-házbeli a félig legendás -dinasztia 10. uralkodója, aki a hagyomány szerint 16 évig (kb. i. e. 1996-1980) uralkodott.Uralkodásának terjedelmével kapcsolatban ellentmondásos a Bambusz-évkönyvek állítása és a hagyományos kronológiai számítás, az előbbi ugyanis azt állítja, hogy 25 éven át uralkodott.
Származása, családja a dinasztia 9. uralkodójának, Mangnak a fia, aki apja halála után lépett trónra, és lett a -dinasztia 10. uralkodója. A feltehetően i. e. 1980-ban bekövetkezett halála után idősebbik fia, követte a trónon, de fiatalabbik fia is, is uralkodó lett kb. i. e. 1921-ben.
Élete Életéről, akárcsak a legtöbb uralkodónak az életéről meglehetősen kevés információt tartalmaznak a források. A korai történeti művek általában csak szűkszavú, a legfontosabb eseményekre koncentráló, kronologikus felsorolást tartalmaznak. uralkodása idején a Bambusz-évkönyvek szerint a következők történtek:
Trónra lépésére a 辛未 naptári ciklusjelű évben került sor.Lásd az eredeti szövegben: Uralkodása 12. évében a vazallus 殷 herceg, 子亥, miközben a ban 有易 vendégeskedett, gyilkosságot követett el, és elmenekült.Lásd az eredeti szövegben: Uralkodása 16. évében utódja, , grófjával ( 河伯) közösen hadsereggel támadták meg t és megölték a térség urát ( 君), t 綿臣.Lásd az eredeti szövegben: Uralkodása 21. évében a környező barbár törzsek vezetőit megerősítette tisztségeikben.Lásd az eredeti szövegben:
Megjegyzések
Jegyzetek
Irodalom William H. Nienhauser Jr., Ssu-ma Ch'ien, The Grand Scribe's Records, vol. 1, 'The basic annals of pre-Han China', Bloomington [etc.] Indiana University Press 1994. . 6. o.
Kapcsolódó szócikkek Hszia-dinasztia
Kategória:Kínai mitológia Kategória:Hszia-dinasztia