bélyeg|220px|Koreaiak egy 18. századi festményen társadalma konfuciánus eszmék, a három sarkalatos alapelv és az öt erkölcsi norma szerint épült fel. Négy osztály alkotta, a , a nemesség, a , a tulajdonképpeni középosztály, a , azaz a köznép, valamint a kitaszítottak rétege, a . A társadalom urai a népesség alig 10%-át alkotó ok voltak, akik számos privilégiummal rendelkeztek. A ranglétra legalján a rabszolgák helyezkedtek el.

Ebben a korban jelentősen szigorodott a klánstruktúra a koreai társadalomban, a vérvonal elsődleges fontosságúvá vált. A családok életét törvénykönyv szabályozta, az egyes ceremóniák megkövetelésével és rítusainak pontos leírásával. A -korhoz képest jelentős változáson ment át a házasság intézménye, melyre számos szigorú szabály vonatkozott. Egy férfinak több felesége, illetve ágyasa is lehetett, a köznép, illetve rabszolga sorsú nőktől született gyermekek azonban illegitimnek számítottak.

A nők helyzete jelentősen romlott a korábbi korokhoz képest, a nemesi származású nőket teljesen elzárták a külvilágtól. A nőknek tökéletes konfuciánus eszményeknek kellett megfelelniük, teljes alárendeltségben éltek, engedelmességgel tartoztak az apjuknak, a férjüknek, az apósuknak és a fiuknak is. Otthonukban a férfiaktól elkülönítetten éltek.

Neokonfucianizmus

A koreai társadalom mindig is hierarchikus volt, ezt pedig még jobban megerősítette a terjedő neokonfucianizmus, amit ban tudatosan építettek ki. Bár az eszme Kínából ered és Japánban, valamint Vietnámban is elterjedt, Korea sokkal inkább a mindennapi élet szerves részévé tette és saját magára formálta, mint a többi ország, egy csak rájuk jellemző adaptációt hozva ezzel létre.

A koreai társadalmat a három sarkalatos alapelv (, 삼강, 三綱) és az öt erkölcsi norma (, 오륜, 五倫) tartotta össze: : : lojalitás a király felé : gyermeki engedelmesség a szülők felé : különbségtétel férfi és nő között : : becsületesség és igazságosság; a kapcsolat az uralkodó és népe között : melegség és közelség a szülők és a gyerekek között : különbségtétel a férj és a feleség között : sorrend szeniorok és juniorok között sin (신, 信): bizalom a barátok között

Mindez azt jelentette, hogy a koreai társadalom számára különösen fontos volt a tekintélyalapú hierarchia a társadalmi rétegek között, az idősebbek és a fiatalabbak között, nagy hangsúlyt fektettek a családra, a rend és a harmónia fenntartására és a nők alacsonyabb rangjának kiemelésére is. Rendkívül fontosak voltak a rituálék, ceremóniák, az ősök tisztelete és az életfogytig tartó tanulás hangsúlyozása. A neokonfuciánusok számára az értékes emberi tulajdonságok közé tartozott a kitartó, kemény munka, az egyszerűség, az udvariasság és az illetlen viselkedéstől való tartózkodás. Prűdnek is lehetett nevezni őket, az érzelmek szenvedélyes kimutatásától ugyancsak távolságot kellett tartani. Fontos volt, hogy mindenki tisztában legyen a helyével a társadalmi ranglétrán, amit a koreai nyelv is kifejez mind a mai napig, különféle toldalékokkal, igevégződésekkel, amelyek jelzik, ha a beszélő nála idősebb vagy rangban magasabb személyhez szól (, 존댓말: „tiszteleti beszéd”). A tiszteleti ragok elhagyása pedig azt jelzi, hogy magasabb rangú vagy idősebb személy beszél alacsonyabb rangúhoz vagy fiatalabbhoz (, 반말: „bizalmas beszéd”).

Társadalmi szerkezet bélyeg|220px| nemes fényképe 1863-ból

A társadalom alapját kasztrendszerhez hasonló szerkezet alkotta, amely történész szerint az indiai kasztrendszerhez mérhetően szörnyű volt. Michael Seth úgy véli, bár a koreai rendszer hasonlítható az indiaihoz (a vallásos konnotációkat kivéve), a gyakorlatban valószínűleg nem volt olyan átjárhatatlan és annyira tiszta határvonalak sem voltak a kasztok között, valamint annyira összetett és gondosan kidolgozott sem volt, mint Indiában. Bruce Cumings úgy véli, a koreait nem lehet kasztrendszerként definiálni, inkább olyanként, amelyben léteztek bizonyos kasztok.

ban elméletben három, a gyakorlatban négy társadalmi réteg volt, a (a „tudós-dzsentri”), a , más néven (a „köznép”) és a („aljanépség”). A nemesség és a köznép közé ékelődött be a középosztálynak megfelelő , a negyedik réteg.

