André Cayatte (Carcassonne, 1909. február 3. – Párizs, 1989. február 6.) francia filmrendező, forgatókönyvíró.

Életpályája Jogot végzett és ügyvédi diplomát szerzett. Újságíróskodott és regényei jelentek meg. Az 1930-as évek végén mint forgatókönyvíró került a filmhez. 1942–1948 között rövid- és középméretű alkotásokat forgatott. A kezdeti hangkeresés után az 1950-es években talált rá igazi témáira.

Munkássága A törvényszék világa, a jog, az igazság gyakran egymásnak ellentmondó parancsai foglalkoztatták. Kedvelte a bűnügyi történeteket, de nem a hatáskeltés, hanem a társadalombíráló szándék vezette. Számára a bűneset csupán ok volt arra, hogy a felelősség kérdését felvesse. Haladó gondolkodású művész volt. Egyik legemlékezetesebb munkája az Özönvíz előtt (1954). E kíméletlen erkölcsrajzában a nyugati fiatalság bizonyos rétegeinek gyökértelenségét, perspektíva-nélküliségét ábrázolta, és azt a háborús pszichózist ("özönvíz" előtti hangulat), amely ezt tudatosan előidézte. Erőssége az érzékletes légkörteremtés és aprólékos környezetrajz volt.

Filmjei Forgatókönyvíróként Színészbejáró (1938) Asszony az örvényben (1940) Vontatók (1941)Jacques Prévert-tel, Jean Grémillon-nal és Roger Vercel nyomán A fehér teherautó (Le camion blanc) (1943) A hölgyek öröme (Au bonheur des dames) (1943) (filmrendező is) Péter és János (Pierre et Jean) (1943) (filmrendező is) Szerenád a felhőkből (Sérénade aux nuages) (1946) (filmrendező is) Roger la Honte (1946) (filmrendező is) Roger la Honte bosszúja (La revanche de Roger la Honte) (1946) (filmrendező is) Veronai szeretők (1949) (filmrendező is) Elhangzott az ítélet (1950) (filmrendező is) Mindannyian gyilkosok vagyunk (1952) (filmrendező is) Özönvíz előtt (1954) (filmrendező is) A fekete dosszié (1955) (filmrendező is) A tükör két oldala (Le miroir à deux faces) (1958) (filmrendező is) Házasélet I.-II. (1963) (filmrendező is) Pallos és mérleg (Le glaive et la balance) (1963) (filmrendező is) Jean-Marc, avagy a házasélet (1964) (filmrendező is) Csapda Hamupipőkének (Piège pour Cendrillon) (1965) (filmrendező is) A hivatás kockázata (1967) (filmrendező is) Meghalni a szerelemért (1971) (filmrendező is) Nem zörög a haraszt… (1973) (filmrendező is) Ítélet (1974) (filmrendező is) Mindenkinek a maga keresztje (1977) (filmrendező is) Államérdek (1978) (filmrendező is) Les dossiers de l'écran (1980–1983) (filmrendező is) A nagy titok (1989) Tükröm, tükröm (1996)

Filmrendezőként Az ismeretlen énekes (Le chanteur inconnu) (1947) Vissza az életbe (Retour à la vie) (1949)

Díjai velencei Arany Oroszlán díj (1950) Elhangzott az ítélet berlini Arany Medve-díj (1951) Elhangzott az ítélet Zsűri díja (cannes-i fesztivál) (1952) Mindannyian gyilkosok vagyunk velencei Arany Oroszlán díj (1960) Le passage du Rhin berlini Ezüst Medve-díj (1973) Nem zörög a haraszt… Zsűri Nagydíja (Berlini Filmfesztivál) (1973) Nem zörög a haraszt…

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 178.-179. old.

További információk Filmkatalógus.hu

Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Francia forgatókönyvírók Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek