bélyegkép|jobbra|260px|A Föld kezdő hosszúsági köre A kezdő hosszúsági kör (nevezik kezdődélkörnek, kezdőmeridiánnak, nullmeridiánnak is) az égitestek földrajzi koordinátáinak az észak-dél irányú, saroktól sarokig terjedő hosszúsági fokbeosztásának kezdő délköre, melynek értéke 0°. A kezdő hosszúsági kör a vele szemben lévő 180°-os hosszúsági körrel együtt egy főkört alkot, keleti és nyugati félgömbre osztva az égitestet.
A kezdő hosszúsági kör – ellentétben az egyenlítővel, amelyet az égitest forgástengelye határoz meg – egy önkényesen megválasztott ponton halad át. Helyét a Földünkre vonatkozóan a történelem folyamán különféle egyezmények határozták meg, régiókként eltérően. A 20. században általánossá vált a greenwichi délkör használata, amelyet 1884-ben a washingtoni Nemzetközi Meridián Konferencia rögzített.
Hazánkban gyakran nevezik kezdőmeridiánnak („gellérthegyi kezdőmeridián”) a gellérthegyi felsőrendű háromszögelési ponton áthaladó hosszúsági kört is, amely a magyar geodézia és térképészet számára szolgált kiindulópontul a különféle geodéziai koordináta-rendszerek megalkotásához.
Története bélyegkép|jobbra|Ptolemaiosz i. e. 150 körül készített és a 15. században újrarajzolt térképe
A legrégibb ókori térképen Dikaiarkhosz (i. e. 4. század közepe – i. e. 285 körül) az általa ismert világot egy, az egyenlítővel párhuzamos vízszintes vonallal és egy arra merőleges meridiánnal osztotta négyfelé. E kezdetleges hálózat origója Rodosz városa volt. A földrajzi hosszúság fogalmát a görög Eratoszthenész Pentatlosz (i. e. 276 – i. e. 194) használta először Alexandriában, illetve Hipparkhosz (i. e. 160 körül – i. e. 125 körül) Rodoszon. Az ókori utazó és földrajzi író, Sztrabón (i. e. 64/63 – i. sz. 24) ugyancsak Rodosz szigetét vette kiindulópontnak.
Ptolemaiosz (90 körül – 168 körül) volt az, aki először használt sűrű meridián ábrázolást a Geográfia című művében rajzolt világtérképen. Ő viszont az Atlanti-óceánban található Szerencsés-szigeteket (Insulae Fortunatae) tette meg kezdő meridiánnak, amelyet ma a Kanári-szigetekkel (ny. h. 13° és 18° között) azonosítanak, noha a térképen ábrázolt szigetek rajzolata inkább a Zöld-foki-szigetekre (ny. h. 22° és 25° között) hasonlítanak. Lényegében praktikus okokból választotta az Afrika nyugati csúcsától (ny. h. 17,5°) még nyugatabbra eső helyet: így nem kellett negatív számokat használnia. A kezdő hosszúsági kör az angliai Winchester városától 18° 40’-re nyugatra volt, azaz a greenwich fokbeosztás szerint ny. h. 20°-ra. Abban az időben a hosszúsági értékeket a különböző országokban egymás után bekövetkezett holdfogyatkozások időpontjaiból számolták ki.
bélyegkép|jobbra|Gerardus Mercator az Atlas Cosmographicae térképgyűjteményében (1595) a kezdő hosszúsági körét valahol ny. h. 25°-ra tette, amely így a Santa Maria szigettől (Azori-szigetek) nyugatra húzódott az Atlanti-óceánban. A 180. meridián pedig a Bering-szoroson futott végig
Ptolemaiosz Geográfia című értekezése 1477-ben Bolognában jelent meg nyomtatásban térképekkel együtt, melyet a 16. század során több más kiadás is követett. Ugyanakkor feltételezték, hogy létezik egy „természetes” kezdő hosszúsági kör is. 1493-ban Kolumbusz Kristóf jelentette, hogy valahol az Atlanti-óceán közepén az iránytű a földrajzi Északi-sarkra mutatott, azaz a mágneses elhajlás nulla volt. Ezt a tényt használták fel egy évvel később a tordesillasi szerződés megkötésekor, amely az újonnan felfedezett földeket illetően rendezte a területi vitákat Spanyolország és Portugália között. A Tordesillas-vonalat végül is a Zöld-foki-szigetektől 370 mérföldre (tengeri leuga, 3 tengeri mérföld) nyugatra húzták meg; ez látható Diogo Ribeiro 1529-es térképén. Christopher Saxton (kb.1540 – kb.1610) ugyanezen okokból még 1594-ben is az Azori-szigetekhez tartozó São Miguel szigetet (ny. h. 25,5°) vette alapul, noha akkorra már a mágneses elhajlás nulla vonala nem esett egybe a hosszúsági körrel.