A társadalom abszolút ura és haszonélvezője volt a réteg. Az elit arisztokrácia örökletes alapú volt, ők rendelkeztek a javak, a föld és a rabszolgák többségével. , azaz „tudós-hivatalnok” néven is utaltak rájuk, mivel ellentétben a arisztokráciával és a japán busidóval, nem voltak harccal foglalkozó földesurak. A elsődleges célja az állami vizsgákon való megfelelés, és magas hivatalokat betöltő örökösök nemzése volt. Nem fizettek adót, nem végeztek semmilyen fizikai munkát és nem kellett bevonulniuk katonának. Kötelező volt viszont a konfuciánus rítusok tökéletes ismerete, a jártasság a kalligráfiában, a költészetben, prózában és a klasszikus olvasmányokban. Elméletben a köznép tagjai is letehették a szigorú állami vizsgákat, azonban a gyakorlatban az 1600-as évektől ellenőrizték a vizsgázók családi hátterét, bizonyítani kellett a felmenőket az apai oldalon három, az anyai oldalon egy generációig. A nemesek elkülönülten éltek a köznéptől, házaik a település bizonyos részén helyezkedtek el, szabadidejüket egymással töltötték konfuciánus akadémiákon vagy házakban. Az ország északi és keleti részén, valamint szigetén alig voltak nemesek, leginkább csak rangjukat vesztetteket száműztek ide. A magas tisztségek jobbára a és kezében voltak. A nemesek a lakosság alig 10%-át alkották.

A civil hivatalnoki pozíciók (munban) mellett a katonai hivatali pozíciókat (muban) is ok töltötték be, jórészt vidéki nemesek, akiknek sokszor ez volt az egyetlen út a királyi vizsga letételéhez. A vizsgára a muhak, a katonai iskola készítette fel a jelentkezőket. Az ezen részt vevő nemesek a korszak közepétől kezdve más vérvonalba vagy a vérvonal egy különböző ágába tartoztak, mint a civil tisztviselők.

A társadalom legnagyobb részét, mintegy 80%-át a köznép, a tette ki, ők voltak az adófizetésre, közmunkára és katonai szolgálatra kötelezett szabad réteg. Ide tartoztak a parasztok, a kézművesek, a halászok és a kereskedők (bár utóbbi foglalkozást a nemesi réteg megvetette és alantasnak tartotta). A parasztok egy részének saját földje volt, mások a ok földjeit művelték.

A társadalmi létra legalsó foka a , a kitaszítottak rétege volt. Ide tartoztak a rabszolgák, akiket két csoportba soroltak: , azaz magánrabszolgák és , azaz állami rabszolgák. Mindkét csoportban voltak „házi rabszolgák” () és „házon kívüli rabszolgák” (). Utóbbiak gyakorlatilag ugyanúgy éltek, mint az átlagos parasztok, saját tulajdonuk is lehetett és a parasztokhoz hasonlóan vagy a termény egy részét adták oda a tulajdonosuknak, vagy ruhaneműben fizettek neki. A rabszolgák száma változó volt, voltak időszakok, amikor a lakosság 30%-át is kitették. A rabszolgáknak nem lehetett vezetéknevük, azok azonban, akiknek rabszolgává válásuk előtt volt, megtarthatták azt. Elméletben tilos volt a rabszolgák és a köznép közötti házasság, a gyakorlatban ezt a szabályt jobbára figyelmen kívül hagyták. A rabszolgák száma a kései -korra jelentősen csökkent, az állami rabszolgaságot 1800-ban megszüntették, a magánrabszolgaság azonban egészen 1894-ig létezett még.

