaccio; Isabella Szabados Béla: Fanni – Mademoiselle Bruneau Szántó Tivadar: Tájfun – Teréz Giuseppe Verdi: Rigoletto – Maddalena; Giovanna Verdi: Aida – Amneris; Főpapnő Verdi: Otello – Emilia Verdi: Falstaff – Mrs. Quickly Richard Wagner: A bolygó hollandi – Mary Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok — Magdalena Wagner: A Nibelung gyűrűje — Erda; Schwertleite; Roßweise; Első norna Wagner: Parsifal – Első apród; III. viráglány Carl Maria von Weber: Oberon – Puck Ermanno Wolf-Ferrari: A négy házsártos – Margarita Ermanno Wolf-Ferrari: Sly – Kocsmárosné Zádor Jenő: Azra – Nadija Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini – A rabszolgalány

Jegyzetek

Források A Vázsonyi család vázlatos családfája Bársony Dóra az OMIKE oldalán Bársony Dóra a Magyar Állami Operaház adatbázisában Find A Grave Magyar színművészeti lexikon Magyar zsidó lexikon Várnai Péter: Operalexikon. Budapest, 1975. Zeneműkiadó.

További információk Bárosny Dóra magánénekesnő balesete Velencében = Újság 1926. szeptember 2. Gehl Zoltán grafikája Bársony Dóráról (1927)

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Mezzoszopránok Kategória:Altok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1888-ban született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek