A szombathelyi 22-es jelzésű autóbusz a Vasútállomás és a Kilátó út megállóhelyek között közlekedik. A vonalat a Blaguss Agora üzemelteti. A buszokra csak az első ajtón lehet felszállni.
Története
2009-ig az Autóbusz-állomás és az Erdei iskola megállóhelyek között közlekedett, majd más járatokkal együtt megszüntették.
2013-ban a közgyűlésen új tervet készítettek az újraindításra, majd el is fogadták. A járat 2013. szeptember 2. óta szállítja az utasokat a Vasútállomás és a Kilátó út között.
2014. március 1-jétől a Rohonci út helyett a Paragvári utca – Szűrcsapó utca útvonalon közlekedik.
2016. február 1-től megáll a Dr. István Lajos körút megállóhelyen, és az újonnan létesült Múzeumfalu megállóban is, valamint délelőtt is közlekedik.
2018. február 1-től a Szűrcsapó utca helyett a Váci Mihály utcán keresztül közlekedik, és megáll a Váci Mihály Általános Iskola, Bem József utca és Órásház megállóhelyeknél, viszont a Derkovits Bevásárlóközpontnál nem.
2022. január 1-től a vonal üzemeltetését a Blaguss Agora vette át. Ettől a naptól kezdve a járatok minden, az útvonalon lévő megállóban, megállnak.
Közlekedése Munkanapokon közlekedik, 60 percenként a reggeli és a délutáni csúcsidőben, a kettő között 120 percenként.
Útvonala Kilátó út felé Vasútállomás feléVasútállomás - Szelestey László utca - Petőfi Sándor utca - Paragvári utca - Váci Mihály utca - Bem József utca - Rohonci út - Bartók Béla körút - Kárpáti Kelemen utca - Lajta utca - Múzeumfalu - Lajta utca - Kárpáti Kelemen utca - Kilátó út - Kilátó útKilátó út - Kilátó út - Kárpáti Kelemen utca - Lajta utca - Múzeumfalu - Lajta utca - Kárpáti Kelemen utca - Bartók Béla körút - Rohonci út - Bem József utca - Váci Mihály utca - Paragvári utca - Petőfi Sándor utca - Király utca - Széll Kálmán utca - Vasútállomás
Megállói
!Perc (↓) !width=25%|Megállóhely !Perc (↑) !width=30%|Átszállási lehetőségek !Fontosabb létesítmények |- |0||Vasútállomás||22 |align=left| |Helyi autóbusz-állomás, Éhen Gyula tér |- |2||Szelestey László utca 27.||∫ |align=left|
|∫||56-osok tere(Széll Kálmán utca)||21 |align=left| |56-osok tere, Vámhivatal, Földhivatal, Államkincstár, Gyermekotthon |- |3||Szelestey László utca 15.''(Korábban: Március 15. tér)||∫ |align=left| |SZTK, Március 15. tér, Agora Művelődési és Sportház |- |∫||Savaria Nagyszálló''(Korábban: MÁV Zrt. Területi Igazgatóság)||20 |align=left| |MÁV Zrt. Területi Igazgatóság, Savaria Nagyszálló, Mártírok tere, Savaria Mozi, Savaria Múzeum |- |4||Berzsenyi Könyvtár ||18 |align=left| |Berzsenyi Dániel Könyvtár, Petőfi Üzletház, A 14 emeletes épület, Domonkos rendház, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Paragvári utcai Általános Iskola, Dr. Antall József tér |- |5||Paragvári utcai Általános Iskola||17 |align=left| |Paragvári utcai Általános Iskola, Deák Ferenc utcai rendelő |- |6||Dr. István Lajos körút''(Korábban: Horváth Boldizsár körút)||16 |align=left| |Markusovszky Kórház, Nővér szálló, Vérellátó, Tüdőszűrő |- |8||Művészeti Gimnázium(Paragvári utca)||14 |align=left| |Művészeti Gimnázium |- |9||Váci Mihály Általános Iskola||13 |align=left| |Váci Mihály Általános Iskola, Fiatal Házasok Otthona, Mocorgó Óvoda |- |10||Szolgáltatóház (Váci Mihály utca)||12 |align=left|
|11||Bem József utca||11 |align=left|
|12||Perint híd||10 |align=left| |Sportliget |- |13||Órásház||9 |align=left| |Órásház, Derkovits Bevásárlóközpont, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |- |14||Tófürdő||8 |align=left| |Tófürdő, Csónakázótó, Haladás Sportkomplexum, Kenderesi utcai sporttelep |- |15||Uszoda||7 |align=left| |Fedett Uszoda és Termálfürdő, Claudius Hotel, Csónakázótó, Ezredévi park |- |16||Árpád utca||6 |align=left|
|17||Mátra utca||5
|18||Múzeumfalu||4 | |Csónakázótó, Múzeumfalu, Tóvendéglő |- |19||Lajta utca||3
|20||Márton Áron utca||2
|22||Kilátó út||0 | |Oladi kilátó
Források
Kategória:Szombathely autóbuszvonalai