A késő középkorban a Magyar Királyság területén két kijelölt kezdő délkör is használatban volt. Több mint 200 évig (1464-1667) használták vonatkoztatási hosszúsági vonalként a váradi várban, Vitéz János által építtetett csillagvizsgálón áthaladó délkört. Georg Peuerbach és Regiomontanus itt készült táblázatait („Tabula Varadiensis”) a nagy földrajzi felfedezések során is felhasználták navigációs célokra. Mátyás király tiszteletére Regiomontanus a királyi palotán áthaladó délkört tekintette elsőnek. Ez volt a budai kezdő hosszúsági kör, melyet Regiomontanus belevésetett a Bécsben készíttetett asztrolábiumába, és melyet Mátyás többi asztrológusa is (Marcin Bylica z Ilkusza, Galeotto Marzio, Johannes Tolhoff, Erdélyi Miklós) alapként vett figyelembe számításaik során. Stellarium című könyvének átadásakor Tolhoff külön figyelmeztette a királyt, hogy számításai a budai délkörre vonatkoznak. 1495-ben Johannes Muntz német orvos ugyancsak ezt vette számítási alapul érvágó és purgáló naptárjához. Mátyás halála után a délkört többé nem használták.
1541-ben Gerardus Mercator elkészítette híres negyvenegy centiméteres világatlaszát, melyen a kezdő hosszúsági kört a Kanári-szigetek egyikén, Fuerteventurán helyezte el (ny. h. 14° 01’). Későbbi térképein viszont a mágneses elhajlás vonalára figyelemmel ő is az Azori-szigeteket vette alapul. Attól kezdve azonban, hogy Abraham Ortelius 1570-ben elkészítette az első modern atlaszt, más szigetek, például a Zöld-foki-szigetek lettek használatosak. Ezen az atlaszán Ortelius a délköröknek nem a ma használatos keleti, illetve nyugati 180°-os felosztását alkalmazta, hanem a számozást keleti irányban 1°-től 360°-ig végezte. Ezt a gyakorlatot követték a 18. századi felfedezők is.
XIII. Lajos főminisztere, Richelieu bíboros javaslatára 1634-től egy elvileg nemzetektől független, semleges ponttól, a Kanári-szigetek legnyugatibb tagjától, a Párizstól 19° 55’ 3’’-re nyugatra fekvő Ferróról mérték a földrajzi hosszúságot, ezáltal az „Óvilág” (Afroeurázsia) minden pontja keleti hosszúságra esett. Sajnos, Guillaume Delisle (1675–1726), földrajztudós úgy döntött, hogy ezt az értéket 20°-ra kerekíti, ezáltal a ferrói meridián fiktívvé, a francia főváros obszervatóriumától visszavetített, burkolt párizsi kezdődélkörré vált.
A 18. század elején nagy erőfeszítéseket tettek a földrajzi hosszúság tengeren történő meghatározásának pontossá tételére. Ennek eredményeképpen John Harrison kifejlesztette a tengerészeti kronométert, pontosabbakká váltak a csillagtérképek, különösen John Flamsteed angol királyi csillagász 1680 és 1719 között végzett munkájának, majd utódja, Edmond Halley által történt széles körű terjesztésüknek köszönhetően. Mindez lehetővé tette, hogy a Thomas Godfrey és John Hadley által kifejlesztett oktáns segítségével a hajózók eredményesebben használhassák a holdtávolságmérés módszerét, s ezzel a hosszúsági fok pontosabb megállapítását. 1765 és 1811 között Nevil Maskelyne 49 alkalommal jelentette meg a greenwichi Királyi Obszervatórium délkörén alapuló Hajózási Évkönyvet (The Nautical Almanac). Maskelyne táblázatai nem csak a holdtávolságmérés módszerét tették használhatóbbá, de egyfajta referenciaponttá tették a greenwichi délkört, olyannyira, hogy miközben a franciák saját csillagászati évkönyveikben (Connaissance des Temps) a párizsi kezdő hosszúsági kört vették alapul, az angol Hajózási Évkönyv fordításaiban megtartották Maskelyne Greenwichen alapuló számításait.
thumb|jobbra|„Ferro” kiindulási pont egy osztrák–magyar térkép szélén
A ferrói kezdődélkör használata sem volt általános, így például néhány francia térképen a párizsi kezdés szerepelt, a német térképeken 1850-ig Berlinen át húzódott a kezdő hosszúság kör, míg az oroszok Pulkovót (Szentpétervár, Pulkovo csillagvizsgáló) részesítették előnyben. Nagy Károly például az 1840-ben elkészített magyar mintaföldgömbjén a Budai Csillagvizsgálón áthaladó délkört vette kezdő hosszúsági körnek. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1890-ig tengerészeti térképein a greenwichi, míg szárazföldi térképein a ferrói kezdőmeridiánt alkalmazta.
