Kisoroszi község Pest vármegyében, a Szentendrei járásban, a budapesti agglomerációban.

Fekvése

bélyegkép|jobbra|250px|Kisoroszi Cseres-tó A Dunakanyarban, a Visegrádi-szoros áttöréses völgyének végén, a Duna főága és a Szentendrei-Duna által közrefogott Szentendrei-szigeten helyezkedik el. A közkedvelt északnyugati szigetcsúcs körülbelül 5 kilométeres hosszban teljes egészében a település közigazgatási területéhez tartozik. Tahitótfalutól a szigeten végighúzódó 1113-as úton közelíthető meg, vagy pedig a Dunabogdány és Visegrád határvonalától (Szentgyörgypusztától) induló komppal.Szávoszt-Vass Dániel - Kisoroszi révátkelés egykor és most (Duna Szigetek blog, 2011.11.05.) A révhez vezető út a falu irányából a 11 317-es, Szentgyörgypuszta felől pedig a 11 318-as számot viseli. (Régen a személyforgalom mellett közúti forgalmat is bonyolított, továbbá ezen kívül 2007-ig üzemelt átkelőhajó a Duna váci főágán is, ami Kismarossal kötötte össze Kisoroszit.Szávoszt-Vass Dániel - Révállomások romjai Kisorosziban (Dunai Szigetek blog, 2019.06.02.)) Nagyobb árvizek idején a Duna alkalmanként elönti a közutakat, ilyenkor a falu csak vízi járművekkel közelíthető meg.Fehér János - Kisorosziban nem aggódják túl a helyzetet (Telex.hu, 2024.09.18.)

Nevének eredete

A hagyomány szerint Kálmán király uralkodásának idején Oroszországból beköltözött emberek szállták meg ezt a helyet, akiktől a helység a nevét kapta.

Szent Imréről egykorú forrás azt jegyezte fel, hogy címe „dux Ruizorum", azaz „oroszok vezére", trónörökös utódjáról, Orseolo Péterről pedig azt írták, hogy mint trónörökös, „princeps exercitus regis", tehát a „a királyi sereg parancsnoka" volt. Minthogy régi magyar nyelven az orosz szónak „királyi ajtónálló, csatlós, testőr" jelentése is volt, a bizánci császárnak pedig, ugyanúgy, mint a kijevi nagyfejedelemnek, rusz, ill. varég (varang, varjág) testőrsége volt, a magyar királyi testőrséget az államalapítás után az a népelem alkothatta, amelynek Orosz és Varang helyneveinkben maradt emléke.

Más vélemények szerint Kisoroszi mégsem az orosz, hanem a Rosd szóhoz köthető, mivel a falu kezdetben a Rosd nemzetség ősi birtoka volt. Neve (régi helyesírással) Kis-Oroszi, előtte Oroszfalu. Feltételezett fejlődési sorrendje: Rosd, Rosdfalu, Rosfalu, Orosfalu, Oroszfalu, Orosz, Oroszi, Kisoroszi

Története

Kisoroszi területe már az ókorban lakott volt, a rómaiak több őrtornyot is emeltek a betörő markomannok és más népek miatt. A középkorban falu már a Rosd honfoglaló ősnemzetségé volt, a legelső ismert írott emlék az 1394. évből van, ekkoriban Orosz néven említették a települést. A 14. században lett a Kalászi családé, a következő évszázadban pedig Mátyás király hajdúinak letelepedési helye volt. Buda 1541-es török kézre kerülését követően török fennhatóság alá került.

A törökök kiűzését követően az Udvari Kamara vette át a terület irányítását, 1692-ben I. Lipót király kivonta a falut a katonatartási kötelezettség alól. 1700-ban Intzia Valkard birtoka lett, ám az ág kihalásával Gundaker Thomas Starhembergé lett. A gróf célja az volt, hogy uralma alá vonja a lakosokat, annak ellenére, hogy az 1715. évi XXXIV. tc. kimondta, hogy mint kiváltságokkal rendelkező falu, lakosai szabadon élhetnek. 1790-ben Keglevich Károly leszármazottaié lett, majd a visegrádi uradalom részévé vált.

Az eredetileg egy utcás falu kezdetben Nógrádhoz, majd Pest vármegyéhez tartozott. A két vármegye a XVII. század utolsó évtizedében rendszeresen vitázott arról, hogy melyik közigazgatási egységhez sorolják Kisoroszit. 1695-ben Nógrád vármegye ragadta magához és kinyilvánította azon elhatározását, miszerint visszaadni nem fogják, sőt ha kell, katonaságot is bevetnek. A két vármegye közti ellentét a település tárgyában továbbra is fennállt, így végül a kancellária elé került a kérdés, ott pedig úgy döntöttek, hogy a község Pest vármegyéhez kerüljön. A két vármegye közti jó viszony megteremtésére és megtartására I. Lipót 1696-ban mégis úgy rendelkezett, hogy Kisoroszi Nógrádé legyen, ám ekkor a vármegyének ez már nem volt elég, az ellentétek nem csitultak. 1704-ben már Pest megye részeként említették.

