Lukács Kornél (Tata, 1991. szeptember 5. –) magyar autóversenyző. A fiatal versenyző gyermekkorától kezdve bontogatta tehetségét a motorsportokban. Előbb motoron, majd édesapja tanácsára kipróbálta magát az autósportokban is. Így lett előbb amatőr, később pedig profi raliversenyző. Eredményeivel az egyik legtehetségesebb fiatal raliversenyzőnek számít hazánkban. Jelenleg a Wurmbrand Racing és az Arrabona Rally Club csapatok pilótája. Részt vesz a JWRC, EWRC és a Magyar Országos Rally bajnokság futamain. Navigátora Mesterházi Márk a kezdetek óta, csaknem az összes futamát vele teljesítette.

Pályafutása Korai évek 2006-ban kezdte amatőr versenyzői pályafutását. Első autója egy Suzuki Swift, mellyel édesapja segítségével indult kisebb szlalom versenyeken. 2009-től már rallysprinteken vett részt jelenlegi navigátorával Mesterházi Márkkal.

Profi versenyek 2010 2010-től a Magyar Rally 2 és a Magyar Rally túra kategóriában versenyzett egy Honda Civic versenyautóval.

2011 2011-től az R2 kategóriájú Citroën C2R2 Max-szal versenyzett. Ebben az évben már nem csak a Magyar Országos Rally Bajnokságon vett részt kiemelkedő eredménnyel, de indult az ausztriai Jänner Rally, a cseh Barum Rally futamokon is. Legjobb eredménye: 2. helyezést ért el az IRC futamnak számító, magyarországi Mecsek Rallyn.

2012 Ebben az idényben Csucsu a Váci Auto SE-től a Tatai Aréna SE-hez igazolt. 2012-ben megerősített csapattal és egy új Citroën C2R2-vel indult a szezonban. 3 ERC és 6 Magyar Országos Rally futamon vett részt . Az első Eb-futamukon, a csehországi 47. Mogul Rallye Šumava Klatovy, a páros 3. helyezést hozta el. A sikerszéria a 23. Waldviertel Rally-n folytatódott, ahol kategória győzelmet arattak.

2013 2012-es szereplése után már csak emelni lehetett a tétet. Folyamatosan vett részt versenyeken. A Magyar Bajnokságban új autót kezdett tesztelni: egy Mitsubishi Lancer Evo IX volánja mögé ült be többek között, az Eger Rally, Miskolc Rally és Veszprém Rally-n tesztelte az autót. 9 ERC versenyen indult, melyből 5 versenyen ért célba. 2013-as legnagyobb sikere az 56. Tour de Corse futam, ahol a páros egy közismerten nehéz terepen aratott győzelmet. Ebben a szezonban az ERC 2WD kategóriában, összesítésben a 2. helyezést érték el. Az elismerésért járó plakettet a FIA éves díjátadó gáláján Párizsban vették át Csucsuék. thumb|Citroën DS3 R3T

2014 A 2014-es év igazi kihívás Csucsu számára: ERC-ben Csucsuék egy Mitsubishi Lancer Evo IX indulnak és bár a szezonnyitó Jänner Rally és Liepaja sem sikerült az elképzeléseknek megfelelően, de ebben a szezonban 6 JWRC versenyen vesznek részt a Wurmbrand Racing csapat tagjaiként. Az autó egy Citroën DS3 R3T.

2017– A 2017-es évre többek közt azt a célt tűzte ki magának célul, hogy a lehető legtöbb versenyen érjen be az első 12 hely valamelyikére a Ralikrossz-világbajnokságon. Szintén ebben az évben találkozott Timo Scheider DTM-bajnokkal Mallorcán, ahol a formaautó vezetéssel ismerkedett meg. Kornél ezenkívül jótékonysági gyűjtést szervezett a Speciális Mentő Egyesület számára, ugyanis elárverezte versenykesztyűjét.

2018-ban a Ralikrossz Európa-bajnokságon indult a Hedströms Speedy Motorsport színeiben. Pontot nem sikerült szerezni, sőt minuszba került a szezon végére. Legjobb értékelése egy 17. volt Franciaországból.

2019-re a vadonatújan megalapított és teljesen megreformált Globális Ralikrossz-bajnokság utódjaként is számontartott Titans-RX Európa-bajnokságban az új, MJP által kifejlesztett Pantera RX6-os autóra épített Mercedes-Benz A-Osztályos modellel indult. Minden fordulóban ott volt, legjobb eredményei között több 5. helyezés is szerepelt. Többek között Franciaországból, Portugáliából, és a dupla pontot érő Németországban futott első versenyről.

2020-ban részben a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások, szponzori kiesések és a Titans-RX ideiglenes leállítása miatt hazatért és itthon nevezett a Ralikrossz OB-re. A Máriapócson futott zárófordulón bebiztosította a bajnoki címét a "Supercar" kategóriában. Emellett a magyar ERC-fordulóban is képviseltette magát, amely sorozatban legutóbb még 2014-ben indult.