1884-ben a Washingtonban megrendezett Nemzetközi Meridián Konferencián hosszas politikai alkudozások végén a részt vevő 25 országból 22 elfogadta, hogy kezdő hosszúsági körként a greenwichi délkört használja. A tanácskozáson az Azori-szigetekre, illetve a Bering-szorosra javaslatot tett Franciaország kitartott egy semleges, kontinenseket nem metsző vonal kijelölése mellett, de végül is a szavazáson „tartózkodott”, és csak 1911-ben tért át. Az átállás a többi részes államban sem azonnal történt meg, a ferrói kezdődélkör gyakorlatilag még évtizedekig használatban maradt kontinensünk számos államában, hatását pedig több későbbi térképi koordináta-rendszer őrzi.
A Föld bélyegkép|jobbra|A greenwichi meridián jelölése egy polikonikus térképen A Földet illetően a térképészet általánosan elfogadott szabványként a greenwichi délkört használja kezdő hosszúsági körként. Az 1884-ben 22 ország által elfogadott határozat a 20. század során általánosan elfogadott lett minden országban.
A műholdas rendszerek működtetésével napjainkra egyre elterjedtebb a Nemzetközi Földforgás és Vonatkoztatási Rendszerek Szolgálat által 1999-ben rögzített kezdő hosszúsági kör, az IERS vonatkoztatási meridián más néven nemzetközi vonatkoztatási meridián (IRM) használata, amely George Biddell Airy 1851-ben kijelölt greenwichi délkörétől 5,31 szögmásodperccel, azaz 102,5 méterrel (336,3 láb) keletre található. Ezt a kezdő hosszúsági kört használja az USA védelmi minisztériuma által kifejlesztett és üzemeltetett Globális Helymeghatározó Rendszer, valamint a GPS-műholdak által sugárzott fedélzeti pályaadatok vonatkoztatási rendszere, a WGS84. Az IRM használatát fogadta el 1983-ban a Nemzetközi Vízrajzi Szervezet (IHO) és 1989-ben a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) is.
A Föld kezdő hosszúsági körei {| class="wikitable" ! Helység ! width=220px | GPS földrajzi hosszúság ! Neve ! Megjegyzés |- | Bering-szoros || ny. h. 168° 30′
A Bering-szorost, mint „semleges kezdő hosszúsági kör” lehetőségét Pierre Janssen vetette fel az 1984-es Nemzetközi Meridián Konferencián.
| Washington || ny. h. 77° 03′ 56,07″ (1897) vagyny. h. 77° 04′ 02,24″ (NAD 27) vagyny. h. 77° 04′ 01,16″ W (NAD 83) | délkör (új)
| Washington || ny. h. 77° 02′ 48.0″,ny. h. 77° 03′ 02,3″,ny. h. 77° 03′ 06,119″ (NAD 27) vagyny. h. 77° 03′ 06,276″ (NAD 27) vagyny. h. 77° 03′ 05,194″ (NAD 83) | USA Tengerészeti Obszervatóriumi délkör (régi)
| Washington || ny. h. 77° 02′ 11,56258″ (NAD 83),ny. h. 77° 02′ 11,55880″ (NAD 83),ny. h. 77° 02′ 11,57375″ (NAD 83) | Fehér Házi délkör | A főváros „természetes” kezdő hosszúsági köre.
| Washington || ny. h. 77° 00′ 32,6″ (NAD 83) | Capitoliumi délkör | A főváros kijelölt kezdő hosszúsági köre. |- | Philadelphia || ny. h. 75° 10′ 12″ | | Használatban 1749 és 1816 között, általában a londoni (greenwichi), Bradley-féle kezdődélkörrel párhuzamosan.
| Rio de Janeiro || ny. h. 43° 10′ 19″ | | Az 1909-ben készült Atlas do Brazil használta. |- | Azori-szigetek || ny. h. ~ 25° 40′ 32″ | | A 16. és 17. században használták, majd mint semleges meridiánt javasolta a francia küldöttség az 1884-es Nemzetközi Meridián Konferencián.
| , || ny. h. 18° 03′,ny. h. 17° 39′ 46″ | ferrói kezdőmeridián | Az ókorban Ptolemaiosz használta a Geográfiában, majd Richelieu bíboros javaslatára 1634-től általánosan elterjedt. Mivel azonban értékét 20°-ra kerekítették, rejtett párizsi kezdődélkörének számított. Helyét utólag Greenwich-től ny. h. 17° 39′ 46″-re mérték.
| Lisszabon || ny. h. 9° 07′ 54,862″
| Madrid || ny. h. 3° 41′ 16,58″
| Greenwich || ny. h. 0° 00′ 05,3101″ | greenwichi délkör | Airy-féle kezdődélkör |- | Greenwich || ny. h. 0° 00′ 05,33″ | Ordnance Survey délkör | James Bradley-féle kezdődélkör, melyet a brit királyi térképészeti hivatal (Ordnance Survey) használ. |- | Greenwich || 0° 00′ 00,00″ | IERS vonatkoztatási meridián