A faluban két templom áll, egy katolikus és egy református. Ezen utóbbi neobarokk stílusú, 1803-ban épült. Tornya a mainál jóval magasabb volt, ám az 1900-as évek táján omlásveszély miatt a toronysisakot átépítették. Három haranggal rendelkezik, 1992 és 1995 között felújították. A katolikus templom felszentelésérre 1719-ben került sor. 1810-ben lett a templomnak és az egyházközségnek plébánosa, 1837-től Pethő János töltötte be ezen egyházi méltóságot.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Újváry Pál (független) 1994–1998: Ujváry Pál (független) 1998–2002: Ujváry Pál (független) 2002–2006: Molnár Csaba (független) 2006–2010: Molnár Csaba (független) 2010–2014: Molnár Csaba (független) 2014–2017: Nádasdy-Csontos Elek (független) 2017–2019: Molnár Csaba (független) 2019–2024: Molnár Csaba (független) 2024–: Molnár Csaba (független)

A településen 2017. május 14-én időközi polgármester-választást (és képviselő-testületi választást) kellett tartani, mert a képviselő-testület négy tagjából hárman még január 18-án megszavazták a testület feloszlatását.

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 83,9%-a magyarnak, 0,4% cigánynak, 1,2% németnek, 0,8% románnak, 0,2% szlováknak, 0,3% ukránnak mondta magát (16% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 36,1%, református 20%, evangélikus 0,8%, görögkatolikus 0,3%, izraelita 0,2%, felekezeten kívüli 12,1% (29,4% nem nyilatkozott).Kisoroszi Helységnévtár

2022-ben a lakosság 87,8%-a vallotta magát magyarnak, 1,5% németnek, 0,5% románnak, 0,1-0,1% ukránnak, szlovénnek és cigánynak, 3,4% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (11,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 26,4% volt római katolikus, 16,9% református, 0,8% evangélikus, 0,7% görög katolikus, 0,1% izraelita, 1,1% egyéb keresztény, 1,1% egyéb katolikus, 12,2% felekezeten kívüli (40,3% nem válaszolt).Kisoroszi Helységnévtár

Nevezetességei

Kisoroszi golfpálya (18 lyukú) Rózsafüzér királynője róm. kat. templom, 1719. (Oltárkép: Lepantói csata) Kálvária domb (római erődítmény helyén épült kápolnával, 2013-ban felújított stációkkal) Református templom (1803) Cseres-tó panorámafotó 2013-ig2013-ban Dunaharasztiba költözött. itt volt a Baktay Ervin Indián-cowboy Múzeum (Western játékok emlékhelye) Halápi Lovarda (indiántábor) Kisoroszi Helytörténeti Gyűjtemény és Fotóarchívum (Művelődési Házban) Szigetcsúcs Kemping és dunai szabadstrand Kisoroszi, Pásztorkert - római erőd maradványai

Híres emberek

bélyegkép|jobb|Ujváry Ignác emléktáblája Kisorosziban 1896-tól 1927-ben bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott Ujváry Ignác festő, „a sziget szerelmese”. Itt született, alkotott és halt meg Ujváry Ferenc, Ujváry Ignác fia. Fekete István író itt lakott az 50-es évek elején. Kádas Kálmán itt született gazdasági mérnök, statisztikus, Heller Farkas munkatársa, egyetemi tanár, dékán, rektorhelyettes. Drozdy Gyula népiskolai tankönyvíró haláláig itt lakott. 1962-ben itt halt meg Rakovszky György altábornagy. Nyaranta itt élt és alkotott Mészöly Miklós író, Polcz Alaine, Nádas Péter, Simonffy András, Kukorelly Endre, és mások. Itt alkotott és halt meg Korga György. Sváby Lajos festőművész (műterme a Kis-Duna parton). Élete utolsó éveiben itt élt és a református templomban kántorkodott Illés Lajos az Illés-együttes zenésze. 2017 májusában Havas Henrik a település önkormányzati képviselője lett.

Megjegyzések

Hivatkozások

Források

Kisoroszi a www.utikonyvem.hu oldalon Kisoroszi falu honlapja - helytörténet "Kisoroszi keresztjei"

További információk Kisoroszi madártávlatból Szentendrei-sziget csücske - Kisoroszi A kisoroszi katolikus templom A kisoroszi református templom

Kategória:Pest megye települései Kategória:Magyarország Duna menti települései Kategória:A Szentendrei-sziget települései Kategória:Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye települései Kategória:Nógrád vármegye települései