A National Premier League a jamaicai labdarúgó-bajnokságok legfelsőbb osztályának elnevezése. 1973-ban alapították, és 14 csapat részvételével zajlik.

Az alapszakaszban összesen háromszor találkoznak egymással a csapatok és így jön össze a 33 mérkőzés. Ezután ketté válik a mezőny, az első hat a felsőházban, az utolsó hat pedig az alsóházban folytatja. Mindkét csoportban már csak egy alkalommal találkoznak a csapatok. A felsőház első helyén végző együttes szerzi meg a bajnoki címet, míg az alsóház utolsó 2 a rájátszásban folytatja, ahol a négy másodosztályú bajnokkal találkozik.

A bajnok a CONCACAF-bajnokok ligájában és a CFU-bajnokságban indulhat.

Története A jamaicai nemzeti labdarúgó-bajnokságot 1973. szeptember 22-én alapították meg, hogy egységesítsék az addig főként regionális alapon szerveződő klubfutballt. A professzionális éra első éveit a kingstoni Santos FC uralta: az első, 1973–74-es szezont ők nyerték, és az első hét idényből összesen öt bajnoki címet zsebeltek be. Az 1980-as és az 1990-es években a bajnokság kiszélesedett, és több vidéki csapat is bekapcsolódott az élvonalba. Ekkoriban jelentek meg a későbbi meghatározó klubok, mint a Portmore United (korábban Hazard United) és a Montego Bay United (korábban Seba United). A bajnokság történetét több alkalommal is félbe kellett szakítani politikai vagy gazdasági okok miatt, például az 1981–82-es szezont meg sem rendezték.

A 2000-es évek elejétől a bajnokság kereskedelmi szempontból is fejlődni kezdett, több névadó szponzor (mint a Digicel vagy a Wray and Nephew) is támogatta. A bajnokság jelenleg 14 csapat részvételével zajlik. A lebonyolítás szerint az alapszakaszt követően a legjobb csapatok rájátszásban döntik el a bajnoki cím sorsát.

A jamaicai klubok nemzetközi szinten is sikeresek a karibi térségben: a Portmore United és a Harbour View több alkalommal is megnyerte a karibi klubcsapatok bajnokságát.

Az eddigi bajnokok Korábbi győztesek sorrendben: + Szezonok döntősei Szezon Győztes Eredmény Ezüstérmes Harmadik hely Eredmény Negyedik hely 1973–74 Santos 1–0 Boys' Town 1974–75 Santos 3–2 Boys' Town 1975–76 Santos Cavalier 1976–77 Santos 1–0 Cavalier 1977–78 Arnett Gardens Harbour View 1978–79 Félbeszakadt 1979–80 Santos Cavalier 1980–81 Cavalier Thunderbolts 1981–82 Nem rendezték meg 1982–83 Tivoli Gardens Santos 1983–84 Boys' Town 2–1 (össz.) Tivoli Gardens 1984–85 Jamaica Defence Force 2–1 (össz.) Seba United 1985–86 Boys' Town Harbour View 1986–87 Seba United Boys' Town 1987–88 Wadadah Reno 1988–89 Boys' Town Seba United 1989–90 Reno Black Lions 1990–91 Reno Arnett Gardens 1991–92 Wadadah Reno 1992–93 Hazard United Arnett Gardens 1993–94 Violet Kickers Seba United 1994–95 Reno 3–1 (össz.) Constant Spring 1995–96 Violet Kickers Reno 1996–97 Seba United 4–3 (össz.) Arnett Gardens 1997–98 Waterhouse 2–1 (össz.) Seba United 1998–99 Tivoli Gardens 3–1 (össz.) Harbour View 1999–00 Harbour View 2–1 (össz.) Waterhouse 2000–01 Arnett Gardens 4–2 (össz.) Waterhouse 2001–02 Arnett Gardens 3–2 (össz.) Hazard United 2002–03 Hazard United 4–3 (össz.) Arnett Gardens 2003–04 Tivoli Gardens 5–3 (össz.) Harbour View 2004–05 Portmore United 2–1 (össz.) Tivoli Gardens 2005–06 Waterhouse Harbour View Tivoli Gardens Portmore United 2006–07 Harbour View Portmore United Reno Waterhouse 2007–08 Portmore United Tivoli Gardens Boys' Town Harbour View 2008–09 Tivoli Gardens Portmore United Harbour View Boys' Town 2009–10 Harbour View Tivoli Gardens Waterhouse St. George's SC 2010–11 Tivoli Gardens Boys' Town Harbour View Waterhouse 2011–12 Portmore United Boys' Town Waterhouse Humble Lions 2012–13 Harbour View Waterhouse Portmore United Arnett Gardens 2013–14 Montego Bay United 5–2 Waterhouse 2014–15 Arnett Gardens 2–0 Montego Bay United 2015–16 Montego Bay United 2–1 Portmore United 2016–17 Arnett Gardens 2–1 Portmore United 2017–18 Portmore United 0–0 (tiz.: 4–3) Waterhouse 2018–19 Portmore United 1–0 Waterhouse Cavalier 1–0 Mount Pleasant 2019–20 Félbeszakadt a COVID-19 járvány miatt 2021 Cavalier 1–1 (tiz.: 5–4) Waterhouse Tivoli Gardens 1–1 (tiz.: 4–3) Mount Pleasant 2022 Harbour View 1–1 (tiz.: 6–5) Dunbeholden Cavalier 4–1 Waterhouse 2022–23 Mount Pleasant 2–1 Cavalier Arnett Gardens 1–0 (h.u.) Harbour View 2023–24 Cavalier 1–1 (tiz.: 4–3) Mount Pleasant Arnett Gardens 5–1 Waterhouse 2024–25 Cavalier 0–0 (tiz.: 6–5) Mount Pleasant Arnett Gardens 4–2 Montego Bay United