A 2021-re kiadott Ralikrossz Európa-bajnoki nevezési listára felkerült a neve egy Renault Clióval, amelyet saját neve alatt szervizeltetett. Érdekesség, hogy 2018 után tért vissza a szériába és az évben övé volt az egyetlen Renault márkás kocsi a rajtrácson.

2021 decemberében hivatalos Facebook-oldalán tudatta és "karrierje új irányának" nevezete, hogy szakágat vált és a tereprali-versenyzés felé fordul. Autója egy fehér, felturbózott Toyota Hilux terepjáró volt. A "Baja-típusú" magyar terepraliban volt érdekelt, köztük a Riverside Baja futamon is. Ennek a géposztálynak a nemzetközi bajnokságában, az FIA által felügyelt Cross-Country Bajas Világkupa harmadik fordulójában, az olasz "29º Italian Baja" versenyen is indult a T1 & T2 osztályban, Mesterházy Márk navigálásával.

Eredményei Teljes ERC eredménysorozata Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2011 Váci Autó SE Citroën C2R2 MaxITACROTURBELBULPORCZEKiESPPOLFRASUI HN 0 2012 Tatai Aréna SE Citroën C2R2 MaxAUTITACROBULBELTURPORCZE42ESPPOL21SUI HN 0 2013 Tatai Aréna SE Citroën C2R2 MaxAUT27LAT28ESPPORFRA13BELKiROMKiCZEKiPOLKiCRO22ITA23SUI HN 0 2014 Tatai Aréna SE Mitsubishi Lancer Evo IXAUT15LATKiGREIRLPORBELESTCZEKiCYPSUIFRA HN 0 2020 Citroen Rally Team Hungary Citroën C3 R5ITALATPORHUN17ESP HN 0 * A szezon jelenleg is zajlik. † = Nem ért célba, de a táv 90%-át teljesítette és rangsorolva lett. Ki = Kiesett. T = Törölt verseny.

Teljes Rali-világbajnokság eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Pont 2014 Kornél Lukács Citroën DS3 R3T MON SWE MEX POR54 ARG ITA HN 0 Wurmbrand Racing POL38 FINKi GER28 AUS FRAKi ESP GBR 2015 Lukács Kornél Citroën DS3 R3T Max MON43 SWE MEX ARG POR55 ITA POL FIN GER AUS FRA ESP GBR HN 0

Teljes Rali3-világbajnokság eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Pont 2014 Lukács Kornél Citroën DS3 R3T MON SWE MEX POR12 ARG ITA 12. 16 Wurmbrand Racing POL6 FINKi GER6 AUS FRAKi ESP GBR 2015 Lukács Kornél Citroën DS3 R3T Max MON8 SWE MEX ARG POR11 ITA POL FIN GER AUS FRA ESP GBR 22. 4

Teljes JWRC eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 Pont 2014 Lukács Kornél Citroën DS3 R3T POR12 11. 16 Wurmbrand Racing POL FIN GER FRA GBR 2015 Kornél Lukács Citroën DS3 R3T Max MON7 POR9 POL FIN FRA ESP GBR 16. 8

Teljes FIA Ralikrossz Európa-bajnokság eredménylistája Supercar Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 Helyezés Pont 2016 Speedy MotorsportFord Focus BEL 4 NOR 18 SWE 13 BAR 13 LAT 13. 24 2018 Speedy Motorsport Volkswagen Polo BAR 22 BEL 24 SWE 29 FRA 17 LAT 24 37. 0 2021 CsuCsu Renault Clio SWE 6 FRA 19 LAT 6 BEL 12 10. 30

Teljes FIA Ralikorssz-világbajnokság eredménysorozata Supercar Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2017 Speedy Motorsport Kia Rio BAR 16 POR 20 HOC 22 BEL 24† GBR 21 NOR 22 SWE 22 CAN 19 FRA 22 LAT 17 GER 20 RSA 22 42. –9

Teljes Titans-RX eredménysorozata Év Külső Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2019 Mercedes-Benz A-Osztály Pantera RX6 FRA1 FRA2 GBR1 GBR2 POR1 POR2 AUT1 AUT2 HUN1 HUN2 GER1 GER2 6. 141

Teljes FIA World Cup for Cross-Country Bajas eredménysorozata

T1 & T2 Év Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2022 Toyota Hilux RUS JOR ITAKi ESP POL POR SAU DUB HN 0 * A szezon jelenleg is zajlik.

Tesztek, képzések 2012 LRS London Rally School – Egyesült Királyság 2012 2.CO-Driver Rally School – Huszárokelőpuszta, Magyarország 2013 Tommi Mäkinen Racing School – Finnország

Főbb díjak, elismerések 2011: Tata város kiemelkedő sportolóinak különdíja 2013: FIA ERC 2WD 2. helyezés

Jegyzetek

További információk

EWRC profil Tatai Aréna SE sajtó anyagok

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:A ralikrossz-világbajnokság versenyzői Kategória:Magyar raliversenyzők Kategória:Tataiak Kategória:Élő személyek