A rabszolgákon kívül a réteghez tartoztak a valószínűleg buddhista nézetek alapján állatok megölése miatt alantasnak vélt foglalkozások, mint az állatbőrrel dolgozók vagy a mészárosok, de ide tartoztak a fogadósok, a ek, a vándorkomédiások, a sírásók, a faháncsolók, a kosárfonók, a sámánok és a révészek is. nak lenni örökletes volt, azaz a gyermekeik nem léphettek fentebb a társadalmi ranglétrán. bélyeg|220px| osztálybelieket ábrázoló festmény A köztes réteg, a egy kicsi, de fontos rétege volt a koreai társadalomnak. Ők alkották a „középosztályt”, a alatt, de a köznép felett helyezkedtek el. Ide tartoztak az úgynevezett „technikai szakemberek” (azaz például a tolmácsok, írnokok, csillagászok, könyvelők, orvosok, zenészek) és a vidéki, örökletes kis tisztségviselők, akik irányítás alatt tartották a vidéki közigazgatást, emiatt lehetetlen volt átnézni rajtuk. Sokan meggazdagodtak közülük, voltak, akik a parasztok kizsákmányolásával. A 19. században a több nyelven beszélő ok közül kerültek ki olyanok, akik a nyugati vívmányokkal, életmóddal ismertették meg az országot.

A középosztályhoz tartozónak tekinthetőek a ok illegitim (azaz rabszolgáktól vagy köznéphez tartozó nőktől született) gyermekei is, akik a réteget alkották. Szigorúan véve azonban a nem tartozott sehová, földet, vagyont nem örökölhetett apjától és nem tehette le az állami vizsgát sem, így hivatalt sem vállalhatott. Az illegitim gyermekek sorsának kérdése nagy fejfájást okozott a konfuciánus tudósoknak, mivel ha ugyanúgy kezelték volna őket, ahogy az arisztokrata nőktől született „tiszta vérvonalú” gyermekeket, elmosódtak volna a határvonalak a köznép és a nemesség között.

Ami jellegzetes és kiemeli a koreai hierarchikus rendszert a többi közül az az elit réteg folyamatossága az évszázadok során. Míg Európában és Ázsiában folyamatos harcok dúltak és népcsoportok váltották egymást az uralkodó rétegek élén, Koreában évszázadokon át, bukásáig ugyanaz az összetételű nemesi réteg maradt a hierarchia csúcsán, és társadalmi szerkezete öt évszázadon keresztül maradt érintetlen, ami szinte példa nélküli.

Klán, család, házassági szokások

bélyeg|220px| megterített asztal egy -kori festményen Koreában klánstruktúra él, azaz minden koreai valamely klán (본관, ) tagja, amelyet visszavezetnek egy bizonyos alapító személyhez. Egy vezetéknéven több klán osztozik, akiket alapító székhelyük szerint különböztetnek meg. A klánstruktúra már jóval előtt is létezett a koreai társadalomban, a konfucianizmus hatására azonban szigorodtak a hozzá kapcsolódó szabályok, melyeket törvényben dogmatizáltak.

A klánok az apai vérvonalra épülnek, melynek megnevezése lehet (족, 族), (파, 派) vagy (문중, 門中). A klán történetét, a leszármazottak születését, házasságát és halálát egyfajta regiszterben (, 족보, 族譜) rögzítik. A 15. századtól vált rendszeressé ez a fajta feljegyzés. Az árulókat és az elítélt bűnözőket kitaszították a klánból, a vérvonalból. Semmilyen módon nem lehetett kívülállónak a vérvonalhoz csatlakozni.

A 15. században összeállított (경국대전, 經國大典) törvénykönyv szabályozta a -beli családok életét, az egyes ceremóniák megkövetelésével. Ilyen ceremónia a (제사), az ősök rituális tiszteleti ünnepsége, mely hangsúlyozza, hogy a vérvonalba az elhunyt felmenők is beletartoznak. A ma is mindig a legidősebb férfi hozzátartozó végzi, mögötte rangjuk sorrendjében sorakozik fel a többi családtag. A rituálénak szigorú szabályai, meghatározott sorrendje van, az áldozati étel milyensége és elrendezése is előre meghatározott. Ezek a rituálék a -korban váltak dogmákká a koreaiak számára.

bélyeg|220px|-kori királyi esküvő rekonstruálása a szöuli (운현궁) palotában, 2006-ban. Bal oldalon a királyt megszemélyesítő színész Akárcsak a rituálékat, a házasságot is szigorú szabályok közé szorították ban. Míg megengedett volt az egy klánon belüli házasság, a -kort rendkívül komolyan vett exogámia jellemezte, azaz tilos volt egy klánon belül házasodni, akkor is, ha a klán történetesen akár millió főt is számlált. Michael Seth, a James Madison University történelem-professzora szerint ennek oka a kínai köztisztviselői vizsgarendszer (, 과거) és konfuciánus világrend átvétele, melyben kiemelkedően fontossá vált a származás bizonyítása.