Összesítés klubonként

+ Bajnoki címek klubonként Klub Győztes Bajnoki szezonok Ezüstérmes Ezüstérmes szezonok Portmore United (*) 7 1992–93, 2002–03, 2004–05, 2007–08, 2011–12, 2017–18, 2018–19 5 2001–02, 2006–07, 2008–09, 2015–16, 2016–17 Harbour View 5 1999–00, 2006–07, 2009–10, 2012–13, 2022 5 1977–78, 1985–86, 1998–99, 2003–04, 2005–06 Tivoli Gardens 5 1982–83, 1998–99, 2003–04, 2008–09, 2010–11 4 1983–84, 2004–05, 2007–08, 2009–10 Arnett Gardens 5 1977–78, 2000–01, 2001–02, 2014–15, 2016–17 4 1990–91, 1992–93, 1996–97, 2002–03 Santos 5 1973–74, 1974–75, 1975–76, 1976–77, 1979–80 1 1982–83 Montego Bay United (**) 4 1986–87, 1996–97, 2013–14, 2015–16 5 1984–85, 1988–89, 1993–94, 1997–98, 2014–15 Cavalier 4 1980–81, 2021, 2023–24, 2024–25 4 1975–76, 1976–77, 1979–80, 2022–23 Boys' Town 3 1983–84, 1985–86, 1988–89 5 1973–74, 1975–76, 1986–87, 2010–11, 2011–12 Reno 3 1989–90, 1990–91, 1994–95 3 1987–88, 1991–92, 1995–96 Waterhouse 2 1997–98, 2005–06 7 1999–00, 2000–01, 2012–13, 2013–14, 2017–18, 2018–19, 2021 Wadadah 2 1987–88, 1991–92 — Violet Kickers 2 1993–94, 1995–96 — Mount Pleasant 1 2022–23 2 2023–24, 2024–25 Jamaica Defence Force 1 1984–85 — Thunderbolts — 1 1980–81 Black Lions — 1 1989–90 Constant Spring — 1 1994–95 Dunbeholden — 1 2022

Jegyzetek

Források Hivatalos honlap A Jamaicai labdarúgó-bajnokság a FIFA honlapján

Jamaica Kategória:Jamaicai labdarúgás